Mezei Kinga 2020

színházművészet

Bemutatkozás

Mezei Kinga vagyok, színművész, színházrendező. 2003-ban diplomáltam az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán. 1999-től 2004-ig az Újvidéki Színház tagja voltam, ahol színészként és rendezőként tevékenykedtem. 2004-ben a Bárka Színházhoz szerződtem, majd 2011-ben visszatértem Vajdaságba. 2015-ig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze, ezt követően az Újvidéki Színház művészeti vezetője voltam. 2016-tól szabadművész vagyok. A színházra fiatal korom óta úgy tekintek, mint a művészetek találkozásának a helyére. Gyermekkorom óta képzőművészet és zene vesz körül. Színházi tevékenységem mellett foglalkozom népdalénekléssel, népdaltanítással. Művészi érdeklődésem középpontjában a társművészetek színtézisére épülő költői színház áll. Előadásaim alapanyagát főként prózai szövegek, versek, esszék képezik. 2019 októberében doktoráltam az Újvidéki Művészeti Akadémia doktori iskolájának Drámai és Audiovizuális Művészetek szakán A színházi előadás – mint összművészeti esemény c. értekezésemmel, valamint a Pilinszky János műveiből készült Éjidő c. előadásommal.

Az ösztöndíjprogram időszaka alatt  a színház, a költészet és képzőművészet közötti kapcsolatok kutatását szeretném folytatni mind elméletben, mind a gyakorlatban. Ehhez kötődően két színházi produkciót tervezek, vajdasági költők műveinek inspirációjából. A harmadik évben a doktori értekezésemet szándékozom kibővíteni, átdolgozni egy közérthető kézikönyvvé, mintegy útmutatóul a pályakezdő alkotógenerációnak. Programom részeként műhelymunkákat tervezek fiatal alkotókkal, színészekkel. A munkaterv ezen részét igen fontosnak tartom mind a színházi nevelés, mind a Délvidék fiataljainak kulturális-, szellemi- és identitásbeli megerősítése szempontjából is.  

Iskolák

Újvidéki Egyetem, Újvidéki Művészeti Akadémia

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-01-05 14:00:00

Hír

Szerda Zsófia írása az Élőhomok – képek Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumai alapján c. színházi előadásról (bemutató: 2021.12.20. Szabadkai Népszínház, r: Mezei Kinga)

2022-01-15 19:30:00

Hír

Költészet-képzőművészet-színház Petrik Pál halálának 25. évfordulója és a vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából (r: Mezei Kinga) Bemutató: 2021.12.20. Szabadkai Népszínház

2021-09-26 16:00:00

Hír

Éjidő - színházi előadás Pilinszky János művei alapján ( Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa, r: Mezei Kinga )

2021-04-12 13:17:00

Hír

Balogh Tibor kritikája a Szedjetek szét c. előadásról (Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, r: Mezei Kinga)

2021-04-12 12:38:00

Hír

Shakespeare a felhőbokrok között Szögi Csaba kritikája a Zentai Magyar Kamaraszínház Sok hűhó semmiért c. előadásáról (r: Mezei Kinga, bemutató: 2021.03.10.)

2020-12-15 15:30:00

Hír

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása Klamm szerepében: László Sándor Rendező: Mezei Kinga (Bemutató: 2020.10.09.) Legközelebb látható 2020.12.15. 15:30 Csóka

2020-12-10 15:30:00

Hír

Színházi előadás Domonkos István vajdasági költő, író műveiből Rendező: Mezei Kinga Kosztolányi Színház, Szabadka (Bemutató: 2020.09.23.) Legközelebb látható: 2020.12.10. 15:30