Acsai Roland: KESERŰ ÖRÖM

A dr. Jankovics Marcell születésének 150. évfordulójára rendezett konferenciáról

 A Magyar Művészeti Akadémia a felújított Várban, az Országos Széchényi Könyvtárban tartotta meg a dr. Jankovics Marcell (1874–1949) születésének 150. évfordulójára rendezett emlékkonferenciát, Egy felvidéki író újrafelfedezése címmel. A Jankovics Marcell név ismerősen csenghet mindenki számára, ám ezen a konferencián nem a 2021-ben elhunyt ismert filmrendezőről, hanem nagyapjáról, az 1874-ben Gárdospusztán, még Jankovich-ként született íróról, politikusról, ügyvédről, éremgyűjtőről és alpinistáról esett szó. A Széchényi Könyvtár főosztályvezetője, Bokodi-Oláh Gergely üdvözlőbeszédében elmondta, hogy a nemzeti könyvtár feladata kettős, egyrészt a megőrzés, másrészt az aktualizálás. Most is betöltötte mindkét funkcióját, hiszen a kézirattárában őrzik Jankovics kiadatlan műveit, és a könyvtár adott helyet a konferenciának is. Csáji László Koppány, az MMA módszertani Kutatóintézetének igazgatója „fanyar örömről” beszélt azzal kapcsolatosan, hogy sok újra felfedezhető írónk van, különösen a Felvidéken. Az első előadó, Filep Tamás Gusztáv történészi szemszögből közelítette meg a témát, és a pozsonyi főhatalomváltást mutatta be. „Hibrid előadásként” utalt szövegére, hiszen az egyszerre szólt a pozsonyi főhatalomváltásról és az erről beszámoló Jankovics-munkáról, a Húsz esztendő Pozsonyban című alkotásról, amely az író saját véleménye szerint inkább „hangulatkönyv”, mint történelmi írás. 1919 februárjában tiltakozó jegyzéket szerkesztettek Pozsony már érezhető elcsatolása ellen, amelyet maga az író fordított le több világnyelvre. aki akkoriban a város vezetőségébe tartozott. Szörényi László következett az előadók sorában, aki Jankovics Egy század legendái című könyvéről beszélt. Elmondta, hogy a szocializmus idején Jankovics könyveit az Osztrák–Magyar Monarchia maradványának tekintették, és lekicsinylően „szalonpoétának” nevezték. Szörényi szerint a Felvidéken azért nem alakulhatott ki olyan komolyabb, magyar irodalmi központ, mint Erdélyben, mert közelebb helyezkedik el Budapesthez. Az irodalomtudós megemlítette még a Jankovics Marcell írásaiban visszatérő ablakjelképet, amelyet az elveszett otthonnal kötött össze. Végül Jókai hatásáról is szó esett, és a felvidéki író-ügyvéd sajátos, morbid humoráról. Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattárának főosztályvezetője is érdekes témával lepett meg bennünket, és az íróról szóló, korabeli kritikákat vizsgálta meg tüzetesebben. Jankovics verseskötetekkel kezdte pályáját, tudtuk meg, de ezek nem arattak osztatlan sikert a kritikai berkekben. Viszont Schöpflin Aladár, a múlt század elejének ismert és elismert kritikus-szerkesztője szinte minden megjelent Jankovics-könyvről megemlékezett egy-egy recenzió erejéig a Vasárnapi Újság lapjain. Rózsafalvi ezt részben azzal magyarázta, hogy Schöpflin maga is felvidéki kötődésű volt. Dr. Kurcz Ádám István szerkesztő, tanár nem tudott megjelenni a konferencián, ezért az esemény szervezője, Méry János azokból a szövegekből olvasott fel, amelyek Kurcz előadásának alapját képezték volna. Jankovics Marcell kortársai, Győri Dezső és Szalatnai Rezső írásaiból kiderül, hogy ők Jankovics műveit túl „vidékiesnek” érezték, nem eléggé européernek ‒ holott európai műveltségű személyiség volt ‒, és szerintük „rangján alul konzervativiztáskodott”. De írásaikat azzal a megbánó gondolattal zárták, hogy „kár volt mumust csinálniuk belőle”. Bíró Dániel a hegymászóként is nagy nevet szerzett Jankovics útikönyveit mutatta be a hallgatóságnak. Bíróról kiderült, hogy az 1945 előtti útikönyvek lelkes gyűjtője, és szerzeményeit a blogján mutatja be. Az Észak szigetei, a Hangok a távolból és a Kikötők című Jankovics-művek szerinte abba a két világháború közötti útikönyv-vonulatba tartoznak, amelybe többek között Márai, Illyés, és Cs. Szabó alkotásai. Az Észak szigetei egy 26 napos, Norvégiáig tartó luxushajóút naplója, melyen az ügyvédként praktizáló Jankovics a családjával vett részt. Az író saját elmondása szerint az útjai során „oázist keresett” a háború utáni világban. Kikötők című műve szintén egy hajóútról számol be. De Jankovics az utazás mellett egy másik nagy és számunkra esetleg meglepő szenvedélynek is hódolt, ez pedig nem volt más, mint az alpinizmus, a hegymászás, amely a korabeli fotók alapján sokszor a sziklamászás szédítő és veszélyes fogalmát takarta. E szenvedélyben társa volt Eötvös Loránd is, aki ezt az „extrém sportot” a két lányára, Ilonára és a szokatlan nevű Rolandára is átragasztotta. Jankovics maga is elkísérte néha a lányokat egy-egy hegymászásra. Egyik visszaemlékezése szerint az egyik ilyen kaland során lámpással a kezükben, éjszaka kellett elindulniuk a hegycsúcs meghódítására, hogy a bárónők még visszaérjenek a reggeli misére, és a hajnal már az ormon érte őket. Ennek fényében nem csoda, ha Jankovics a hegymászásról szóló, Úttalan utakon című könyvét Ilonának és Rolandának ajánlotta. Az író úti-, és alpinistakönyvei egyébként méltán nagy népszerűségnek örvendtek a korban. Márkus Béla irodalomtörténész érdekfeszítő és részletes előadásában Jankovics Száz perc című, kiadatlan munkáját mutatta be. A Márkus Béla szerint egyedülálló önéletrajzi mű Jankovics életének sorsfordulóiról számol be, és bekezdései apró üvegcserepeknek foghatók fel, melyekben a szerző egyszerre szemléli múltbeli önmagát, és mutatja be ezen keresztül az adott korszakot. A mű Márkus meglátása szerint hol lírai, hol anekdotikus. Az előadó a művet két nagy részre osztotta, amelynek második része Budapest ostromáról számol be. A konferenciát Méry János zárta, aki felvillantotta előttünk Jankovics Marcell életének főbb állomásait. Beszélt például arról, hogy az ifjú Jankovicsék életük egy szakaszában Nikolaus Lenau osztrák költő (1802–1850) egykori lakásában laktak, így nem csoda, ha Jankovicsra is hatott a forradalmi lelkesedésű alkotó hangja. Méry beszámolt róla, hogy az író-ügyvéd hagyatékában nem kevesebb, mint húsz jegyzetfüzet maradt fent, amelyek érdekes emlékeket, beszámolókat őriznek. Megtalálhatók közöttük például a fiatal Jankovics Kossuth Lajosnál tett látogatásának emlékei is. A fiatalember, akinek nagyapja Kossuth sógora volt, két, egymást követő nyáron is ellátogatott néhány hétre Kossuthoz Torinóba. Feljegyzései szerint Kossuth nem talált ünnepelnivalót a kiegyezésben, mely szerinte mindkét fél számára kényszerhelyzetet jelentett. Egy másik alkalommal az agg Kossuth arról beszélt az ifjú Jankovicsnak, hogy még kilencvenévesen is megkeresi kenyerét a tollával, és mindennap szorgalmasan ír. Egy sokoldalú literary gentlemant ismerhettünk meg e hiánypótló konferencia segítségével, amelynek végén az is kiderült, hogy Jankovics Marcell újrafelfedezése nem áll meg itt, hiszen hamarosan néhány kötete is megjelenik az érdeklődők örömére.