Szalai Bálint 2022
iparművészet és tervezőművészet
Bemutatkozás
Szalai Bálint vagyok, formatervező művész. A vajdasági Adáról tizennégy évesen Szegedre költöztem, hogy a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában keramikusnak tanulhassak. Ez az időszak meghatározónak bizonyult tanulmányaim szempontjából, hiszen ekkor ismerkedtem meg az alkalmazott művészetek fogalmával. A szegedi éveket követően az alap-, és a mesterképzést a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán végeztem. Ezalatt igyekeztem minél több nemzetközi tapasztalatra szert tenni, így az elmúlt években tanultam és dolgoztam Londonban, Amszterdamban és Kiotóban. Emellett megismerkedtem Király Adrienn tervezőtársammal, akivel 2020 óta közös tervező stúdiónkban alkotunk. Ezzel párhuzamosan pedig a szülőföldemen, a Vajdaságban élő kézművesekkel, kisiparosokkal közösen formált termékek létrehozásán dolgozunk. Ezeket a tárgyakat az itthon. márka foglalja össze.
Az MMA Művészeti Ösztöndíj Program pályázatára is ezzel témával jelentkeztem, „itthon. - Hagyományos mesterségek a kortárs designban“ címmel. További mesterek bevonását tűztem ki célul, akikkel újabb tárgykollekciók megalkotásán dolgozhatunk a három év során.
Iskolák
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2024-12-14 12:00:00
Esemény
Tervezői Pop-Up vásár és események a Dohány utca 84-ben.
2023-10-06 10:00:00
Esemény
A Fabunio Ezerszínű fa című kiállítása ezúttal - a Design Week keretében - Pécsre látogatott.
2023-09-22 10:00:00
Esemény
Az itthon. legújabb kollekciójával is találkozhatunk a lakástrend kiállításon.
2023-08-15 00:00:00
Hír
Az itthon. legújabb kollekcióját “Az év terméke” kategóriában jelölték.
2023-07-09 10:00:00
Hír
A szakma vajdasági képviselői az otthonosság témáját járták körül.
2023-04-18 11:00:00
Esemény
Milánóban mutatkozik be az itthon. legújabb együttműködésének eredménye.
2023-03-29 10:00:00
Esemény
Az itthon. kiállítóként és szakmai előadóként is részt vesz az tavaszi OTTHONDesign kiállításon.
2022-12-15 17:00:00
Esemény
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség "Ezerszínű fa" című kiállításán szerepelnek az itthon. fa tárgyai.
2022-10-02 17:00:00
Esemény
A nemzetközi kiállításon a márka elnyerte a Határtalan Design és a Budapest Brand különdíját.