Oláh Zsolt 2019

színházművészet

Bemutatkozás

1984-ben születtem Salgótarjánban. A kilencvenes évektől előadásokról írtam és interjúkat készítettem a Nógrád Megyei Hírlap számára. A Madách Imre Gimnáziumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE BTK-n, magyar szakon folytattam tanulmányaimat. Öt évig a Honvéd Férfikar tagja voltam. 2012-től foglalkozom sajtószervezéssel, kommunikációval színházi területen. 2019 májusában zártam az MMA Színházművészeti Tagozatával kapcsolatos féléves kutatásomat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatójaként. Elsőként feldolgoztam a Színházművészeti Tagozat fejlődéstörténetét. Publikációimat közölte a Magyar Nemzet, a HITEL, az Országút, a Magyar Iparművészet, az MMA folyóiratai, valamint a szinhaz.org, a színhaz.hu, a szinhaz.online, a prae.hu, a konyv7.hu és a kulturpart.hu internetes portálok is. Az MTVA Kincskereső című műsora portréfilmet forgatott tevékenységemről. Rendszeresen írok a budapesti, vidéki, külhoni és nemzetközi előadásokról, a rádióban és a televízióban pedig alkalmam nyílik megismertetni a produkciókat a hallgatókkal és a nézőkkel. Színházi jegyzeteim elhangoztak a Magyar Katolikus Rádióban is. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának visszatérő vendége vagyok, 2021-től az MTVA M5 Librettó és Kritika című műsoraiban lehetőségem nyílik bemutatni a különböző színházi előadásokat. 2024 eleje és 2026 májusa között a Budapesti Operettszínház sajtókommunikációs vezetője voltam. Szakmai munkám legutóbbi állomásain a Kassai Nemzeti Színház operatársulatának, a Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulatának, a Prágai Állami Operaház, a bécsi Staatsoper, a Theater an der Wien, a berlini Staatsoper Unter den Linden, a Teatro Verdi Triest, valamint a Teatro dell’Opera di Roma előadásaival foglalkoztam. A közelmúltban benyújtott szakmai programomat a Művészetelméleti Tagozat támogatta, jelenleg a Színházművészeti Tagozat egyéves ösztöndíját teljesítem.

Hírek, Események

2022.09.02

Hír

Kalmár Andrással, a Kultúrpart főszerkesztőjével az Operettszínház Hegedűs a háztetőn című előadásáról, a székesfehérvári Vörösmarty Színház A cégvezető című monodrámájáról és az Újvidéki Színház Anna Karenina című klasszikusáról beszélgettem.

2022.09.02

Hír

Venczel Valentinnel, az Újvidéki Színház igazgatójával a Magyar Nemzet hasábjaira készítettem interjút.

2022.04.14

Hír

Dejan Projkovszki macedón rendezővel, a Macedón Nemzeti Színház volt főigazgatójával, művészeti vezetőjével beszélgettem.

2022.04.14

Hír

A Hegedűs a háztetőn, valamint a Bohémélet című előadásokról beszélgettünk az M5 Librettó című műsorában.

2022.04.14

Hír

Kalmár András szerkesztővel több, izgalmas előadásról is beszélgettünk a Kultúrparton.

2022.04.14

Hír

Bemutatták Dosztojevszkij Az idióta című darabját az Újvidéki Színházban. Az előadásról a szinhaz.online-on írtam.

2022.02.08

Hír

Bemutatták Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét a Budapesti Operettszínházban. Az előadásról írtam.

2021.09.09

Hír

Az elmúlt időszakban két tévéjátékot is forgattak a Csiky Gergely Színházban. A teátrum névadójának Buborékok című darabját, valamint Olt Tamás - Váradi R. Szabolcs Tüskevár című zenés családi musicaljét is rögzítették. Erről beszélgettem Olt Tamás művészeti igazgatóval.

2021.09.09

Hír

Az MTVA M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendége voltam.

2021.09.09

Hír

Az MTVA M5 kulturális csatorna vendége voltam.

2021.09.09

Hír

Az MTVA M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendége voltam.

2021.09.09

Hír

A FISSZ FESZT - Fiatalok Szabadtéri Színpada idei programsorozatát Jankovics Marcell emlékének ajánlottuk. A fesztivál művészeti tanácsadójaként a Civil Rádiónak beszéltem a Kossuth-díjas rajzfilmrendező örökségéről és az eseményről.