Táncos közösség és a zenészek a marosszéki Jobbágytelkén a 20. század közepén

Csiszár Aladár emlékének

A falusi közösségekben a hagyományos tánckultúra szempontjából még aktív időszakokban a táncalkalmak szervezéséhez és lebonyolításához, általában a zenei igények kielégítéséhez a közösség és a zenészek közötti kapcsolattartásnak gazdag szokásegyüttese alakult ki. Készülő, Jobbágytelke tánchagyományairól szóló írásomban ebből, az egykor eleven hagyományvilágnak az emlékeiből is szeretnék idézni (Táncos közösség és a zenészek a 20. század közepén). A visszaemlékezések, történetek az ezredfordulón a jobbágytelkiekkel és a nekik muzsikáló zenészekkel folytatott beszélgetéseinkben kerültek elő. Az elbeszélések abba a jól szervezett és összetett szokásrendbe engednek betekintést, melyek révén a falusi közösség biztosította ünnepi alkalmainak és mulatságainak zenéjét, megszervezte a zenészek ellátását és igazgatta a táncos összejövetelek zenei rendjét.

A táncolás hagyományos társadalmi gyakorlatában kiemelt szerepet játszó zenészekhez és a táncmulatságok zenéjéhez kapcsolódó szokások kiterjedtek a zenészek táncalkamakra történő megfogadásának és a muzsikusok ellátásának gyakorlatától kezdve a táncok zenekíséretéhez kapcsolódó szokásokon és a szünetekben való éneklés hangszeres kísérésén túl a mulatságokat lezáró énekes hazavonulásokig és a táncos összejöveteleket követő zenés udvarlásig. A zenészek és a táncosok kapcsolattartását számos jól körülírható formális szokás szabályozta és segítette. E szokások a legapróbb részletekig biztosították a táncélet működését, és rendezték a zenészek és a táncos közösség feladatait és gyakorlatait. A zenészekhez fűződő tradíció részét képezik azok az elbeszélő történetek (élményelbeszélések, igaztörténetek) is, melyek a zenészekhez kapcsolódó eseményekről, gyakran humoros helyzetekről mesélnek. E történeteket nemcsak a jobbagytelkiek, hanem ezek szereplői, a zenészek maguk is mesélték.