Demeter Zsuzsa 2018
irodalom
Bemutatkozás
Székelyudvarhelyen születtem 1977-ben. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–finn szakán végeztem 2001–ben. Doktori tanulmányaimat a Babes–Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Doktori Iskolájában végeztem 2002–2006 között, Disszertációmat 2011-ben védtem meg (2014-ben jelent meg könyvalakban Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája címmel). A kolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat kritikarovatának szerkesztője vagyok 2007-től. Második kötetem, egy Kinde Annamáriáról szóló kismonográfia (Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete), a Lector Kiadónál jelent meg Marosvásárhelyen 2017-ben. 2018 tavaszán jelent meg Sigmond István-monográfiám a Magyar Művészet Akadémia gondozásában.
Az erdélyi magyar irodalomtörténetben Forrás-nemzedékek néven jegyzett alkotói generációkról, azaz az 1960–1989 közötti időszak Erdélyének irodalmi életéről meglehetősen rendszertelenül jelentek meg monografikus munkák az elmúlt két évtizedben. A Helikon elődjeként is ismert Utunk folyóirat ötven éve összekapcsolódik a Forrás-nemzedékekkel. Helikon-szerkesztőként, kritikusként az Utunk szellemi holdudvarához tartozó szerzői életpályák érdekelnek, jelen esetben a Zokogó majom írójáé, Bálint Tiboré.
Iskolák
Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2020-10-18 09:17:00
Hír
A Lector Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában megjelent a Kolozsvár-dialógusok. Tanulmányok című kötet. Az Utunk folyóirat és a Házsongárd viszonyáról Marad a térkép bennem címmel Demeter Zsuzsa tanulmánya olvasható a kötetben.
2020-10-15 12:18:00
Hír
"Azt hiszem, ketten biztosak vagyunk abban, hogy a 2014. január 5-én meghalt költő, Kinde Annamária zseni volt: Demeter Zsuzsa, aki az első monográfiát írta róla, majd köteteinek sorát gyűjteményes kötetbe foglalta (...), és én."
2020-09-25 08:42:00
Esemény
Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években tematikával idén szeptember 25-26. között rendezték meg a XII. Gyergyószárhegyi Írótábort - a rendszerváltás után induló folyóiratok közül Demeter Zsuzsa a Serény Múmiáról tartott előadást.
2020-10-07 08:36:00
Hír
Mikor érdemes átnyújtani a gyereknek a Varázsfuvolát, kérdezi Selmeczi György, a Gondolat érkezése előtt, hadd működjön az orfeuszi csoda, vagy csak amikor a kamasz már „mindent tud, és Sarastro seregébe vágyik”? A mi gyerekeinknek másabb Varázsfuvola adatik, de más a világ is, amit kínálni tudunk.
2020-08-25 08:29:00
Hír
Bálint Tibor (...) heti rendszerességgel szállította a jegyzeteket az Utunkba (s nem csak), s egy egyszerű hírből is az emberi lét nagy problémáit feszegető témát tudott kerekíteni (az egyik kedvencem, amelyben arról értekezik, miért nem virágzik az űrben az orchidea.)
2020-09-14 08:22:00
Hír
Ötvenéves a Kriterion Könyvkiadó - az egykori Kriterion-szerkesztőkkel Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész készített interjúsorozatot, a könyvet Demeter Zsuzsa méltatja.
2020-05-25 11:28:00
Hír
Erős Kinga Szavakban lobog. Írók az 1956-os forradalomban című, 2019-ben megjelent kötetéről Demeter Zsuzsa írt a Helikon májusi második számában.
2020-06-25 12:31:00
Hír
Rendhagyó számmal zárta a karantén időszakát a kolozsvári Helikon szerkesztősége - a magyar krimit bemutató lapszámban olvasható Demeter Zsuzsa Kondor-kritikája.
2020-05-27 12:25:00
Hír
Nem tudom, a gyanútlan olvasó miként olvassa Kuszálik könyvét, mint ahogy azt sem, milyen a jó kritika, vagy hogy beszélhetünk-e etikus kritikáról. Azt viszont tudom, hogy mindamellett, hogy Kuszálik Péternek sok mindenben igaza van, „én nem így képzeltem el a rendet.”
2020-05-25 12:13:00
Hír
Leadom a júniusi második szám korrektúráját. Befejezem a mosogatást. Merő véletlen, hogy karantén végére épp egy kül- és belcsínben egyaránt rendhagyó krimiszámmal rukkol elő a Helikon szerkesztősége. Ahogy az is, hogy minap, a szerkesztőséget bezárva, egy konyhakést felejtettem a kisasztalon.
2020-05-08 12:05:00
Hír
Az elmúlt nyolc hétben a csend szabadságunk fokmérője. Befele menekülünk, a kifele vezető utak zárva. A nagylányom a könyveken keresztül lógott meg ebből a világból s előlünk is, mi meg… jambustalan emlékeinkbe: pár pillanatig a forró homokdűnékbe, a hideg, csillagos éjszakába.
2020-04-19 15:10:00
Hír
Bevallom, László Noéminak egy négy évvel ezelőtt a Helikon hasábjain megjelent fülszövege tett Ishiguro-rajongóvá. Azóta lázas Ishiguro-olvasó vagyok, s a Nobel-bizottságnak hála 2017-től a magyar könyvkiadók az Ishiguro-életmű régebbi darabjait is megjelentetik.