Páll Éva 2024
népművészet
Bemutatkozás
Két évtizede zenélek hivatásszerűen, mint hegedűs-énekes előadó.
Munkáim szerteágazó területeket ölelnek fel, így muzsikáltam már gyermek-, és felnőtt táncegyütteseknek az ország számtalan városában és rendezvényén. A rendszeres tánckíséretek mellett zenekarommal (Bara zenekar), valamint különböző formációkba beépülve, önálló koncerteken is megjelenek.
2020-ban szereztem oklevelet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán.
Az elmúlt 10 évben két autentikus népzenei lemezt adtam ki, amelynek a zenei megformálását, szerkesztését személyesen végeztem el. 2023-ban megjelent az első tematikus, gyermek albumom is Míves Mesterségek címmel. Ebben a munkámban tíz, hagyományos mesterséghez kapcsolódó dalokat, szokásokat állítottam össze. A zenei anyaghoz kapcsolódik egy 60 perces színházi előadás is.
Nyolc éve folytatom több intézményben a kisgyermekek zenei nevelését.
Munkámban precíz, igényes vagyok
A koncertek, táncegyüttes kíséretek, gyermekfoglalkozások mellett tudományos munkában is rész veszek mint lejegyző, kottagrafikus, könyvszerkesztő, lektor.
Számos produkcióban veszek részt, mint zenei szerkesztő.
Az ország több pontján rendszeresen szoktam zsűrizni népdaléneklési, népzenei versenyeken.
2013-ban Pest Megye Művészetéért díjat, 2016. évben Junior Príma díjat kaptam.
2023. szeptemberétől a Magyar Tudományos Akadémia, Zenetudományi Intézetének népzenei archívumának munkatársa vagyok.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
HUN-REN Központ Magyar Kutatási Hálózat- BTK Zenetudományi Intézet
Hírek, Események
2024-11-08 15:08:00
Hír
A Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptáncarchívumában fellelhető anyagok Szentistván településről
2024-10-04 08:00:00
Hír
Első alkalommal látogatott el az MMA ösztöndíjasa Szentistvánra