BOROS LILI: TÁRGYAKON KERESZTÜL. PORTRÉ MAYER ÉVA KÉPZŐMŰVÉSZRŐL (MŰVÉSZPORTRÉ)
BOROS LILI: TÁRGYAKON KERESZTÜL. PORTRÉ MAYER ÉVA KÉPZŐMŰVÉSZRŐL (MŰVÉSZPORTRÉ)
TÁRGYAKON KERESZTÜL
PORTRÉ MAYER ÉVA KÉPZŐMŰVÉSZRŐL
Mayer Éva képgrafika szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2008-ban. Már egyetemi képzésének utolsó éveiben a kísérleti grafika irányába mozdult el, a hagyományos sokszorosító eljárásokat ötvözte a digitális képalkotással, kortárs anyagokkal. Ezzel párhuzamosan egy olyan tárgyközpontú motivikus rendszert kezdett kiépíteni, mely az európai kultúra és vallás alapvető szimbólumain alapul. E vándormotívumok, vissza-visszatérő tárgyi elemek tulajdonképpen kulturális-metaforikus alapformák, sőt, inkább archetípusok. Nem csak a ház, a templom, a stáció motívumain, hanem azok térbeli használatán, térképző, teret teremtő hatásán alapulnak komplex grafikai installációi, melyekben az emberi alak csak ritkán jelenik meg: azonban a tárgyak, tájak, épületek szinte kizárólag az emberre, illetve az ember lélekállapotaira és spiritualitáshoz fűződő viszonyára vonatkoznak.
KÖZÖSSÉG
Mayer több sorozaton keresztül is végigvitt témája az identitás és a közösség volt. A tematikus választás személyes tapasztalatából fakadt. Az egyetemi évek alatti ingázás (szlovákiai otthona, Somorja és Budapest között) a határátlépés, a kulturális-társadalmi különbözőség és hibriditás, a nyitottság kérdésfelvetéseit indukálta és vezette arra, hogy a diploma után a Somorján való letelepüléssel együtt olyan munkákat készítsen, melyekben a helyi közösség múltjával foglalkozik, és azokat a város szövetébe illeszti. A 2010-es Réteghiány avagy a korlátok a fejedben vannak… című grafikai installációjában szövegeket, szövegtöredékeket is használt: a Presinszky Lajos Bilincsbevert somorjaiak című könyvéből származó, kétszáz éves somorjai vallatókérdések, perek, bűnügyi történetek mondatai („Megmeréd-e neki ezt szemibe mondani?”, „Ha nem vétkeztél, mi okra reszkettél?”, „Honnan és kivel jöttél ide Somorjára és mi dologban?”) a fenyegetettség, az elnyomás, az agresszió légkörét teremtik meg, ugyanakkor a régmúlt kérdései mindmáig hasonlóképp hatnak. Ez a narratíva leginkább a kisebbségi, elnyomott helyzetben lévő társadalmi csoportok (nők, színesbőrűek, etnikai csoportok tagjai) traumadiskurzusából ismerős a posztmodern és kortárs képzőművészetben, és amely leginkább az identitásképzéshez járult és járul hozzá a művészek felvetéseiben. Mayer Éva műveiben az identitásprobléma nem annyira explicit, inkább rejtettebb formában van jelen.
Művészetszervező tevékenysége szorosan kapcsolódik művészeti koncepciójához, eddigi életművének azon szakaszához, melyben az identitással és annak hiányával foglalkozik. A diploma megszerzése után, 2011-ben megalapítja a DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelepet az akkori polgármester, Bárdos Gábor és a Somorjai Református Egyházközség támogatásával, és amellyel a szlovák, a magyar és a nemzetközi kortárs művészeti szcénák összekötésére törekszik. A hívószavak köré rendezett éves találkozókat és kiállításokat hasonlóan ahhoz, ami később még inkább jellemző lesz Mayer Éva művészetére, a belső, a lélek, a szellem vizsgálatára irányuló problémafelvetések határozzák meg.
TRAUMA
A betegség témájára való rátalálása szintén az egyetem utolsó éveihez fűződik. A fóliára nyomtatott litográfiákat és szerigráfiákat különböző módokon installálta az elkövetkező években: ruhaállványra akasztott, egymás mellé sorolt, leakasztható „leletekként” (Diagnosis fogassal, 2007, kiállítva 2010-ben a somorjai református templomban), vagy víztartályba helyezett, nagyméretű fólia-nyomatok térbe állított installációjaként (Diagnosis [2. variáció], 2008, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, diplomakiállítás). Utóbbinál már hanggal kísért komplex installációvá bővítette alkotásait. A Diagnosis-sorozatban a fotogram technikájával is kísérletezett. E technika választásával a megragadhatatlan, az ábrázolhatatlan ábrázolására törekszik.
Az efféle megragadásra való szándék érzékelhető az Ultrahang I-II-III-ban (2006), amely szó szerinti értelemben a (vizuálisan és fizikailag) áthatolhatatlan feltárását jelenti. Itt jelenik meg a tű, amely a későbbi években a halál, a trauma és a betegség egyik fő motívumává válik, majd szöggé lényegül át, például az említett Diagnosis vagy a Réteghiány avagy a korlátok a fejedben vannak… című installációk és sorozatok többféle variációiban. Mayer motívumrendszerére igen jellemző, hogy a művészettörténetben nagy hagyománnyal rendelkező képi elemet – a szög a krisztusi szenvedés motívuma – egyesíti arc-, kéz- vagy szövegtöredékkel (viszonyításképpen: Günther Uecker Sankt Galleni mappájának relief nyomatain például csak a szögek jelennek meg).
A fájdalom további tematizálása ismét személyes élettörténetéből fakadt: vőlegényének, Selyem Andrásnak tragikus balesetéből, társának elvesztéséből. Szakítópróba (1. variáció, 2011) című installációjában (és annak változataiban) a környezeti motívumok új elemekkel egészültek ki: az elvesztett férfi alakjával és jelzőtáblákkal. E táblák fényvisszaverő reflexfóliáira digitális nyomatok kerültek, melyekhez a művész a korábbi évek emlékfotóit használta fel fotómontázsokként, majd ismét a fotogram technikával egészítette ki, végül pedig számítógépen módosította a képeket. Ezek a munkák az elmúlás, a halál, a gyász személyes, de univerzális jelentésmezőbe vont történetei. A férfialakon keresztül az alkotó nem csupán a búcsúzás, a traumafeldolgozás útját járja, hanem az emberi létezés értelmét is keresi. Az adott kiállítási térre komponált jelzőtáblarendszer az élet „útvesztője”; a hétköznapi jelenetek, egyensúlyozások, indulások az élet játékát fejezhetik ki.
A művész egyébként mindig az adott helyre adaptálja grafikasorozatait, melyekben az útkeresés, a vándorlás, de mindenképpen egyfajta előrehaladó folyamat, stáció-jelleg dominál, és mintegy megtisztuló, feldolgozó folyamattá, ha tetszik: poszttraumás növekedéssé lényegül át. A kiállítások alkalmával – elsőként az Óbudai Társaskörben – a látogatók fényforrással a kezükben a jelzőtáblák között bolyonghattak, a saját útjukat járhatták. Az installációhoz a Csend van bennem című református énekre a művész testvére, Mayer József által komponált zenemű is társult.
A gyászfolyamat következő állomása a Transcomnet (3. variáció, 2013) című sorozatban realizálódott, ahol a teljes teret betöltő installációt ismét hangzóanyag kísérte: a nagyszombati zsinagóga (ma Ján Koniarek Galéria) tereiben oszlopokhoz erősített huzalokról lógtak le a táblák, melyeknek képi világa környezeti elemek, szövegek és interjúk alkalmazásán alapult. A főszereplő itt is az elhunyt kedves, aki egy másik dimenzióban találkozik a művésszel, de szoros, fizikai kapcsolat nincsen közöttük. A címek ismét nagyon poétikusak és egyértelműsítik a jeleneteket: Sorban állás az élet vizéért (2012); Fényév távolság (2012); „És odaadta neki paradicsomot házává” (2012); Lélekhajó (2012), stb.
Az ábrázolt jelenetek nem köthetők konkrét térhez és időhöz, nem elbeszélnek, hanem megjelenítenek, kimerevített pillanatokként vonódnak ki az egyértelmű narratívák köréből. Mayer a saját trauma feldolgozását mások gyászmunkájával, elengedési tapasztalásaival kapcsolta össze, melyeket QR-kódok leolvasásával épített bele a munkákba. A kollektív tapasztalat felismerése sokat segített számára a megértésben és az elengedésben. Ugyanebben az évben Munkácsy-díjjal tüntették ki.
A 2014-es Magánterület Egopolisz határán című installációjában, amely a somorjai zsinagógában, az At Home Gallery-ben kapott helyet, a harminc darab tábla már nem lebegett, hanem stabilan állt a földön – az előző időszak egyfajta lezárásaként, összegzéseként, és az újrakezdés jegyében. A Bázis és az Eljegyzés című képek már jelzik az új kapcsolatot és a nem sokkal későbbi esküvőt. A táblák elrendezése is szimbolikus: az aktuális élethelyzethez kötődő, pozitív érzésekkel teli képek a térben előre kerültek, míg a régi történések és érzések hátra. Talán nem véletlen, hogy a monokróm vagy redukált színvilágot ezt követően egy színesebb váltja fel.
Lélekterek (2015) című sorozatában a nagyvárosok éjszakai látványa, a toronyházak világító ablakai szinte izzanak és vibrálnak a lightboxok alkalmazásának köszönhetően. A fény itt már nem csak a technikában, hanem az installáció megvalósításában is központi szerepet kap. Ekkor fejleszti tovább kísérleti grafikájának módszerét is. Üveglapot kezd használni, melyre akvarellel fest, olykor különböző anyagokat tesz rá, például gézzel becsavarja. Az így keletkezett festett, összeillesztett üveglapokat beszkenneli, majd digitálisan alakít rajtuk.
Az épületek ablakainak négyzetes formái a Tízparancsolat Braille-írásban átírt jeleihez hasonlóak (Parancsolat I–III., 2015), melyek néhány képen a kéz felületén jelennek meg, sőt, a kezek olykor kitakarják az épületeket (Lélekterek). A Tízparancsolat azonban olvashatatlanná válik, hiszen Mayer képein – a Braille-írás értelmével ellentétesen – nem kitapogathatóak. Talán az urbánus létben eltűnt már az ősi üzenet, érthetetlenné és értelmetlenné vált? Hol kell keresni ma a mózesi parancs értelmét? Mayer Éva városképei tájékozódási próbálkozások csakúgy, ahogyan a felsorakoztatott útjelző táblák sem irányítanak, inkább elbizonytalanítanak.
A Pusztulás vagy Tisztulás (2016-2018) című sorozatban a szilárdan álló templomok felemelkednek, kigyulladnak – a biztos bizonytalanná válik. A belső utat azonban végig kell járni még akkor is, ha a feltett kérdésekre egyértelmű választ egyelőre nem találni.
HIÁNY, REMÉNY ÉS GYÓGYULÁS
Mayer Éva művészi pályájának következő állomásai az anyaságra és a gyermekre való várakozást tematizáló műsorozatok. A Bölcsők (2018) című installáció az akkor endometriózisban érintett művésznek és férjének, Majoros Áron Zsoltnak közös alkotása. Az azonos című kiállítás egy deszakralizált térben, a komáromi Limes Galériában nyílt meg. A mű a korábban többször alkalmazott útjelző táblákból és új plasztikákból – bölcsőkbe öntött, néhol gyermekformát kirajzoló, repedezett gipszből – áll.
Az elhangzó és a táblákon is látható szövegtöredékeken keresztül endometriózisban szenvedő nők mikrotörténetei úgy rajzolnak ki egy komplex rendszert, hogy az audiovizuális elemek téri vonatkozásaival – beleértve az adott hely egykori szakrális jellegét – egészülnek ki. Az Endometriózis Támogató Csoportban anonim módon összegyűjtött tapasztalatok láttatni engedik a traumafeldolgozásban is nagy szereppel bíró sorsközösséget, a társadalom és az egyén közötti viszonyokat.
A szakralitás és szakrális helyszín fontos elemei voltak a közösségi és a traumakérdéseknek is. Nem csak azért, mert Mayer Éva installációinak természetes közege a szakrális vagy deszakralizált tér, hanem azért is, mert a templom, illetve a zsinagóga terei a művek részévé válnak, kivonva azokat a materialitás köréből, ezzel együtt az univerzális, a transzcendens szférába utalják.
A 2014-ben megkezdett DLA-tanulmányainak témájaként is az identitás és szakrális/deszakralizált tér közép-kelet-európai problémáját választotta, doktori mestermunkája pedig az említett Bölcsők című kiállítás volt. Az út- és helykeresés érzését implikáló motívumok egy közösség alapvető vizuális elemeinek tekinthetők. Az univerzalitás és kollektivitás szintjén megtalált narratíváknak van egy nagyon személyes vonulata, ami azonosulásra és elutasításra egyaránt helyzetet teremthet, mindenesetre egy olyan (szellemi) platformot hoznak létre, ami a „másik” (itt a kiállító művész) problémáinak feltárására vállalkozik. Jelen esetben mindenképpen a legszemélyesebb, a művész által megélt érzelmek húzódnak a művek mögött: a gyermek utáni vágy, a fogantatás nehézségei, a veszteség és újrakezdés vizuális szimbólumokon keresztüli feltárásáról van szó.
A gyermek utáni vágy a Továbbított üzenet (2019–2021) és a Terra incognita (2021) című sorozatokban folytatódik, melyek képi világának műfaji referenciája a csendélet. Az alacsonyabb műfajokhoz sorolt, a polgárság mint műkereskedelmi tényező megerősödésével populárissá váló műfajt az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus, Cézanne újítja meg, és erre alapozva a modernizmus fedezi fel azt, hogy e műfaj alapvetően festői problémák vizsgálatára és filozófiai tartalmak kifejezésére is alkalmas.
Somorjai Kiss Tibor, aki egyébként tanára volt Mayer Évának a Képzőművészeti Egyetemen, Üvegek és Csoportkép című, a 2000-es évek elején készült litográfia-sorozatai formai hasonlóságot mutatnak a Továbbított üzenet képeivel, a mögötte húzódó módszer és tartalom azonban eltér Somorjaiétól. Mayer számára Giorgio Morandi az 1940-es években több változatban megfestett, de az 1930-as években rézkarcokon is megjelenített műtermi tárgyai voltak inspirálóak. Az alkalmazott technikán, az eltérő koloriton, a bemutatás módján kívül azonban Morandi antropomorf üvegcséi és tálkái még abban is különböznek, hogy míg ott enyhe felülnézetből látunk rá az asztallapra, addig a Továbbított üzenet és a Terra incognita munkáknál is elölnézetből látjuk a tárgyakat.
E sorozatban a frízszerű formátum polcmotívummal kapcsolódik össze, illetve itt már a valóságban nem létező tárgyakat is találunk: a búra alá helyezett, megfordított ház vagy madáretető, a tojásformába ültetett bonsai növény, és szövegek hatszögbe foglalt képei egy nagyobb, méhsejtformára utaló rendszer részei. Az önálló képként is megjelenő szövegek és babaváró imák különböző online női csoportokban gyűjtött anonim válaszokból származnak gyermektelen és gyermekes anyáktól. Az egyéni történetek és válaszok gyűjtése folyamatos: a Terra incognita (2021, Molnár Ani Galéria) című kiállításon is egy eleve szimbolikus tárgyba, egy hatszögű kutat imitáló „urnába” lehetett bedobni a fogantatásra, gyermek utáni vágyra vonatkozó, névtelenül kitölthető kérdőívet.
Az említett csendélet-képeken a már 2015-től alkalmazott egyedi megvalósítást használja (az akvarellfestés üvegen, a szkennelés, a digitális utómunka és nyomtatás vegyes technikájával), mely néhány részletében emlékeztet a hagyományos képgrafikai eljárásokhoz. A levilágítás, hasonlóan a fotólitográfiához, Mayer kísérleti grafikáinak is fontos eleme, az akvarellel megfestett üveglap pedig a kőnyomatoknál használt litográf festék és denaturált szesz alkalmazásával létrehozott finom formákra és átmenetekre emlékeztet. A hagyományos sokszorosító eljárás kortárs és digitális grafikával való egyesítése technikailag újszerűséget, és a grafika műfajának érvényességét jelenti.
Mayer az utóbbi időben a csendélet mellett a tájkép műfaját is alkalmazza. A gyermek hiányának megjelenítése tehát e hagyományos műfajokban folytatódik, melyek – ahogyan a Továbbított üzenet és a Terra incognita című sorozatokban is már jellemző volt – nélkülözik az embereket.
Szentélyek kint és bent (2022) című kiállításán ember és állat is hiányzik a tájakból, melyben az otthonra utaló elem, a ház ugyan ismét feltűnik, de most már madáretetők formájában jelenik meg egy kietlen tájban. (Újdonság, hogy a Madáretetők völgyében először alkalmazza a 3D modellezést, amely egyébként köthető a hosszú idő óta zajló felsőoktatási tevékenységéhez: 2014 óta az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen vezetett grafikus osztályt, majd 2019-től a Budapesti Metropolitan Egyetem docense.) Ez a fajta elhagyatottság és üresség a várakozás létállapotát testesíti meg, a benépesítésre váró „helyet”. Mayer Éva koncepciózus, koherens művészi életműve azt az őszinte hitet tükrözi, mely szerint a képalkotás terápia és mindenek előtt: érvényes nyelv.
Művészettörténész, kurátor, egyetemi oktató. 2015 óta az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főállású oktatója, jelenleg a Vizuális Nevelés és Művészetelméleti Tanszék vezetője, független kurátor. 2008-tól rendszeresen jelennek meg írásai a magyarországi szaksajtóban, számos szakdolgozat konzulense és bírálója, kiállítási katalógusok szerkesztője, lektora és szerzője.