Bemutatkozás
Gyermekkoromtól fogva a zene bűvöletében éltem. Ám ez a rajongás már akkor összekapcsolódott bennem egyfajta hiányérzettel: hiányoztak nekem a világból bizonyos zenék. Először azt gondoltam, ha kellő kitartással kutatok utánuk, a végén megtalálom őket. De egy idő után rá kellett jönnöm, hogy ezek a zenék még nem léteznek. Valakinek meg kell alkotnia őket. Így lettem zeneszerző. Most már azt kutatom, hogy mik azok a zenék, amik hiányoznak. – Nemcsak nekem, másoknak is. Sok hézagot látok. Egy zeneszerző boldog lehet, ha egy élet munkájával ezekből néhányat befoltoz.
Pályázatom témája: zeneművek komponálása. Az ösztöndíjas program keretében két zeneművet komponálok. Az egyik egy bibliai szövegű kantáta. Máté evangéliuma utolsó fejezetének megzenésítése. (Előadói apparátusa 4 énekes szólista - szoprán, alt, tenor, bariton - és 12 hangszeres muzsikus - fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, kürt, hárfa, 2 hegedű brácsa, gordonka, nagybőgő..) A másik egy szimfonikus zenekarra és szóló zongorára írt háromtételes koncertdarab, vagyis egy zongoraverseny.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2018 — CURRENT_ART MMA-MMKI
Hírek, Események
2023.11.20
Esemény
2022.05.17
Esemény
2021.04.25
Hír
2020.12.20
Hír
2020.08.14
Hír
2020.04.20
Hír
2020.01.12
Hír
2019.03.31
Hír
2019.03.31
Esemény
2019.03.31
Esemény
2019.03.31
Esemény