Kozma Gábor Viktor 2018

színházművészet

Bemutatkozás

Budapesten születtem, majd az egyetemi tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztem színész- és színészpedagógus szakirányon. 2017-ben kaptam mesteri diplomát. Jelenleg a Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában végzem PhD tanulmányiamat. Kutatásban a színésztréningek egyetemi alkalmazhatóságát vizsgálom. Az utóbbi években több nemzetközi tanulmányúton vettem rész többek között Olaszországban, Belgiumban, Litvániában és Japánban. 2015-től összesen hat hónapot tölöttem Togában, Japánban, ahol színészként dolgoztam a Suzuki Company of Toga társulatban Suzuki Tadashi és Sebastian Mattia vezetése alatt. Az ott szerzett tapasztalatokból több marosvásárhelyi koferencián adtam elő, és publikáltam a Játéktérben, a Színház folyóiratban, valamint a Symbolon periodikában. A Suzuki színésztréning-módszert magam is oktatom. A kutatói munka mellett szabadúszó színészként dolgozom. További információ: https://gaborviktorkozma.com/hu/eletrajz/

Az ösztöndíjas időszak alatt a doktori kutatásommal összhangban a színésztréningek kutatását vállaltam feladatként. Ennek keretében olyan külföldi kurzusokon veszek részt, amelyek magyar nyelvterületen nem képezik szeresen részét a felsőfokú színházi oktatásnak. Tervem szerint az elsajátított tudásanyagból olyan gyakorlatsort állítok össze, amely a különböző tréningtechnikák elemeit felhasználva a magyar nyelvű színészek számára kínál gyakorlati útmutatót a repertoár színházi alkotásban felmerülő gátló tényezők kezelésére. A válogatás és rendszerezés mellett feladatomnak tartom kidolgozni az idegennyelven elsajátított tréningtechnikák módszereinek magyar nyelvű szókészletét. A kutatás alatt folyamatosan továbbítom a külföldön elsajátított technikák tudásanyagát a magyar nyelvű egyetemi képzésben résztvevő diákok számára. Ezirányú terveimben a magyarországi és a határon túli magyar egyetemek támogatását is élvezem: KE, MME, BBTE, ÚMA. A gyarkolati munkám mellett írásban is dokumentálom kutatásomat.

Iskolák

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2021-07-11 13:56:00

Hír

Tizenegynapos eseménysorozat a Nemzetközi Színházi Workshop Fórum keretén belül

2021-06-14 13:50:00

Hír

A XVI. Magyar Táncfesztivál keretében bemutattam MMA Ösztöndíjas programom három éves eredményeit

2021-06-11 13:43:00

Hír

Egyhetes Viewpoints workshopot tartottam Pozsonyban

2021-05-31 10:11:00

Esemény

Egyhetes, nemzetközi workshop Pozsonyban

2021-04-19 10:03:00

Hír

Háromnapos Viewpoints workshop Budapesten

2020-09-09 20:12:00

Hír

A KultúrPart stábja a tési alkotótáborban látogatta meg A Vadász Esélye társulat tagjait

2020-09-02 20:04:00

Hír

Háromnapos intenzív színésztréning Szegeden

2020-11-15 22:50:00

Hír

Az Odin Teatret tréningje 1964-től 1976-ig

2020-11-09 15:43:00

Hír

A Vadász Esélye és A Szerb Antal Színház koprodukciójaként létrejött 999 című előadást zárt körűen tudtuk bemutatni a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel

2020-08-12 10:54:00

Hír

Véget ért az V. Traktor Works színházi tréning tábor

2020-08-12 10:44:00

Hír

2020 őszétől tantárisegédi pozícióban folytatom a munkát a BBTE-n

2020-08-06 10:00:00

Esemény

Suzuki színésztréning-módszer és Viewpoints-technika workshop Kozma Gábor Viktorral