Kozma Gábor Viktor 2018

színházművészet

Bemutatkozás

Budapesten születtem, majd az egyetemi tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztem színész- és színészpedagógus szakirányon. 2017-ben kaptam mesteri diplomát. Jelenleg a Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában végzem PhD tanulmányiamat. Kutatásban a színésztréningek egyetemi alkalmazhatóságát vizsgálom. Az utóbbi években több nemzetközi tanulmányúton vettem rész többek között Olaszországban, Belgiumban, Litvániában és Japánban. 2015-től összesen hat hónapot tölöttem Togában, Japánban, ahol színészként dolgoztam a Suzuki Company of Toga társulatban Suzuki Tadashi és Sebastian Mattia vezetése alatt. Az ott szerzett tapasztalatokból több marosvásárhelyi koferencián adtam elő, és publikáltam a Játéktérben, a Színház folyóiratban, valamint a Symbolon periodikában. A Suzuki színésztréning-módszert magam is oktatom. A kutatói munka mellett szabadúszó színészként dolgozom. További információ: https://gaborviktorkozma.com/hu/eletrajz/

Az ösztöndíjas időszak alatt a doktori kutatásommal összhangban a színésztréningek kutatását vállaltam feladatként. Ennek keretében olyan külföldi kurzusokon veszek részt, amelyek magyar nyelvterületen nem képezik szeresen részét a felsőfokú színházi oktatásnak. Tervem szerint az elsajátított tudásanyagból olyan gyakorlatsort állítok össze, amely a különböző tréningtechnikák elemeit felhasználva a magyar nyelvű színészek számára kínál gyakorlati útmutatót a repertoár színházi alkotásban felmerülő gátló tényezők kezelésére. A válogatás és rendszerezés mellett feladatomnak tartom kidolgozni az idegennyelven elsajátított tréningtechnikák módszereinek magyar nyelvű szókészletét. A kutatás alatt folyamatosan továbbítom a külföldön elsajátított technikák tudásanyagát a magyar nyelvű egyetemi képzésben résztvevő diákok számára. Ezirányú terveimben a magyarországi és a határon túli magyar egyetemek támogatását is élvezem: KE, MME, BBTE, ÚMA. A gyarkolati munkám mellett írásban is dokumentálom kutatásomat.

Iskolák

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2020-07-16 17:51:00

Hír

Az Őze Lajos Művészeti Iskolában idén először tartottam egyhetes nyári tábort

2020-02-01 16:41:00

Hír

Ősz óta dolgozó alkotóközösségünk hivatalos szervezeti keretek között működik tovább

2020-02-22 16:35:00

Hír

Ötnapos Suzuki színésztréning-módszer és Viewpoints-technika workshop Amszterdamban

2020-01-28 16:19:00

Hír

Január 26-tól 28-ig háromnapos workshopot tartottam operaénekeknek a budapesti Zeneakadémián

2020-01-26 14:00:00

Esemény

Három napos Suzuki színésztréning-módszer workshop operaénekeseknek, színészeknek

2019-12-22 21:33:00

Hír

Háromhetes tréning az Odin Színházban

2019-12-29 20:35:00

Esemény

Kétnapos előadóművészeti kurzust szerveztünk két alkotó-tréner kollégával közösen

2020-02-17 14:38:00

Esemény

Három holland kollégával közösen vezetünk öt napos műhelymunkát Amszterdamban

2019-12-01 14:14:00

Hír

Két workshopbeszámolóm jelent meg a Játéktér őszi számában

2019-11-21 13:58:00

Hír

Egyhetes Suzuki színésztréning-módszer workshopot vezettem Pozsonyban

2019-11-08 13:34:00

Hír

Egyhetes, alkalmazott színházi projektet vezettem egy nemzetközi együttműködés keretében Madridban.

2019-09-23 17:00:00

Esemény

Egyhetes workshopra nyílik lehetőség Marosvásárhelyen a Studium Prospero támogatásával