Agócs Gergely 2018

népművészet

Bemutatkozás

Agócs Gergely PhD. néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Tizennyolc éves koráig a felvidéki Fülek városában nevelkedett, 1992 óta él Magyarországon. 1985 óta foglalkozik folklorisztikai, elsősorban népzenei terepkutatással. Ezzel párhuzamosan népzenei előadóként, valamint mesemondóként is tevékenykedik. Barátaival 1997-ben alapította meg a Fonó Zenekart. Folklorisztikai gyűjteménye mára összesen több mint 850 órányi felvételt tartalmaz. Agócs Gergely gyűjtőtevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság tájegységeire irányul, de gyűjteményében más magyarlakta területeken, illetve a szomszédnépek régióiban készített népzenei felvételek is szerepelnek. A gyűjtést különféle keleti rokonnépek településterületeire is kiterjesztette. Ez irányú vizsgálatai közül a legjelentősebb az észak- kaukázusi türk népek körében dokumentált, mintegy 2000 dallamot számláló népzenei gyűjteménye. Az ezredforduló éveiben a Fonó Budai Zeneház „Utolsó Óra” népzenegyűjtési programja felvidéki részének szakmai vezetője, majd a projekt eredményeként 2011-ben megjelent Új Pátria lemezsorozat egyik szerkesztője. 2008 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanára, 2012 óta a Magyar Néprajzi Társaság Néptánc-népzene Szakosztályának elnöke, 2015 óta a Debreceni Egyetem docense, a hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar oktatója. A Fonó Zenekarral és népzenei szólistaként a világ számos országában szerepelt, a magyar népzene értékeit képviselni tudta Európa több, nagynevű koncerttermében. A társulat 2003-ban elnyerte a párizsi Le  Monde de la Musique Choc de l’ Année díját, 2005-ben a Magyar Rádió eMeRTon díját, 2007-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia Kodály Zoltán emlékdíját. Agócs Gergely 2018-ban a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült és elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíját.

Iskolák

ELTE Magyar-és Összehasonlító Folklorisztika Doktori Iskola

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2021-04-23 19:34:00

Hír

Megjelent a tanulmányom, melyben bemutatom az észak-kaukázusi türk népek zenefolklórjának körében végzett vizsgálataimat, valamint értekezek a gyűjtés során összegyűlt zenei anyag magyar őstörténeti vonatkozásairól.

2020-08-31 13:24:00

Hír

Az Atyai ág produkció 2019-ben lezajlott turnéjának koncertjeiről élő felvételek készültek. Ezek felhasználásával egy kiadványt készítünk elő.

2020-03-31 21:13:00

Esemény

Az Atyai ág című produkció debreceni koncertjének felvételei

2020-01-16 14:55:00

Hír

Ne temessük arcunkat „a képernyők delejes mezőibe”

2020-01-16 14:19:00

Esemény

2019. november 7. és 2019. december 20. között zajlottak a Fölszállott a páva 2019 című népművészeti tehetségkutató verseny élő adásai.

2019-09-13 08:44:00

Hír

Interjú Agócs Gergellyel a nullahategy.hu (061.hu) oldalán

2019-08-28 08:23:00

Hír

Cikk a Válasz Online.hu oldalán

2019-07-14 16:25:00

Hír

Cikk a prae.hu oldalán

2019-07-11 16:11:00

Hír

Cikk a Tollal.hu oldalán