Karakterépítés

Számomra, mivel a főbb tevékenységem a dramaturgia, ezen belül s a drámaírás igen tanulságos volt a trilógia megírása, főleg a karakterépítés szempontjából, a jövőben tervezem, hogy külön tanulmányt szentelek a karakterépítésnek a drámaírói feladatkörön belül. Ebben az esetben azért izgalmasabb a feladat, mivel olyan személyiségeket kell életre kelteni, akik valóban léteztek, az esetek túlnyomó többséggében a színdarabok jövőbeli nézőjének van egy erőteljes történelmi háttértudása a középkori királyokról, főleg Mátyásról. Ezért úgy kell velük dolgozni, hogy a néző számára követhető legyen a történetük, a hőssel együtt tudjanak „utazni”, s nem csak a cselekmény vezetése során, hanem érzelmileg is. Bele kell tudni bújni a bőrükbe, hogy a néző szimpátiáját, vagy gyűlöletét kiváltsuk, mivel, ha ez nem sikerül, a darab unalmas, lapos lesz. A leginkább ez úgy sikerülhet, ha találunk olyan tényezőt, ami a ma nézőjét is érdekelheti, amivel ő maga is azonosulni tud. Történelmi drámák esetén nem minden esetben lehet ilyet találni, de a Mátyásról szóló darabban ez a tényező a meddőség.

Zsigmond esetében a jellemhibák és a felnőtté válás, Hunyadi János drámájában pedig a hírnév, kontra névtelen, de boldog élet állnak a dráma középpontjában. Mind olyan pszichológiai problémák, melyek a ma emberét is foglalkoztatják. Mindezek mellett meg kellett találnom az egyensúlyt a történelmi tények, valamint a hús vér emberek ábrázolása között. Természetesen a történelmi tények tisztelete mellett arra törekedtem, hogy a színdarabokban elsősorban a férfit, a gyötrődő, kínlódó, fiatal, vagy középkorú, válságban lévő, vagy szerelmes férfit ábrázoljam, ismert történelmi figuráinknál. Ezért több alkalommal kaptam kritikát, mivel mindenki tetszését elnyerni nem lehet, mindig lesznek, akik majd kifogásolják, hogy néhány esetben túlságosan közel engedtem magamhoz a hőst, vagy lerántottam a történelem piedeszáljáról. Mindhárom darabban van olyan figura, aki a képzeletem szüleménye, aki valójában nem létezett, de abban hiszek, hogy a történelmi drámában is muszáj ilyen alakokat teremteni, hogy izgalmasabbá tegyük a történelmi folyamatokat. Az Utánam az özönvízben ez Paolo Ranzano, a Hős a semmiből-ben Bianca, János itáliai szerelme, a Hollókban, pedig Garai Anna, valamint Alberto, Beatrice fiatalkori szerelme. Garai Anna figurája megszemélyesíti Mátyás szeretőit, akik tudjuk, hogy léteztek, itt egy figurává gyúrtam össze őket és adtam neki egy erős motivációt azzal, hogy Mátyás végül nem őt vette feleségül. Illetve történelmi kutatásaim során felfedtem, hogy egy Garai lány részt vett a Hunyadiak történetében, hiszen Garai Máriát Hunyadi Lászlóval jegyezték el, de a házasság végül nem jött létre. Így Garai Anna figurájának is vannak hiteles háttéradatai. Beatrice esetében pedig  történelmi tény, hogy volt egy szeretője Nápolyban, akit kötéllel megfojtott, tehát Alberto alakjának is van hiteles háttere, ha nem is így hívták, hiszen a nevét nem jegyezték fel a történelemkönyvek. Minden teremtett történelmi alakom közül Garai Anna ábrázolása az eddigi olvasóim és színészek között, akiket arra kértem fel, hogy olvassák fel a darabot, olyan heves érzelmeket váltott ki, hogy volt egy színész, aki emiatt nem vállalta a felolvasást. Egy leendő bemutatónál majd észben tartom ezt a heves reakciót és felhívom a rendező figyelmét arra, hogy ezt a szereplőt tartsa különös becsben.

Vezérfonalként húzódik végig a trilógiában a fiú trónörökös megszületésének és a trón továbbadásának, a dinasztia megerősítésének, Mátyás esetében új dinasztia alapításának kérdése. Mind Zsigmond, mind Mátyás magánélete szerencsétlenül alakult, hiszen mindkettejüknél voltak házasságon született fiúgyermekek, míg a törvényes házasság keretein belül a fiú trónörökös nem tudott megszületni. Ez a tény meghatározta az életüket és az ország későbbi sorsát is. Mindkét drámában hangsúlyos ezért a magánéleti kérdés, a boldog házasság, mivel egyik királyunk sem volt sikeres ezen a téren. Zsigmondnak és Mátyásnak is két házassága volt, az első felség és gyermek meghalt a szüléskor, illetve balesetben, a második házasság pedig konfliktusokkal teli, ellentmondásos személyiséggel köttetett. Politikusként mindketten törekedtek a német-római császári címre, ez Zsigmondnak, családja révén sikerült is, Mátyásnak származása az európai politikai egyensúly miatt ez már nem fért bele az éltébe.

Zsigmond esetében egy drámába olyan rendkívüli eseményeket kellett bezsúfolnom, mint az anyósa és felesége halála, aztán a magyar nemességen elkövetett bosszú, a Kis Károly elleni merénylet. Ezek a ma már brutálisnak tartott történelmi események elválaszthatatlanok az ő személyétől. Túl sűrű az anyag, amivel dolgoznom kellett, ezért megpróbáltam monológokkal, filozofikus részekkel oldani, de van olyan jelenet, amit nem lehet és nem is kell feloldani, csak hagyni kell hatni a nézőre. A dramaturgiában minden a súlypontozásról szól, ezért persze a drámaíró kezében van a kulcs azzal kapcsolatban, hogy milyen eseményeket választ ki a történelmi dráma írása során. Igyekeztem a személyiségre koncentrálni és ennek mentén kiválasztani azokat a jeleneteket, melyek megfelelőképpen alátámasztják Zsigmond, Hunyadi János, vagy Mátyás jellemét. Hiszek abban, amit Beethoven mondott, mi szerint a sors a jellem, ezért aztán a sorsok alakulását is a jellemük mentén határoztam meg. Legharmonikusabb személyiségnek a három politikus közül Hunyadi Jánost láttam, ezért ez a dráma simábban, gördülékenyebben épült fel, mivel az ő életében nem voltak olyan drámai események, mint Zsigmondéban, keresni kellett a drámai konfliktus forrását. Fia halálát már nem érte meg, de másik fia koronázását sem. Egyetlen komolyabb kudarca a várnai csatavesztés, ráadásul olyan figura, aki nem kifelé, hanem csak magának, vagy a legszűkebb környezetének fogalmazza meg sikertelenségének okait. Ha mint férfit nézzük, ő a legsikeresebb, neki két fia születik, de vannak olyan tanulmányok, mi szerint négy gyereke volt, az ismert Lászlón és Mátyáson kívül még két lány. Egyetlen házassága kitartott élete végéig, ebben is jó döntést hozott, valószínűleg szerelmi házasság volt. Szerencse, vagy jellem, ezt döntse el majd a néző, az ő élete sokkal komplexebben építkezik és teljesedik ki, mint fiáé.

Mátyás esetében, aki a legnépszerűbb magyar királyunk, nagyon nehéz eldönteni, hogy melyek legyenek azok a történelmi események, amik a drámába beépíthetőek, ezért itt is súlypontozni kell. Mivel az egész drámatrilógiát a trónöröklés kérdésére építettem fel, elsődleges fontosságú esemény az 1463-mas megállapodás Frigyes osztrák császárral, amit azért kötött, hogy a Luxemburgi Erzsébet által ellopott szent koronát visszaszerezze és megkoronáztathassa magát. A középkori gondolkodásban olyan mélyen benne volt a szent korona hit, a jogfolytonosság kérdése, hogy fel sem merült Mátyásban, hogy akár saját koronát is készíttethetne magának. Ez sokkal kevesebbe került volna. Nem csak anyagilag, hanem a következményeiben is. Mert az egyezség az volt, ha Mátyásnak nem születik fiú örököse, a korona visszaszáll a Habsburgokra. Ez valószínűleg olyan pszichés teher volt rajta, ami ténylegesen megakadályozta a törvényes fiú örökös megszületését. Összeesküvés elméletek már akkor is voltak, persze az sem kizárt, hogy az európai politika valóban összezárt annak érdekében, hogy Mátyásnak tényleg ne szülessen a házasságából gyermeke. Hiszen első felesége halála után tíz évig házalt Európában feleséget keresve és nagyon sok kiszemelt hercegnő mondott neki nemet, nyilván politikai okokból döntöttek így az egyes udvaroknál. Az hogy végül Beatrixet vette el, szintén nem véletlen, nem kizárt, hogy a pápai udvarban tudták róla, hogy meddő, épp ezért engedélyezték a házasságát Mátyással.

Mindezek mellett nem fér bele a drámába, hogy minden lényeges politikai történést megjelenítsek, a törökkel folytatott küzdelmét, a német-római császárság utáni vágyakozását, a cseh hadjáratot, s még sorolhatnám. Ezért azokra az eseményekre koncentráltam, melyek a neve továbbvitelét, a családalapítást, a dinasztia megteremtését célozzák meg. Elvárás lehet ilyen kiemelt középkori királyunk esetén, hogy politikai irányba vigyem a történetet, hogy csak a fontos történelmi eseményekre koncentráljak, de egy dráma esetén elvárás az is, hogy a nézők ébren maradjanak.

Ezért igyekeztem a magánéleti és politikai szálakat úgy vegyíteni, hogy az egyensúly fennmaradjon.

Az álom jeleneteknek különös jelentőséget tulajdonítottam, mindhárom drámában, mivel a középkorban még a legfelsőbb körökben is hittek az álomfejtésben, az asztrológiában, mindamellett, hogy vallásosak voltak, nem érezték ennek ellentmondásosságát. Mátyás külön udvari asztrológust tartott. Az álmokon keresztül kapcsolódik tudatalattijával, akik a régmúlt királyain keresztül szólnak hozzá. Itt is fontosnak tartottam, hogy az Árpád-házi királyokat valamilyen módon beleszőjem a történetbe, hiszen Mátyás hozzájuk szeretett volna kapcsolódni, uralkodó dinasztiájával rokonságot felkutatni.

Hunyadi János számára Zsigmond volt a legfontosabb referenciaszemély. A színdarabomban ő az apja, Zsigmondnak számos törvénytelen gyermeke volt, úgyhogy ez, bár hiteles forrásokkal alátámasztani nem lehet, nagyon is lehetséges. Hunyadi gyors emelkedése a ranglétrán, az a tény, hogy Zsigmond magával vitte Milánóba, majd ezután Németországba, fontos hadi cselekményeket bízott rá, arra utal, hogy az átlagosnál szorosabb kapcsolat volt köztük. János Zsigmondnak akar megfelelni egész életében, neki vallja meg szerelmi bánatát, halála után is ő marad számára a férfi példakép.

Valószínűleg súlyos teher lehetett számára a törvénytelenség, származásának tisztázatlansága, családjának bizonytalan eredete, ő nem tudta visszavezetni az őseit az Árpádokig, mint a magyar főnemesség, ezért idegennek érezte magát köztük.

Rohamos emelkedése a ranglétrán és gazdagodása rengeteg ellenséget szerzett számára, súlyos konfliktusokat generált a magyar főnemesség tagjaival, leginkább a Garai és Cillei családdal. A dráma legfőbb mozgatórugója ez a konfliktus, érdekellentéte Garai Lászlóval és Cillei Ulrikkal, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiiktassák, többször is meg akarják ölni, de ez nem sikerül. Halála után azonban a fián bosszút állnak. Ez egy másik dráma lapanyaga lenne, amit Erkel dolgozott fel Egressy Béni szövegkönyve nyomán. Vannak irodalmi előzmények, többek között Kisfaludy Sándor is írt egy Hunyadi drámát, de ezekre szándékosan nem hivatkozom, teljesen új alapokon építettem fel a szövegeket.

Összességében sikeresnek ítélem meg a projektet, mert a terveimet meg tudtam valósítani, a drámák felépítése, a karakterépítése, a képi világa lehetővé teszik a modern színházi, vagy filmes megvalósítást. Ezek után a mű sorsa már a rendezők és színházigazgatók kezében van. Néhány színháznak elküldtem, bízom benne, hogy a művek megtalálják a színpadot.