Tabajdi Ádám Koppány 2023

zeneművészet

Bemutatkozás

Diplomáimat a Zeneakadémián és a Párizsi Conservatoire-on szereztem. Széleskörű nemzetközi tapasztalatokra tettem szert a Párizsi Notre-Dame Székesegyház orgonista gyakornokaként és a Szapporói Kitara Koncertterem rezidens orgonistájaként. 2021-ben 1. díjat nyertem a Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyen. 2022-ben átvehettem a Junior Prima Díjat. A közönség hallhatott már Magyarország nagy székesegyházaiban, a Müpában és a BMC-ben, Franciaországban állandó fellépője voltam a Versailles-i Királyi Kápolna zenei sorozatainak, koncerteztem többek között a Párizsi Notre-Dame-ban, az Egyesült Államokban, illetve Japán nagy koncerttermeiben. 2020 júniusában, a Kitara Koncertterem gondozásában megjelent lemezemen zenekari átiratok mellett rögzítettem saját orgonaátiratomat Bartók Béla Tánc-szvitjéből. Kiemelkedő szakmai teljesítményéimért Franciaországban a Fondation France és Fondation Tarazzi alapítványok ösztöndíjaival, Magyarországon Fischer Annie Ösztöndíjjal tüntették ki. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájában Jean-Louis Florentz orgonaműveit tanulmányozom a nyugati zenei tradíció és az afrikai zene tükrében.

Pályázatomban szeretnék előkészíteni és lebonyolítani egy nagyszabású Gárdonyi Emlékévet, mely országos szinten bemutatja Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt életművét, méltó emléket állít a magyar protestáns egyházzene legkiemelkedőbb zeneszerzőpárosának, valamint bemutatja Gárdonyi Zoltán és fia zenei örökségének szerepét és ennek tükrében előrevetíti a magyar protestáns egyházzene lehetséges irányait az elkövetkező időszakban.

Iskolák

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2024-12-08 10:30:00

Esemény

Gárdonyi Zoltán orgonaművei liturgikus környezetben

2024-10-27 19:00:00

Esemény

Gárdonyi Zoltán nagyszabású Második orgonaszonátája volt hallható Debrecenben.

2024-08-08 19:27:59

Hír

Gárdonyi Zoltán egy nagyszabású lírikus műve került elő egy magángyűjteményből.

2024-05-18 21:04:00

Esemény

Gárdonyi Zoltán két ritkán hallható műve csendült fel a Református Zenei Fesztivál keretein belül.

2024-01-05 14:18:00

Hír

Gárdonyi Zoltán eddig kiadatlan, kéziratos művei kerülhetnek hamarosan a nyilvánosság elé.

2023-11-12 17:00:00

Hír

Gárdonyi Zoltán ritkán hallható Első orgonaszonátája és Jászói legendája a Kálvin téri Református Templom Deutschmann-orgonáján.