"Én nem így képzeltem a rendet" - kritika Kuszálik Péter könyvéről
Nem tudom, a gyanútlan olvasó miként olvassa Kuszálik könyvét, mint ahogy azt sem, milyen a jó kritika, vagy hogy beszélhetünk-e etikus kritikáról. Azt viszont tudom, hogy mindamellett, hogy Kuszálik Péternek sok mindenben igaza van, „én nem így képzeltem el a rendet.”
A legjobb kritikus a szerkesztő, írtam a minap a Helikon Hátsó ablak rovatában, s Kuszálik Péter Az intrikus kritikus című kötete csak megerősít ebben az egyébként Szőcs Istvántól származó megállapításomban. Furcsa ugyan, hogy Kuszálik Péter olyan szerzőkről (is) ír kritikát, akiknek a könyveit maga szerkesztette, de ez az ellentmondás feloldható, ha a kötetben szereplő írásokat nem tekintjük a szó szoros értelmében vett kritikáknak, hanem olyan pamfleteknek, nem egy esetben prózai paszkvillusoknak, amelyek az adott könyv/szerző hibáit, fogyatékosságait pellengérezik ki.
Mörfi pamfletáriuma – olvashatjuk alcímként, s ebbe a meghatározásba sok minden belefér: szerkesztői levélváltás a kiadóval (KMTG) és a szerzővel (Pataki Tamással), a Földes-ügy epizódjai (Sütő András és Kántor Lajos kapcsán), folyosói pletykák, az erdélyi magyar kritika helyzete az elmúlt évtizedekben és napjainkban, s a sor még bőven folytatható.
Kétségtelen, sok mindent megtudhatunk arról, hogyan gondolkodtak/-nak egykori és mai szerkesztőink a kritikáról. Az Explikációból például azt, miként gondolkodott ezekről többek között Mózes Attila, Marosi Péter, Vida Gábor, Szőcs István – azért ők, mert velük ért egyet a szerző, vagy mert ennyire nehezen definiálható, mi is a jó kritika? Talán mindkettő, az idézett szemelvényekből azonban kiderül, az erdélyi irodalomban a bíráló kritika ritka, mint a fehér holló, s a kritikaírás hol ideológiák, hol baráti viszonyok által terhelt és vezérelt.
Ha mégse jönnénk rá a jó kritika ismérvére? Azért, írja a szerző, „a bennem lakó intrikus Mörfi a hibás. Nem adhatok mást, mi lényegem, ezért a kritikáim egyúttal pamfletek is.” (34.) Kuszálik pamfletjei azonban széttartóak, nem csak a művekre/szerzőkre irányulnak – az erdélyi írók „haragvásai és békülései”, az írástudók felelőssége és árulása(i) is kirajzolódnak. Többek között azért, hogy – Kuszálikot idézve – „ellensúlyozzam a dicsérők hozsannáit és segítsek a mérleg nyelvét középre állítani.”
„Kölesválogató kritikus”, mondja egy helyen magáról a szerző, s pamfletjei leképezik, „én miképpen képzelem el a rendet”. Ezért mutatja fel a „szeplőket” Tompa Andrea Omertájában, ezért emeli ki a saját maga által szerkesztett kötetekben a szerkesztés ellenére mégis benne hagyott hibákat és a kimaradt javításokat (önmaga igazolásaképp vagy az olvasónak tanulságul?), s ezért vállalja vitriolos tollal a véleményét Sütő Andrásról vagy Kántor Lajosról.
Nem tudom, a gyanútlan olvasó miként olvassa Kuszálik könyvét, mint ahogy azt sem, milyen a jó kritika, vagy hogy beszélhetünk-e etikus kritikáról. Azt viszont tudom, hogy mindamellett, hogy Kuszálik Péternek sok mindenben igaza van, „én nem így képzeltem el a rendet.”
Kuszálik Péter: Az intrikus kritikus. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2019.