Uniól

Az eredetileg háromfős - Kukár István, Novák Attila és Szuhaj György alkotta - 3T Csoport (NSZK) Szuhaj György közelmúltbeli sajnálatos halála miatt már csak két főből áll. Újragondolt, "disznó" tematikájú kiállításukat nyitottam meg november 29-én Békéscsabán, a Békéscsabai Szlovák Tájházban. A megnyitószöveget alább közlöm.

A rend

Gyurinak

Este van, hideg fényt szór a monitor, fotókat nézegetek. Vér, kövér állatok. Disznók Szarvason.

Uniól: egy hajdani kiállítás képei. Amikor még volt értelme reménykedni, várni valamire. Hogy, mondjuk, jutunk valahová. Hogy lehet jobb életünk.

Idővel megtanuljuk, hogy reménykedni csak a jobb, a tisztességesebb halálban lehet. Most, hogy túl vagyunk rajta, próbálunk úgy tenni, mintha mindez rendjén volna.

De vajon mi a rend.

A disznóvágás előtti napon déditatáék előkészítik a terepet. Kések, kolbásztöltő, vájdling. Üst, kötöző, asztalok. Az állat este nem kap enni, nyugtalan. A rend az, hogy mindennek megvan a helye, minden patent, őfelségét, a disznót, méltó körülmények között várja jószívű gyilkosa: a család.

Füst, karácsony előtti hajnalok. Ahogy régi elbeszélésekben a templom harangja igazítja el az utazót, most az innen-onnan felhangzó visítások szabdalják darabokra az ünnepi csöndet.

Fenséges és alantas kézfogóját, mindközönségesen az élet értelmét semmi nem bizonyítja jobban, írja leányfalui nyaralásán a német költő, Goethe, mint hogy a maga módján ugyan, de minden leölt sertés mosolyog.

Prehistorikus percek következnek, a család az addig dédelgetett jószágra veti magát, komoly erőfeszítést, összpontosítást igénylő művelet a disznó végtagjainak hurokba fogása, az állat udvarra vonszolása. Felmenőim úgy küzdenek vele, mint gyermekkori könyvekben szőrös kőkorszakiak a mamuttal. Csúszkálnak, szentségelnek, nekifeszülnek újból, bodicsek, gáncs: jégkorongmeccs, jég és korong nélkül.

A disznók menzáján moslékot esznek a disznók. A moslékot a művészettörténeti kiadványok eklektika néven emlegetik. A finnyásak svédasztalnak mondják. Nem emlékszem, láttam-e kiállítást, ahol több anyag, forma, felület, eszköz beszélt volna ugyanarról, meg mindenről. Gerendák, televíziók, fotográfiák, és ez csak három.

Jó tárgyak, otthon érzem magam köztük. Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami disznó.

Kedvencünk a vonuló fehér malacok. Kicsi zabálógépek haladnak az elkerülhetetlen vég felé. Nekünk is kéne egy, stipi-stop.

Amott egy Rorschach-tesztnek álcázott szárnyasoltár. Goethe írja leányfalui naplójában, hogy a megszúrt állat vérét kifolyatjuk, hasát hosszában fölmetsszük, belsőségét eltávolítjuk, két felét oldalra hajtjuk, és kész is a látvány. Milyen áttekinthető, tiszta a létezés szerkezete! A gerinc pillére, a bordák keresztlécei, a vásznon túli semmibe nyúló tömzsi lábszárak, a comb szabályos gömbje, halványpiros hús a mélyben. Milyen színes a halál!

Nem először érzem úgy, hogy az ezen a tárlaton Hermann Nitschcsel is társalkodó Gyuri, Pista és Attila mindent tud a világról. Ha ugyanis nem tudna mindent, vagy legalábbis a legfontosabbat, nem a formáról gondolkodna folyton. A forma pedig időnként meghökken: jé, ezt is el tudom mondani? Gondolta volna valaki közülünk, hogy a halott disznónak nemcsak szárnyasoltára, de: szárnya is van?

Egy ideje azon gondolkodom, hosszú ó-val írjuk-e az oltárt.

Nagyapám az abálónál kavar, időnként magához int, ujjaival mutatja, hogy két cent. A disznóvágás minálunk performansz is, de minimum pantomimjáték. Csak nagyanyám meg ne tudja.

Emitt egy grafika: sertéstelepet ábrázol. Üres cellák, komor elválasztópanelek, és a valahonnan beeső fény. Az állomány a Sátántangó castingján. Végül a tehenek lettek a befutók.

Vajon elhiszi-e nekem bárki, hogy nálunk szaloncukrot tojt a disznó. Téblábolok a kiterített állat körül, rég halott keresztapám egyenletes mozdulatokkal körbe-körbe simogatja a perzselővel az ígéretesen sötétedő testet, a kilobbanó lángtól felforrósodik a levegő, amikor arra leszek figyelmes, hogy valami megcsillan a kövezeten, a kunkori farok alatt. Kék sztaniol, csipkézett papír, apró téglatest. Leguggolok, magamhoz veszem, kicsomagolom. Pompás íze van. A megperzselődött szőr szaga csak fokozza az étvágyam.

Tegnap megtudtam, hogy Hermann Nitschnek annyi köze van a tárlat anyagához, mint Goethének Leányfaluhoz. Helyesbítés: a 3T Csoport nem Hermann Nitsch hatására készítette a véres lepleket, hanem nem Hermann Nitsch hatására készítették őket a disznók. (Jó érzés volt egy napig műveltnek lenni.)

Este van, torra gyűlnek a mámoros győztesek, hernyóforma hurka és karikába hajló kolbász sül a hangosan pezsgő zsírban, dermedt vérmáj-maradék a serpenyőben. Madzagra fűzött oldalasok, szalonnák lógnak a kamrában, faltól falig futó vasrúdon himbálózik a fölaggatott hús. Bőséges áldás, gazdag élet.

Vajon mi a rend.

Kiterítenek úgyis.

És közben csak vonul, vonul a sok kis fehér állat.