Balázs Zoltán István 2023

színházművészet

Bemutatkozás

Balázs Zoltán vagyok, színész, rendező, a Maladype Színház alapító igazgatója és művészeti vezetője.1977-ben születtem Kolozsváron. 1989 óta élek és alkotok Magyarországon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2002-ben színészként, 2003-ban rendezőként végeztem. Budapesti tanulmányaim mellett Avignonban és Párizsban tanulhattam Anatolij Vasiljevtől, Nagy Józseftől és Robert Wilsontól. 2002-ben részt vettem az Európai Színház Unió rendezőkurzusán Stuttgártban. 2001-ben megalapítottam Magyarország egyik legjelentősebb avantgárd színházi műhelyét, a rövid idő alatt nemzetközi hírűvé lett Maladypét, amely számtalan hazai és külföldi sikert tudhat maga mögött. Összművészeti előadásaink olyan komplex, értelemre és érzékekre ható színházi élményt nyújtanak a közönségnek, ahol a mozgás és a zene a szöveggel egyenértékű. Koncepciózus és módszer alapú színházi gondolkodásomat sokféle műfajban és stílusban érvényesíthettem már a világ számos pontján. Rendeztem Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában és az USA-ban is. Színészként, rendezőként és társulatvezetőként 21 éve vizsgálom a mindennapi gyakorlatban azokat a hagyományos és kortárs színházi irányvonalakat, klasszikus és modern alkotói trendeket, populáris és alternatív előadói viselkedésmintákat, amelyek erőteljes beágyazódottsága színházi kultúránkban leginkább keresletszerűen determinálják kultúrafogyasztói szokásainkat, alkotói-befogadói kapcsolatainkat, és komoly visszatartó erőt jelentenek a művészeti innováció korszerű lehetőségeinek evolúciójában is. A hazai és nemzetközi színházi életben szerzett színházalkotói tapasztalataim hatására fogalmaztam meg ÖT KAPU elnevezésű színház-metodikai koncepciómat, amelynek felépítését és működését egy olyan tehetségműhelyként funkcionáló kutatócsoport szakmai fejlesztésével tervezem kiteljesíteni, amely a következő 3 évben 5 életcikluson átívelő emberi kapcsolatok vizsgálatát végzi majd életvitelszerűen.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-08-15 00:00:00

Hír

Margaret Atwood megírta Homérosz Odüsszeiájának női változatát. A Pénelopeia című regényben a 19 évre „otthon felejtett” feleség meséli el a közismert történetet, a saját szemszögéből. A Maladype Színházzal Balázs Zoltán rendező állította színpadra az előadást, pszichedelikus és metálzenével, valamint – szűkösségéhez képest is – letaglózó látványvilággal. A budapesti bemutató után július 22-én a Gyulai Várszínházban nézheti meg a közönség a produkciót.

2024-08-15 00:00:00

Hír

Odüsszeuszként jön-megy a világban a nemzetközileg jegyzett rendező, aki úgy érzi, talán ideje hazatérni Ithakára, az otthonába. Új rendezését, Margaret Atwood Pénelopeia regényének színpadi változatát a budapesti után július 22-én a Gyulai Várszínházban mutatják be.

2024-02-24 00:00:00

Hír

Kormos Lili a Jelen felületén közölt, Balázs Zoltánnal készített interjúja

2024-02-12 20:00:00

Hír

Kiss Annamária Remind Magazin felületén megjelent Balázs Zoltánnal készített interjúja

2023-12-30 00:00:00

Hír

Beszterczey Judit interjúja Balázs Zoltánnal a Székely Citrom felületén.

2023-04-24 00:00:00

Hír

Szentgyörgyi Rita interjúja Balázs Zoltánnal az Art Is Business felületén.