Hír

2020-10-14 18:46:00

Budapest

Karantén-tavasz, komponálás a megszorítások ideje alatt

Új cselló és szaxofon darabok, vázlatok harmonikára és klarinétra

A vis maior helyzet ellenére egyre több tanár-kolléga érdeklődik a készülődő hegedű, cselló, szaxofon és harmonika darabok iránt immár több fővárosi zeneiskolából is. A járványhelyzet helyreállását követően több különböző zeneiskolai hangversenyen fognak elhangozni szemelvények „A Mikrokozmosz nyomában” című köteteimből.

1. A hegedű kötet darabjain javításokat végeztem a tanár kollégáim hasznos szakmai tanácsai alapján.
2. Megírtam a cselló kötetét is, a hegedűéhez hasonlóan ugyanazokat a lépéseket tettem meg, konzultáció a csellista tanár kollégákkal, csellóiskolák köteteinek áttanulmányozása, konzultációk tapasztalatainak összegzése és a kitűzött szakmai célok összevetése, kompozíciós munka. Ebben a ciklusban Fehérné Forgách Andrea (Szent István Zeneiskola) tanácsai segítettek a legtöbbet.
3. Elkezdtem megírni a szaxofon kötetét is, aminek már a felénél járok. Két kiváló kollégámtól kértem tanácsokat, illetve átnézendő zeneiskolai kottaanyagot: Seleljo Erzsébet (Bartók Konzi), Soós Mónika Alexandra (Szent István Zeneiskola).
Lévén, hogy ezt a hangszert nem minden növendék tanulja a konzis tanulmányok előtt ugyanannyi évig, mint mondjuk egy klarinétos, a zeneiskolás anyag vége, illetve a konzis anyag eleje között átfedés van. Erre Seleljo Erzsébet hívta fel a figyelmem és a „Fanfare - hommage à Messiaen” c. darabommal példázta ezt az általam előbb felvázolt helyzetet. 
4. Elkezdtem feltárni a hangszerek és hangszercsoportok darabjai közti hasonlóságokat és különbségeket, mely darabok működhetnek esetleg több hangszercsoporton, melyek nem. Volt olyan darab, ami hegedűn jól működött de csellón nem, volt olyan, ami fordítva, volt olyan, ami hegedűn és szaxofonon működött jól és csellón nem, lesz olyan, ami csellón és cimbalmon lesz jó, stb...
5. Elkezdtem vázlatokat készíteni a harmonika és klarinét köteteinek első darabjaiból.