Erdei Lilla 2020

népművészet

Bemutatkozás

Tanulmányaimat az egykori KLTE (ma: Debreceni Egyetem) Néprajz Tanszékén végeztem, ahol etnográfus-muzeológus képzettséget szereztem. Ezután a budapesti Iparművészeti Múzeum Textil és Viselet, illetve a Kiállításszervezési osztályán muzeológusként dolgoztam 15 évig. Fő kutatási területem a csipkeművészet, ezt egészítette ki a kortárs textilek gyűjteményezése, kiállítások rendezése, szervezése. Legnagyobb sikerű kiállításom a "Cérnába szőtt évszázad - 110 éves a halasi csipke" címmel nyílt meg 2012 decemberében.

Jelenleg a művészképzésben és a szakképzésben veszek részt (MOME, METU, OKJ szakképzések, BÁV), ahol néprajzot, textiltörténetet és csipkekészítést tanítok. Szabadúszóként a csipkékkel való sokoldalú kapcsolatom továbbra is folyamatos, a tanítás, kutatás, publikálás mellett szakértéssel, régi csipkék tisztításával és restaurálásával is foglalkozom. 2014 óta újságíróként is jelennek meg írásaim.

A csipkekészítés alapjait – klasszikus nagycsaládban felnőve – 10 évesen nagymamámtól tanultam meg. A szívemhez legközelebb a csipkeverés áll, de e technikailag sokszínű műfajt megszeretve tudásomat mai napig folyamatosan bővítem. A készítés helyett időközben a kutatásra helyeződött át a fő hangsúly, mivel ez a kevéssé feltárt terület rendkívül sok új információt nyújt a népművészet, az iparművészet és a koraújkori régészet számára.

Az MMA ösztöndíj keretében a magyar népi textilművészeten belül a csipkék szerepének, technikájának változását vizsgálom a 19. század közepétől a kivetkőzésig (kb. a 20. század közepéig). Ez az az izgalmas átmeneti időszak, ahol a kézi munka és a gépesítés versenyéből hol egyik, hol másik kerül ki győztesen, de talán legérdekesebb az, amikor egymást kiegészítve jönnek létre újabb technikájú öltözetkiegészítők és lakástextilek.

 

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-03-30 17:00:00

Esemény

A kiállítás Wittelsbach Erzsébet (Sisi) magyar királynénak a magyar népművészet iránt tanúsított érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva a látogatók elé.

2023-03-28 17:00:00

Esemény

A 120 éves halasi csipke legszebb, legikonikusabb darabjai tekinthetők meg a Mezőgazdasági Múzeum időszaki tárlatán.

2023-03-23 17:00:00

Esemény

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága és a TIT Kossuth Klub Egyesület közös sorozata az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény 20 éves fennállásása alkalmából.

2022-11-12 09:30:00

Esemény

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete 2022. novemberében rendezte meg a Kalandozások a textilek birodalmában szakmai sorozatásnak 2. részét.

2022-11-10 09:00:00

Esemény

Az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottsága megrendezte a 11. Kézművesipart-történeti Szimpóziumot.

2022-12-01 17:00:00

Esemény

A halasi csipke 120 éves évfordulójára jelent reprezentatív, sok fényképpel és archív képekkel ellátott 160 oldalas csipkealbumot az ünnepi könyvbemutatón ismerhették meg az érdeklődők.

2022-06-24 14:00:00

Esemény

Idén nyár elején 16. alkalommal került megrendezésre a hagyományos nemzetközi csipkekonferencia Kozárdon.

2022-06-27 11:00:00

Esemény

Az idén második alkalommal rendezte meg a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye Kiscsőszön az egy hetes Almárium táborát.

2022-06-02 12:03:00

Hír

A halasi csipke 120 éves évfordulójának alkalmából a Hagyományok Háza Folkstúdiójában Erdei T. Lilla etnográfussal, csipkeszakértővel és Hrivnák Tünde divattervezővel készült interjú.

2022-05-06 15:45:00

Esemény

Idén 21. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Csipkefesztivál, aminek díszvendége Horvátország lesz.

2022-03-21 17:00:00

Esemény

2022-ben a Hagyományok Háza Nyitott Műhely újra meghirdette a „Kis fekete” pályázatot. A pályázathoz szakmai előadássorozat is kapcsolódott, amin online előadások formájában egy-egy témakört jártak körbe az előadók.

2021-10-08 15:00:00

Esemény

2021 őszén 9. alkalommal rendezték meg Nagykállóban a Csipkekészítők Nemzetközi Csipketalálkozóját, ahol számos színes program mellett a csipkekészítők szakmai továbbképzésen vehettek részt.