Sánta Gergő András 2018

népművészet

Bemutatkozás

Sánta Gergő vagyok, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, Harangozó-díjas,Örökös Aranysarkantyús, Junior Príma díjas táncművész, a Népművészet Ifjú Mestere. Gyermekként ismerkedtem meg a néptánccal majd szakirányú középiskolát választottam Békéscsabán. Tanulmányokat folytattam a Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakán, párhuzamosan elkezdtem gyerekekkel foglalkozni Nagymaroson és vezetni a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttest. Mindezekkel egyidőben felvételt nyertem az akkori Budapest Táncegyüttesbe (Zsuráfszky Zoltán által vezetett mai Magyar Nemzeti Táncegyüttes), így 18 éves korom óta több mint tizenkét éve dolgozom hivatásos táncosként. Az itt eltöltött eddigi éveim során mestereimtől, Zsuráfszky Zoltántól és feleségétől, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsannától olyanfajta útmutatást kaptam, mely nem csak táncművészként, hanem koreográfusként is ösztönözte és meghatározta munkámat. A mindennapokban a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben való munkám mellett is a tánchagyományal foglalkozom. 2015-től a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetését végzem feleségemmel, Sánta- Bíró Annával.Munkásságom során táncművészként, táncpedagógusként, koreográfusaként őrzöm kultúránkat.

Pályamunkám címe: Vetésforgó - szakmai munkám színterei

Témája: Szakmai terveim táncművészként, táncpedagógusként és koreográfusként

Az elkövetkezendő három évben különböző szakmai célokat tűztem magam elé. A MNTE szólistájaként nap mint nap állok színpadra, így tánctechnikámat és előadásmódomat tudatosan fejleszthetem.Az általam vezetett  Budapest Főváros Bartók Táncegyüttesben táncanyag tanítás,koreográfiák készítése, új műsorok megvalósítása a feladatom. Ehhez a munkámhoz kapcsolódik az általam szervezett LegényEst programsorozat, a Legényes- és Párostánc Verseny amelyek a néptáncos szakma egyik meghatározó eseményévé nőtték ki magukat az évek során. 

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2020-03-29 22:24:00

Hír

Sánta Gergő és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes által indított facebook-kihvás, mely az egész világot megmozgatta.

2020-02-09 18:00:00

Esemény

Kerekasztal beszélgetés Kallós Zoltán emlékére, meghívott vendégekkel és fellépő táncosokkal a Fonóban.

2020-01-25 11:30:00

Esemény

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes Újévi Gálaműsora

2020-02-09 00:05:00

Esemény

Virágzó Hagyomány programsorozat 2020-ban

2019-08-30 10:33:00

Hír

A Sánta Gergő által vezetett Bartók Táncegyüttes Magyarországot képviselte Szöulban.

2019-07-02 13:20:00

Hír

Virágzó Hagyomány programsorozatról publikált Sánta Gergő a folkMAGazin legújabb számában.

2019-06-01 00:17:00

Esemény

Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes hagyományos évadzáró műsora, melyen fellép az együttes minden gyermek- és utánpótlás csoportja.

2019-05-31 21:23:00

Hír

Portréfilm Sánta Gergő 2018-as MMA ösztöndíjas táncművészről

2019-04-07 16:30:00

Esemény

IV. LegényEsten Borbély Jolánról emlékezünk meg a Táncháztalálkozó keretein belül.

2020-10-10 10:00:00

Esemény

A Bartók Táncegyüttes Virágzó Hagyomány szakmai versenyei a Fonóban kerülnek megrendezésre

2019-03-24 15:51:00

Hír

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes az idei Néptáncegyüttesek Országos Bemutató Színpadán kiváló minősült, amely a verseny legrangosabb fokozata.

2019-03-13 10:05:00

Hír

Sánta Gergő a táncművészet területén végzett kiemelkedő előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula -díjban részesült.