film- és fotóművészet

Hír

2022-06-30 07:08:00

Olaszország

Elfeledett hőseink nyomában – A Nagy Háború emlékei

Az első világháború magyar emlékeit feltáró kutatómunka zajlik a dél-tiroli hegyek között, melyről ismeretterjesztő film készül.

Kapcsolódó személyek:

A miskolci Kunt Ernő Képíró Műhely Egyesület berkein belül már készült dokumentumfilm az első világháború délnyugati hadszínterén fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeiről.

A mai Szlovénia és Olaszország területén, jellemzően festői szépségű tájakon lezajlottösszecsapások nyomai emlékeztetnek a több mind 100 évvel ezelőtti világégésre. Az egykori védművek, kavernák, sziklába vájt lövészárkok jelentős része szabadtéri múzeumként látogatható. Számos gyűjtemény és kiállítóhely is várja az érdeklődőket, és komor mementóként, karbantartott katonatemetők emlékeztetnek az elesett százezrekre.

A sírfeliratokon sok magyar név szerepel az Isonzó-folyó völgyétől a mai Trentinóig húzódó egykori frontvonal mentén kialakított sírkertekben. Míg az Isonzó és a Piave folyók melletti harcok magyar vonatkozásairól egyre többet tudhat meg az érdeklődő, köszönhető a kutatók állhatatos munkájának, az attól nyugatabbra eső területekről meglehetősen kevés az információ.

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a Kunt Ernő Képíró Műhely Egyesület tagjaiból és önkéntesekből verbuválódott kutatócsoport kezdte meg a munkát 2019-ben, felkutatva a Brenta-völgyben és az attól délre fekvő Hétközség-fennsíkon található, magyar vonatkozással is bíró emlékhelyeket, hogy a későbbiekben ismeretterjesztő céllal bemutassa azokat az érdeklődők számára.

A nagy ívű vállalkozást segíti a Borgo-Valsuganaban működő Associazione Storico-Culturale della Valsugana Orientale e del Tesino helytörténeti egyesület, mely nagy hangsúlyt fektet a az első világháború emlékezetének ápolására.

Az együttműködés egyik emblematikus eseményére került sor 2020 nyarán. Az ASCVOT tagjai beazonosítottak a Passo de Cinque Croci hágón, 2018 méter magasan elhantolt 5 katonának a földi maradványait, akik közül három olasz katonaként szolgált, kettő a Magyar Királyság területéről, a Bánátból származott. Az olasz partner kezdeményezésére egy közös zászlóállításra is sor került, így már az olasz és az osztrák zászló mellett a magyar trikolór is ott leng a hantok fölött. A projekt során több, közös műhelymunkára is sor került Borgo-Valsugana első világháborút bemutató múzeumában.

Magyarországon, a Miskolci Egyetemen szervezett tudományos konferenciákon is megoszthatták tapasztalataikat egymással a kapcsolódó társszervezetek és intézmények képviselői.

A kezdeményezésről videódokumentáció készült, mely felvételek részét képezik a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, Osgyáni Gábor rendezésében készülő ismeretterjesztő filmnek.

A cikk megjelent:

http://www.sajomente.hu/reszletek/hirek/125988?fbclid=IwAR1_ziyGjJz2zYjqun-feBh-9SVk8kXm9BDq3gsaxqIOonGlGrB_Hoeus4g