Farkas Imola Gabriella 2023

iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozás

Farkas Imola vagyok, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kötő szakán végeztem 2005-ben és azóta is ruhatervező művészként dolgozom. Az egyetemi tanulmányaim során egy keresztfélévet töltöttem bőr szakon, illetve fél évig a Manchester Metropolitan University-n hímzést tanultam. Ez a félév meghatározó volt, mert itt ismerkedtem meg a gépi hímzések több fajtájával, amiket azóta is folyamatosan használok alkotásaimban. E mellett női szabó is vagyok. Az elmúlt években lehetőségem volt közel négy méter magas ruhaszobrok megalkotására, ahol a nagy felületek helyet adtak a képalkotásra is az öltözéktervezésen belül. Az alkotás során az egy-egy bonyolultabb részlet elkészítése ugyanolyan örömmel tölt el, mint maga a végeredmény. Munkáimra jellemző a különböző technikák ötvözése és az anyagtársítások. Az adott téma mellett maguk a felhasznált anyagok is inspirálnak. A színek különös jelentőséggel bírnak, hiszen lendületet, intenzitást, játékosságot adnak öltözékeimnek, és ami még fontosabb, hogy lehetőséget nyújtanak az önkifejezésre. Az alkotás öröme mellett fontos, hogy a ruhadarabjaim eljutnak az emberekhez. Számomra a ruhák tervezése és megalkotása nem csak munka, hanem sokkal inkább szerelem és játék, mely szabadságot és örömet ad.

Üzenet átlényegüléssel című pályázatomban a magyar népi öltözékek motívumainak, díszítőelemeinek felhasználásával, újragondolásával szeretném átmenteni azokat az öltözékeimbe, segítségükkel saját mondanivalómat is megfogalmazva. A képi megjelenítéseket idézetek és szöveges üzenetek kísérik. Kilenc öltözéken keresztül jut el az az üzenet, hogy először ismerjük és szeressük meg magunkat ahhoz, hogy másokat is tudjunk szeretni.

Iskolák

MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-12-07 00:00:00

Hír

Iparművészek a Divat és dizájnban, a Duna TV műsorában

2024-12-01 00:00:00

Esemény

Az Iparművészeti Múzeum adventi kiállítása és programsorozata a Ráth György-villában

2024-11-15 00:00:00

Esemény

November 15. és 17. között kerül megrendezésre a VIII. FRISS TERMÉS iparművészeti szalon és vásár.

2024-09-01 00:00:00

Hír

A Józsefvárosi Újság Csakugyan című műsorába Bendl Vera készített interjút velem és alkotótársammal.

2024-08-08 00:00:00

Esemény

Óriás ruhaszobrok a Várkert Bazárban

2024-05-23 00:00:00

Hír

Az Iparművészeti Szövetség tagfelvételt hirdetett, május 23-án felvételt nyertem soraiba.

2024-06-21 00:00:00

Esemény

A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé augusztus 31-ig látható a Szombathelyi Képtárban.

2024-05-04 00:00:00

Esemény

A FIKSZ iparművészeti vásár kapcsán vendégeskedtünk a Manna FM Kanapé című műsorában.

2024-06-21 10:00:00

Esemény

VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé a 2024. június 21 – augusztus 28. Szombathelyi Képtár

2024-01-31 10:00:00

Esemény

Kiállítás a Hagyományok Házában 2024. január 31-től június 22-ig.

2024-01-22 10:58:00

Hír

A Duna Televízió Divat és dizájn című műsorának január 20-i adásában a Pipetta Showroom-ot mutatták be Farkas Imola közreműködésével. Ugyanezen adásban látható a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra bejutott öltözék rövid bemutatója is.

2023-12-20 10:12:00

Hír

A Ráth György-villában december 3-tól megrendezett karácsonyi kiállítás beharangozójaként interjú készült a Kossuth Rádió Trend-idők című műsorában.