Németh Zsombor Tamás 2025

művészetelmélet

Bemutatkozás

Németh Zsombor (PhD) 2008 és 2013 között volt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi képzésének hallgatója. Doktori tanulmányait ugyanitt kezdte 2014-ben, disszertációját 2023-ban nyújtotta be és 2024-ben védte meg. 2017 szeptembere óta a Budapesti Bartók Archívum munkatársa. A müncheni G. Henle Verlag és az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában megjelenő Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása 2022-ben publikált 29. köteténél (1–6. vonósnégyes) a szerkesztő munkatársa volt, az ugyanabban az évben megjelent 30. kötetnek (1–6. vonósnégyes: Kritikai megjegyzések) pedig már ő volt a szerkesztője. Főbb kutatási területei: forrás- és notációkutatás, a 20. századi magyar zene (különös tekintettel Bartók Béla, Farkas Ferenc, illetve Waldbauer Imre életére és munkásságára), valamint a 17–18. századi vonószene és annak kései recepciótörténete. Zenetudományi munkásságát Köztársasági Ösztöndíjjal (2012) és Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjjal (2018, 2019, 2020) ismerték el. Tudományos munkája mellett historikus hangszereken játszó hegedűművészként is aktív. 2015–2019 között elvégezte a hegedűművész - történeti hegedűk MA képzést a Bécs Város Zene- és Művészeti Egyetemen (MUK). 2012 óta a Simplicissimus Ensemble művészeti vezetője. Az MMA Művészeti Ösztöndíj Programjához benyújtott szakmai munkaterve a Bartók-összkiadás 29. és 30. kötetén végzett munkájának szerves folytatása. Németh Zsombor a hároméves időszak alatt egy olyan monográfia kéziratát készíti elő, amely Bartók Béla vonósnégyeseinek és Zongoraötösének korai előadás-, recepció- és disszeminációtörténetét dolgozza fel. Ezzel a témával a legutóbbi időkig mind a magyarországi-, mind a nemzetközi Bartók-kutatás szinte egyáltalán nem foglalkozott, így a vállalkozás a maga nemében úttörőnek tekinthető. De a kész monográfia nem csak a Bartók-kutatók, hanem a 20. század első felének kamarazene-élete után érdeklődők számára is revelációval fog hatni.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események