Hegyi Béla 2023

iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozás

1993 óta veszek rész hazai és nemzetközi kiállításokon autonóm és alkalmazott projektekkel.
1999 óta foglalkozom webes tervezéssel és fejlesztéssel.
2002-ben végeztem a Magyar Iparművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán, mint vizuális kommunikáció tervező művész.
2004 óta tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem több intézetében, és a Budai Rajziskolában oktatom a nappali és esti képzésbe járó diákokat.

A szakmai pályafutásom alatt összemosódott idővel az autonóm művészet, az alkalmazott művészet, és az oktatás. Ahogy korai éveimben elkezdtem megélni az összefüggések tanító erejét, úgy lett a kauzalitás a mindennapok pillére mindegyik szakterületnek.

Észrevettem, hogy túl hamar találhatunk rengeteg jó és rossz példát. Nagyon könnyű belekerülni az olyan, rutinokkal teli életvitelbe, ahol nincsenek kihívások, nem kell felelősséget vállalni, nem kell egyénként kiállni magunkért és másokért, s azon sem kell gondolkodnunk, hogyan működik a világ körülöttünk. Ezen szeretnék változtatni, hogy úgy láthassuk a világot amilyenné formáljuk akár a legkissebb döntéseinkkel is, érezzük ezek súlyát, és tudjuk, akarjuk tudatosan formálni a környezetünket, hogy az érdekes világ érdekessé válhasson. 
 

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-10-18 15:08:00

Hír

Videó installáció

2024-11-06 10:00:00

Esemény

Kreatív workshop Zircen

2024-06-20 10:00:00

Hír

Elismerés átvétele a Parlamentben.

2024-05-25 10:00:00

Esemény

Workshop vezetése Partiumi Keresztény Egyetemen.

2024-02-01 17:00:00

Hír

Tananyagfejlesztés, Technikumok, Kreatív ágazat

2023-10-10 00:00:00

Esemény

Csoportos Kiállítás

2023-09-15 00:00:00

Esemény

Csoportos Kiállítás