Hunyadi János drámai karakterének megformálása

Hunyadi János egyedül ballag Buda utcáin, a külvilág történései alig jutnak el hozzá, magában morfondírozik, mindig tervez valamit, hadműveleteken, csatákon töri a fejét, ezzel álmodik, most is egy nagyvonalú török hadjáratot tervez fejben, sajnos ő az egyetlen, aki képes erre, s akinek a tervezés és megvalósítás közti határmezsgyéje viszonylag keskeny. Azaz a terveit jelentős hatékonysággal tudja megvalósítani. Nem szereti Budát, a királyi palota feszélyezi, a város, kis polgárházaival pedig nyomasztó számára, hiányolja a nagy hegyeket, az erdélyi havasokat, a szabadság érzését, bár a Dunára mindig szívesen tekint. Az országgyűlésben káosz és félelem uralkodik, félnek mellé állni a török hadjárattal kapcsolatban, Ulászló pedig gyenge, pedig ő évek óta készül erre a déli hadjáratra, még pénzt is áldoz rá. Amikor azonban látja a viszálykodó nemeseket az országgyűlésben, elbizonytalanodik, ezekért harcoljon, hogy aztán még többet lophassanak, ki hálálja meg, ha megvédi Európát a muzulmán hadaktól? Lelkiismerete mindig erősebb, Isten őt bízta meg ezzel a feladattal, ez az érzés mind erősebb benne. Apja is feldereng, a gazdag Zsigmond, ő tanította arra, hogy mindig van feladat, ami erősebb nálunk. Amint felkapaszkodik a várhegyre a királyi palotához, eszébe jut a családja és mindenórás felesége, lehet, hogy már megszületett a második fia, nincs benne szégyenérzet, hiszen biztos benne, a haza és a kötelesség mindenekelőtt. Azért mégis fájó keserűség költözik a gyomrába, amikor belegondol, hogy olyan pillanatokat hagy ki, melyek soha vissza nem térnek, egyre biztosabban érzi, megszületett a fia. Belőle fontos államférfit nevel, a nagyobbik fiából király lesz a kisebbikből pedig nádor, új magyar királyi dinasztiát ad az országnak, feleleveníti a magyar királyi családok hagyományát. Onnan folytatja, ahol az Árpádok kiszálltak a történelemből, nem lesz itt többet idegen király, nem kell alkalmazkodni, megalázkodni, tolmáccsal tárgyalni.

Kívülállónak érezte magát a magyar nemesek között, pedig gyermekkorában arra nevelték, hogy mindenkivel kedves legyen, alázatos, ez a kulcsa annak, hogy terveit meg tudja valósítani, s érdekeit is érvényre juttassa. Legszívesebben külön utakat járt volna, de gyermeke érdekében, s most már, ha jól számolt két gyereke érdekében is behízelgőbbnek kellett lennie. Egykori barátai az Újlakiak csak a vagyonszerzésre koncentráltak, a Garaiakkal és Cilleiekkel mindig is kissé feszült köztük a húr. Egyáltalán a magyar nemesség kerülte a kötelességet, leginkább a pénzköltésre, az élvezetekre, nagy lakomákra, vadászatokra koncentráltak, igyekeztek gyerekeiknek megszerezni a legjobb földeket, jövedelmező privilégiumokat, nem sok zseni termett köztük. Könyvtárakra, építkezésre, hadjáratra elvétve költöttek, csak amennyit a király kötelezővé tett. Ő viszont saját vagyonából áldozott a török elleni hadjáratra nem egyszer, nem is kétszer, mindemellett nem vetette meg a királytól kapott földeket, javadalmakat és pozíciókat, de mindenre úgy tekintett, mint lehetőségre, melyből gazdálkodhat. A királyi várból lesétált a Duna partra és figyelte a halászokat, amint léket vágnak a Dunán, majd a kifogott halakat a csónakokba gyűjtik, szorgos kezekkel, kitartóan végezték a nehéz munkát, cudar egy foglalatosság, főleg a legnagyobb februári hidegben, otthon bizonyára méteres hó van, itt alig esett, de kemény a fagy. Felfigyeltek a halászok is a talpig bundába öltözött nemes úrra, aki gyalog közeledett a parton, nemes csak lovon járt, János nagy feltűnést keltett, szeretett beszélgetni az egyszerű emberekkel, a szóhasználatukat is szerette, gyermekkorára emlékeztette, most is kifaggatta a halászokat arról: hogy élnek, mit szeretnek, mire vágynak. Csodák csodájára egyeztek a vágyaik, mert a dunai halászok is ugyanarra vágytak, mint ő: magyar királyra, mint István, mint András. Pedig akkor még nem voltak iskolák, sokan nem tudtak olvasni és a nép mégis emlékezett, mert a sámánok meséltek. János pedig vad nosztalgiával hallgatta a sámánok meséit, így tudott meg olyan részleteket Istvánról, Andrásról, Béláról, a többi Árpád-házi királyokról, melyeket még a legnagyobb könyvtárak kötetei sem őriztek meg. Egyre inkább meggyökeresedett benne a gondolat, hogy ő és a fiai fogják orvosolni ezt a nemzeti sorskérdést, mégpedig úgy, hogy új magyar királydinasztiát alapítanak: a Hunyadiak dinasztiáját. Ahogy egyre többet és többet forgatta fejében ezt a gondolatot, úgy lett benne egyre biztosabb, hogy sikerülni fog, az ország trónján újra magyar király fog ülni, mégpedig az ő véréből.