Ricz Ármin 2021

színházművészet

Bemutatkozás

Ricz Ármin vagyok, vajdasági színész. Az Újvidéki Művészeti Akadémián, színész szakon végeztem 2016-ban. Az elmúlt időszakban vendégelőadóként dolgoztam az Újvidéki Színházban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, a vajdasági Tanyaszínházban és a zalaegerszegi Griff Bábszínházban. Egyetemista korom óta igyekszem változatos műfajú produkciókban kipróbálni magam, ami állandó tanulásra és önképzésre, a színészi eszköztáram bővítésére ösztönöz. 

A commedia dell’arte műfajára az Újvidéki Művészeti Akadémián a Kukoricza Jancsi című vizsgaelőadásunkkal és az Étkezni emberi dolog című diploma-előadásommal kapcsolatos munkám során figyeltem fel, amit több nemzetközi színházi fesztiválon játszottam. Célul tűztem ki a téma alaposabb megismerését és kapcsolódási pontjainak megvizsgálását a mai színházi világgal.

Kutatásom kiindulópontja 2019-ben Antonio Fava Reggio Emilia-i Scuola Internazionale dell'Attore Comico iskolájában végzett munkám és a vajdasági Tanyaszínház, amelyhez 2012-ben csatlakoztam színészként, majd 2018-ban rendezőként is részt vettem a társulat munkájában. Az ösztöndíj három éves periódusa alatt terveim között szerepel négy külföldi képzésen való részvétel, amelyek különböző aspektusból közelítik meg a maszk és a színész viszonyát ,valamint  Jacques Lecoq maszk-pedagógiájának vizsgálata. A megszerzett ismeretanyagok feldolgozása és továbbadása mellett, a vajdasági Tanyaszínház korábbi és aktuális előadásainak tanulmányozását, valamint az összegzett ismeretek felhasználásával egy színpadi produkció létrehozását szeretném megvalósítani.

Iskolák

Újvidéki Művészeti Akadémia

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

Hír

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának II. bemutatója a 2023/2024-es évadba

Hír

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új előadását, a Tartuffe-öt, Ricz Ármin rendezi

2023-12-18 21:10:00

Hír

Brestyánszki Boros Rozália, Góli Kornélia és Oláh Tamás lesz a 21. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny három szerzője, a rendezők pedig Mezei Kinga, Ricz Ármin és Urbán András.

2023-12-18 21:04:00

Hír

Fiú - Yannick Becker Eleven Lány - Vadász Bernadett Elvtárs - Andrei Elek Eleven Lány anyja - Éder Enikő Egy Lány - Iulia Pop-Dragoș Vallástanár - Ioan Peter Anya, Doktornő - Oana Kun Apa - Robert Pavicsits Rendezés és színpadi szöveg Ricz Ármin és Mark-Cristopher Demeter

2023-08-18 21:47:00

Hír

A Szubjektívben a Szabadkai Népszínház újonnan szerződött színészével, Ricz Árminnal beszélgetünk.

2023-08-18 21:36:00

Hír

Szerző: Hernyák Zsóka Dramaturg: Oláh Tamás Zeneszerző: ifj. Kucsera Géza Látványtervezők: Maróthy Anna Zorka és Lengyel Viola Koreográfus: Virág György Rendező: Ricz Ármin

2023-04-14 23:43:00

Hír

A Marosvásárhelyi Rádió műsorában Ricz Ármin rendezőt, Lőrincz Ágnes és Szélyes Ferenc színművészeket Szuszámi Zsuzsa kérdezte

2023-04-14 23:32:00

Hír

Pignitzky Gellért egyéni előadása Petőfi Sándorról

2023-04-14 23:20:00

Hír

SZEREPOSZTÁS: WENDLA – Lőrincz Ágnes MENYUS – Nagy István MARCI – Szélyes Ferenc MÁRTA – Somody Hajnal ILZE – Biluska Annamária BERGMANN-NÉ, STIEFELNÉ – Szabadi Nóra HOBORTH IGAZGATÓNŐ, TSCHIRA TISZTELETES – P. Béres Ildikó; STIEFEL, ÁLARCOS ÚR – Adorjáni Nagy Zoltán

2022-12-15 22:07:00

Hír

Ricz Ármin színészből rendező, rendezőből színész

2022-08-22 21:39:00

Hír

Szereplők: Argante – Varga Benjámin, Géronte – Dudás Dániel, Octave – Kőműves Csaba Bence, Leander – Sadiković Marijo, Scapin – Ágyas Ádám, Zerbinette – Szabó Regina, Jácint – Hodik Annabella, Szilveszter – Gusztony Endre, Nérine – Mezei Gresák Lea, Carle – Szőnyi Márton, Páva – Bagi Natália, Dedovi

2022-08-22 21:22:00

Hír

FAZILA BALIC: Nagyabonyi Emese DJUKA BALIC: Ricz Ármin MIRAD BALIC: Tóth András