Bene Zoltán 2019

irodalom

Bemutatkozás

1973-ban születtem, Szegeden élek. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláimat egyaránt Szegeden végeztem. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorló Általános Iskoláját a Tömörkény István Gimnázium követte, majd a Szegedi Tudományegyetemen szereztem művelődésszervezés-média, könyvtár és andragógia diplomákat. A doktori képzést ugyancsak a szegedi egyetemen végeztem, a Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolában; jelenleg doktorjelölt vagyok. Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozom. Azóta jelennek meg rendszeresen novelláim, esszéim, recenzióim, kritikáim kárpát-medencei magyar folyóiratokban (pl. Kortárs, Hitel, Magyar Napló, Tiszatáj, Vigilia, Forrás, Bárka, Székelyföld, Helikon, Liget, Tempevölgy, Előretolt Helyőrség), antológiákban (pl. Az év novellái, A századelő novellái). Több prózakötetem jelent meg, legutóbb: Áramszünet (Kortárs, 2018), Isten, ítélet (Kortárs, 2020), Sarki fény (Orpheusz, 2021), Mandola története (Irodalmi Jelen, 2021), Teremt, és (Kortárs, 2022), Igazak (Kortárs, 2023). Fontosabb díjak: József Attila-díj (2023), a Tokaji Írótábor nagydíja (2021), Irodalmi Jelen prózadíj (2021), Kölcsey-érem (2014), Teleki Pál Érdemérem (2013), Év Könyve Szeged (2017), Fehér Klára-díj (2006). A Magyar Írószövetség elnökségének tagja, Csongrád-Csanád megyei Írócsoportjának elnöke vagyok.  1997 és 2017 között kulturális területen dolgoztam. 2017 júliusa óta a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztője vagyok. Ugyancsak 2017 óta vezetem a Pannon Tükör, 2019. augusztus 1-től pedig az Irodalmi Jelen próza rovatát. Emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen tevékenykedem óraadóként. Az MMA Művészeti Ösztöndíj Programjának támogatását az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el, amely 2023 őszén meg is jelent a Kortárs gondozásában.

Iskolák

Szegedi Tudományegyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-03-21 12:06:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható az Agria 2022. tavaszi számában.

2022-03-17 07:57:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből a tegnap.ma oldal jóvoltából olvasok föl egy részletet.

2022-03-17 07:51:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható az Irodalmi Jelenen.

2022-03-15 16:10:00

Hír

A tegnap.ma oldalon Döme Barbara beszélgetett velem, többek között az MMA-ösztöndíjról, illletve az annak köszönhetően készülő regényről.

2022-03-04 10:49:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Hitel 2022. márciusi számában.

2022-02-13 14:27:00

Hír

Február 21., hétfőtől lehet meghallgatni a Bene Zoltán: Isten, ítélet című regényéből készült rádiójátékot a Kossuth Rádió Rádiószínházában.

2022-02-11 09:32:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Helikon 2022. évi 3. számában.

2022-01-17 08:32:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Képírás online folyóiratban.

2021-12-31 10:12:00

Hír

Bene Zoltán volt az M5 Fülszöveg című műsorának vendége

2021-12-31 10:00:00

Hír

2021-ben Bene Zoltán két kisregénnyel is jelentkezett: a Sarki Fény az Orpheusz, a Mandola története az Irodalmi Jelen gondozásában jelent meg.

2021-10-24 11:46:00

Hír

A Petőfi Kulturális Ügynökség KMI12 programjának megbízásából Völgyi Tóth Zsuzsa készített portréfilmet Bene Zoltánról.

2021-10-24 11:41:00

Hír

Az MMA-ösztöndíjat az Igazak munkacímű regény megírására nyertem el; a készülő regényből részlet olvasható a Helyőrség portálon.