Oláh Zsolt 2019

színházművészet

Bemutatkozás

1984-ben születtem Salgótarjánban. A kilencvenes évektől előadásokról írtam és interjúkat készítettem a Nógrád Megyei Hírlap számára. A Madách Imre Gimnáziumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE BTK-n, magyar szakon folytattam tanulmányaimat. Öt évig a Honvéd Férfikar tagja voltam. 2012-től foglalkozom sajtószervezéssel, kommunikációval színházi területen. Mások mellett a Balassi Intézet, a Veszprémi Petőfi Színház, a Maladype Színház és a Budapesti Operettszínház vezetését is segítettem munkámmal. 2019 májusában zártam az MMA Színházművészeti Tagozatával kapcsolatos féléves kutatásomat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatójaként. Elsőként feldolgoztam a Színházművészeti Tagozat fejlődéstörténetét, tanulmányom az ORIGO-n jelent meg. Publikációimat az előbbin túl eddig közölte a Magyar Nemzet, a HITEL, az Országút, az Előretolt Helyőrség, a Magyar Iparművészet, a Magyar Demokrata és az MMA folyóiratai, valamint a szinhaz.org, a színhaz.hu, a szinhaz.online, a prae.hu, a konyv7.hu és a kulturpart.hu internetes portálok is. Az MTVA Kincskereső című műsora portréfilmet forgatott rólam és tevékenységemről. Évről évre részt veszek a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Rendszeresen írok a budapesti, vidéki, külhoni és nemzetközi előadásokról, a rádióban és a televízióban pedig alkalmam nyílik megismertetni a produkciókat a hallgatókkal és a nézőkkel. Színházi jegyzeteim elhangzottak a Magyar Katolikus Rádióban is. 2021-től az MTVA M5 állandó szakértője vagyok, 2024. február 1-től a Budapesti Operettszínház vezetése rám bízta a színház sajtókommunikációs vezetői feladatainak ellátását.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

Hír

Sipos Imre rendezéséről beszélgettünk az M5 Kritika című műsorában.

Hír

A Vígszínház Ármány és szerelem című előadásáról beszélgettünk az M5 Kritika című műsorában.

Hír

Frank Wildhorn Grammy-díjas amerikai zeneszerzőnek szerveztünk angol nyelvű sajtótájékoztatót.

Hír

A Budapesti Operettszínház színészképző stúdiójáról írtam a Magyar Nemzetben.

Hír

Túri Erzsébet díszlet- és jelmeztervezővel beszélgettem.

Hír

Bemutattuk Frank Wildhorn Grammy-díjra jelölt zeneszerző musicaljét.

2024-02-12 05:05:00

Hír

A Szlovák Nemzeti Színház új opera premierjéről írtam a Magyar Nemzetben.

2024-02-12 05:01:00

Hír

Egy, kettő, három és Az ibolya - Rátóti Zoltán Nemzeti Színházban látható rendezéseiről írtam.

2023-12-23 13:39:00

Hír

A nagyváradi Szigligeti Színház Én, a féreg - Kafka kabaré című előadásáról írtam.

2023-12-23 13:37:00

Hír

Néhány gondolat Rátóti Zoltán új rendezéséről.

2023-12-23 13:34:00

Hír

Laki Péterről, az Operettszínház művészéről írtam a Hamu és Gyémànt magazinban.

2023-12-23 13:31:00

Hír

Boros Misivel a Cosmopolitan hasábjain beszélgettem.