Bene Zoltán 2019

irodalom

Bemutatkozás

1973-ban születtem, Szegeden élek. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláimat egyaránt Szegeden végeztem. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorló Általános Iskoláját a Tömörkény István Gimnázium követte, majd a Szegedi Tudományegyetemen szereztem művelődésszervezés-média, könyvtár és andragógia diplomákat. A doktori képzést ugyancsak a szegedi egyetemen végeztem, a Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolában; jelenleg doktorjelölt vagyok. Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozom. Azóta jelennek meg rendszeresen novelláim, esszéim, recenzióim, kritikáim kárpát-medencei magyar folyóiratokban (pl. Kortárs, Hitel, Magyar Napló, Tiszatáj, Vigilia, Forrás, Bárka, Székelyföld, Helikon, Liget, Tempevölgy, Előretolt Helyőrség), antológiákban (pl. Az év novellái, A századelő novellái). Több prózakötetem jelent meg, legutóbb: Áramszünet (Kortárs, 2018), Isten, ítélet (Kortárs, 2020), Sarki fény (Orpheusz, 2021), Mandola története (Irodalmi Jelen, 2021), Teremt, és (Kortárs, 2022), Igazak (Kortárs, 2023). Fontosabb díjak: József Attila-díj (2023), a Tokaji Írótábor nagydíja (2021), Irodalmi Jelen prózadíj (2021), Kölcsey-érem (2014), Teleki Pál Érdemérem (2013), Év Könyve Szeged (2017), Fehér Klára-díj (2006). A Magyar Írószövetség elnökségének tagja, Csongrád-Csanád megyei Írócsoportjának elnöke vagyok.  1997 és 2017 között kulturális területen dolgoztam. 2017 júliusa óta a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztője vagyok. Ugyancsak 2017 óta vezetem a Pannon Tükör, 2019. augusztus 1-től pedig az Irodalmi Jelen próza rovatát. Emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen tevékenykedem óraadóként. Az MMA Művészeti Ösztöndíj Programjának támogatását az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el, amely 2023 őszén meg is jelent a Kortárs gondozásában.

Iskolák

Szegedi Tudományegyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-08-12 11:00:00

Esemény

Rendhagyó irodalom(óra) a halászteleki tehetséggondozó táborban.

2022-07-28 17:00:00

Hír

Bene Zoltán: Historikus idők - Történelem az irodalomban c. előadására várja az érdeklődőket a Pannon Kapu Kulturális Egyesület.

2022-07-18 09:37:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Napút Online-on.

2022-07-08 11:08:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható Tempevölgy 2022/2-es számában.

2022-06-22 12:43:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható az Életünk folyóirat 2022/04. számában.

2022-06-03 15:50:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható Bárka 2022/III. számában.

2022-05-22 08:29:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható A Vörös Postakocsi 2022/1. számában.

2022-05-04 18:00:00

Esemény

Historikus idők nyomában – Történelem az irodalomban. Bene Zoltán estje Nagymaroson, a Városi Könyvtár és Művelődési Házban működő Petőfi Klubban.

2022-05-04 16:35:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Kortárs 2022. májusi számában.

2022-04-07 11:11:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből a legújabb részle az Eső 2022/1. számában olvasható.

2022-03-27 16:09:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből újabb részlet olvasható a Helikon 2022. évi 6. számában.

2022-03-21 12:08:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Palócföld 2022. tavaszi számában.