Kozma Gábor Viktor 2018

színházművészet

Bemutatkozás

Budapesten születtem, majd az egyetemi tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztem színész- és színészpedagógus szakirányon. 2017-ben kaptam mesteri diplomát. Jelenleg a Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában végzem PhD tanulmányiamat. Kutatásban a színésztréningek egyetemi alkalmazhatóságát vizsgálom. Az utóbbi években több nemzetközi tanulmányúton vettem rész többek között Olaszországban, Belgiumban, Litvániában és Japánban. 2015-től összesen hat hónapot tölöttem Togában, Japánban, ahol színészként dolgoztam a Suzuki Company of Toga társulatban Suzuki Tadashi és Sebastian Mattia vezetése alatt. Az ott szerzett tapasztalatokból több marosvásárhelyi koferencián adtam elő, és publikáltam a Játéktérben, a Színház folyóiratban, valamint a Symbolon periodikában. A Suzuki színésztréning-módszert magam is oktatom. A kutatói munka mellett szabadúszó színészként dolgozom. További információ: https://gaborviktorkozma.com/hu/eletrajz/

Az ösztöndíjas időszak alatt a doktori kutatásommal összhangban a színésztréningek kutatását vállaltam feladatként. Ennek keretében olyan külföldi kurzusokon veszek részt, amelyek magyar nyelvterületen nem képezik szeresen részét a felsőfokú színházi oktatásnak. Tervem szerint az elsajátított tudásanyagból olyan gyakorlatsort állítok össze, amely a különböző tréningtechnikák elemeit felhasználva a magyar nyelvű színészek számára kínál gyakorlati útmutatót a repertoár színházi alkotásban felmerülő gátló tényezők kezelésére. A válogatás és rendszerezés mellett feladatomnak tartom kidolgozni az idegennyelven elsajátított tréningtechnikák módszereinek magyar nyelvű szókészletét. A kutatás alatt folyamatosan továbbítom a külföldön elsajátított technikák tudásanyagát a magyar nyelvű egyetemi képzésben résztvevő diákok számára. Ezirányú terveimben a magyarországi és a határon túli magyar egyetemek támogatását is élvezem: KE, MME, BBTE, ÚMA. A gyarkolati munkám mellett írásban is dokumentálom kutatásomat.

Iskolák

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2018-11-05 13:06:00

Hír

Theatrical Bridge: The Art and Actor Training Method of Tadashi Suzuki From a Hungarian Perspective

2018-12-12 12:31:00

Hír

Helen Tennison blog formájában számolt be a nyári színésztréning workshopunkról

2018-10-08 11:56:00

Hír

Véget ért az egyhetes Voice tréning műhelymunka Marosvásárhelyen

2018-12-28 20:00:00

Hír

Színésztréning és fizikai színházi műhelymunka a Létra Kulturális Egyesület szervezésében

2019-02-18 09:30:00

Esemény

Ötnapos Suzuki színésztréning-módszer és Viewpoints technika workshop Amszterdamban

2018-12-27 10:00:00

Esemény

A program egy több részből álló tréning laboratórium, amely során fiatal színésztrénerek 4 órás, intenzív kurzusok alatt egy-egy színészi, előadóművészeti készség, probléma vagy gyakorlati szempont vizsgálatával foglalkoznak. A műhelymunka alatt különböző fizikai színházi megközelítések segítségéve

2018-12-18 16:02:00

Hír

Október közepétől december közepéig részt vettem a SITI Company Morning Studio elnevezésű 8 hetes workshopján, ahol a Viewpoints technikát és a Suzuki színésztréning-módszert tanultuk, gyakoroltuk a társulat vezetésével.