Esemény

2024-06-24 09:00:00

Kunmadaras, József Attila Művelődési Ház

A nagykunsági vertcsipke és a nagykunsági szűrhímzés feldolgozásának lehetőségei a 21. században– IV. Konferenciával egybekötött tervező- és alkotó tábor

A nagykunsági vertcsipke és szűrhímzés jellegzetességeinek megismerése, feldolgozása a cél.

A nagykunsági vertcsipke és a nagykunsági szűrhímzés feldolgozásának lehetőségei a 21. században– IV. Konferenciával egybekötött tervező- és alkotó tábor

Kézműves Örökség Egyesület – 2024.06.24-28.

Törökszentmiklós - Kunmadaras

2020-ban álmodtunk egy nagyot, mely álomban minden évben más nagykunsági kunhímző közösségi tagunk települése ad helyet egy-egy, a nagykunság népi kézművesség újabb ágát feldolgozó táborunknak.

2021-ben valósult meg az első Törökszentmiklóson a KÖE épületében, ahol a kunhímzést vettük elő.

Majd következő év nyár elején, tavaly Kisújszállás adott helyet a nagykunsági kisbunda hímzett ornamentikájának feldolgozására.

2023-ban Kunhegyesen folytattuk a megkezdett utat, tovább vizsgálva a nagykunsági szűcs munkákat. Most a színes fonállal hímzett minták feldolgozása kerül terítékre. 

Célunk továbbra is olyan szellemi termék létrehozása - a tábor által biztosított szakmai feltételek segítségével - melynek köszönhetően a Nagykunság egy újabb sajátos értéke válhat széles körben ismertté, a mindennapokban használhatóvá. A tábor szakmai programja jelentősen hozzájárul a résztvevők fejlődéséhez, az elkészülő munkadarabok pedig a közösség tulajdonát bővítik. Idén is tudjuk biztosítani az ingyenes részvétel lehetőségét valamennyi az érdeklődő Kunhímző Közösség alkotója részére.

2024 - ben Kunmadaras fog helyet biztosítani a IV. Konferenciával egybekötött tervező- és alkotó táborunknak. Témája a nagykunsági vert csipke és a nagykunsági szűrhímzés. Egykor hatalmas csipketelepek voltak a Nagykunságon. A legnagyobb Kunmadarason működött. Ezért is, és mert a Hortobágy széli település, mai napig dolgozó pásztorokkal, esett erre a településre a választásunk. A rendezvénnyel szeretnénk a nagykunsági csipkét népszerűsíteni és a tábor után beindítani egy szakkört. A konferencián más magyarországi csipkéket is hívunk és vendégül látunk: szolnoki, halasi, höveji, stb.. Az oktató két helyi lakos, akinek a nagyszülei is csipkéztek már, és rengeteg minta kötődik a nevükhez. A szűr bemutatásának, tanításának részét két vendégoktató: Faragó Mária és Bak Zoltán szűrkészítők végezik. Az ornamentika újra-tervezésében, a kompozíciók kialakításában jövőre is (immáron 4. alkalommal) Jenei Anikó népi iparművész, hímző oktató fog segíteni. Mint már hagyomány a táborainkban, más népi kézművességbe adunk betekintést a „táborlakóink” részére.

 A konferenciát a tábor első napjára tervezzük, elsősorban a népi hímzők és érdeklődők számára szervezzük, melyen a tábori résztvevőkön túl, a témával kapcsolatban érdeklődőket is várunk. Országosan meghirdetett konferencia lesz.

            Tudva levő, hogy a nagykunsági településeken, vannak magántulajdonban lévő eredeti, helybéli szűrkészítők által készített ruhadarabok, és régi csipkék, csipkeminták. A tábor előkészületi munkálatai közt, felhívást adunk ki a magángyűjtemények, magántulajdonban lévő tárgyak összegyűjtésére, és egyszeri, a konferenciát kísérő tárlaton történő bemutatására, lehetőséget kínálva azok tanulmányozására, minták levételére.

A konferencia kísérő programja a témával kapcsolatos kiállítás: az elmúlt táborban tervezett és azóta megvalósításra került hímzések, szűcshímzések, a meghívott előadók kézimunkáinak, alkotásainak kiállítása, valamint interaktív höveji csipke hímzés bemutató.

 Konferencia előadói:

Jenei Anikó hímző népi iparművész, szakoktató: Színes szűr ornamentika megjelenítése  ruházatunkon, és öltözetünk kiegészítőin.

Dr. V. Szathmári Ibolya ethnográfus, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója: A helyes tervezés népi szemléletét mutatja be, segít a zsűriztetési kritikák betartásához.

Vargáné Molnár Zsuzsanna, Hövej polgármestere: Höveji csipke jele

Szentpéteri Flóra a DE Néprajz tanszék végzős hallgatója: Vertcsipkekészítők a Nagykunságon

Erdei Lilla, néprajzkutató: A csipke felhasználása a 21. század ruházatán

Tóth Béláné, szolnoki csipkekészítő: A szolnoki csipke újjáélesztésé

Bán Andrea etnográfus, PhD aspiráns: 21. század szűrkészítői

Bak Zoltán, Faragó Mária szűrkészítők: Szűrkészítés a napjainkba.

 A konferenciát követi és témájában ráépül a „A nagykunsági vertcsipke és a nagykunsági szűrhímzés ornamentikájának felhasználása a 21. században: tervező- és alkotó tábor.

Helyszín: József Attila Művelődési Ház  – Kunmadaras.

Ideje: 2024.06.24-28.

 A program, a megőrzést támogatja és a már elindított folyamatot segíti, melynek a végeredménye a régi szűr ornamentikájának és a nagykunsági vertcsipke jellegzetességének megismerése, és azok felhasználása a tervezésben, a jelenkor kívánalmainak megfelelve.

A tábor szakmai vezetője Jenei Anikó Népi Iparművész, hímző szakoktató. Szakmai programok megvalósítását segíti: Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója, Bak Zoltán és Faragó Mária szűrkészítők, Bán Andrea néprajzkutató, PhD aspiráns.

Az előző három táborunkhoz hasonlóan, lezárásaként, a tábor ideje alatt elkészült tervekből, kézimunkákból berendezésre kerülő kiállítás már a nagykunsági szűcshímzés feldolgozásának lehetőségeit, annak jövőkép alapját mutatja be.