Tanyaszínház fotós szemmel

Projektem egy alkalmi színházi társulatot mutat be, mely minden évben új tagokból verbuválódik össze. A csapat közösen hozza létre az előadás minden elemét, majd másfél hónapon keresztül, minden nap más és más településen mutatja be az elkészült produkciót. Ez a társulat a Tanyaszínház.

“A Tanyaszínház nevű vándorszínházat 1979-ben alapította meg Kovács Frigyes színész és Hernyák György rendező azzal a céllal, hogy a vajdasági falvakban és tanyavilágban élő magyarok számára színházi élményt biztosítson. A minden nyáron újraszerveződő társulat gerincét az épp egyetemi tanulmányaikat folytató színiakadémisták alkotják. Próbáik és bemutatójuk helyszíne hagyományosan Kavilló, ahol az első előadás is megszületett, és ma már a társulat bázisaként szolgál. A színészek kezdetben gyaloghajtású és szamárvontatta szekerekkel rótták a bácskai és bánáti utakat, valamivel később pedig kerékpárokra nyergeltek át. Ma már traktorutánfutókon a díszleteikkel és jelmezeikkel együtt utaznak nagyjából másfél hónapos vándorlásuk során, melynek keretében 25-30 helyszínen, iskola- és kocsmaudvar, vásártereken, futtballpályákon állítják fel alkalmi színpadokat. Előadásaiknak az elmúlt több mint négy évtized alatt közel félmillió nézője lehetett.”^[1]

A sorozat portré és szubjektív dokumentarista műfajaival dolgozza fel a témát. Minden társulati tagról kettő portréfelvételt készítettem. Az elsőt akkor, amikor a munkafolyamat megkezdődik Kavillón, a társulat bázisán, a másikat pedig a turné végeztével. A két időszak között nagyjából két hónap telik el, ami alatt a fiatal színészek látványos fizikai változásokon is átesnek. Egész nap a szabad ég alatt próbálnak és dolgoznak, valamint adott esetben külsejükkel is alkalmazkodnak a szerepeikhez. Így ezt a két állapotot örökítettem meg portré formájában, amivel azt szemléltettem, hogy a Tanyaszínházban eltöltött időszak, és munka milyen külső nyomokat hagy a társulat tagjain. Érdeklődésem az általuk megélt lélektani változásokra is kiterjedt, hiszen felmerül a kérdés, hogy milyen változásokat hoz bennük ez az intenzív, közösen eltöltött idő. A két portré elkészülte közötti időszakban a társulat munkafolyamatát és életvitelét dokumentáltam, arra törekedve, hogy szubjektív látásmódban mutassam be, hogy a portrékon szemléltetett változásokat mi okozhatja. Így a dokumentarista megközelítés a konkrét munkafolyamatra és a “tanyasi” életre és körülményekre fókuszál. Ide tartozik a díszlet és a kellékek megtervezése, megalkotása, valamint a színpad megépítése, és az olyan mindennapi munkálatok, mint a főzés, mosás, takarítás, és nem utolsó sorban az előadás tájolása, amibe beletartozik a színpad mindennapos felépítése és lebontása.

A Tanyaszínház egyedülálló jelenség. Egy több évtizedes múlttal rendelkező alkotói közösségről van szó, amely egyedülálló térségünkben, és azon túl is. Ebből kifolyólag “vajdaságikum”. A Tanyaszínház elsődleges célja olyan településekre eljuttatni az előadásaikat, ahol a lakosoknak nemigen van lehetőségük ilyen élménnyel találkozni. Másodsorban egyedülálló szakmai fejlődést nyújt a színészeknek, mivel belelátnak egy előadás elkészítésének azon folyamataiba és részleteibe, amelyekkel tanulmányaik során nem találkozhattak volna. Mindezen kívül, mint más szerveződésnek és tömörülésnek, a Tanyaszínháznak is közösségformáló ereje van a társulat életében, és az előadást néző falvak közösségében is.

A végleges alkotás egy úgynevezett fanzine, ami egy olyan "nemhivatalos", papíralapú kiadvány amelyet valamilyen kulturális jelenség rajongói állítanak elő, azzal a céllal, hogy az azonos érdeklődési körrel rendelkező társakkal megosszák ismereteiket, gondolataikat, benyomásaikat és alkotásaiket az adott témával kapcsolatban. Ebben az esetemben a fotográfia és a színművészet, mint művészeti jelenségek találkoznak. 

A fanzine prototípusa elkészült, már csak az utolsó simítások maradtak hátra a kiadvány sokszorosítása előt.