Interjú Balázs Zoltánnal a Pesti Műsorban

Van valami különleges abban, amikor a rendező olyan történeteket bont ki, amelyek egy közösség életét mutatják meg. Amikor az akarattal, vágyakkal és célokkal teli karaktereket az adott helyzet vagy helyszín arra kényszeríti, hogy összehangolják lépteiket, és dűlőre jussanak egymás között. Balázs Zoltán számára ezek a darabok – legyen szó a bukaresti Gardéniáról, a budapesti Nine-ról vagy a szarajevói Alice az ágyban című előadásról – különösen sikeresek voltak. Április 25-én mutatták be a Mikvét a József Attila Színházban, amelynek próbáit elképesztő figyelem, érzékenység, tudás és koncentráció jellemezte, olyan erő, amit csak kivételes színésznők összjátéka képes megteremteni. Nemcsák Károly igazgató szerint Balázs Zoltánnak nyolc színésznővel dolgozni sem jelent akadályt – és úgy tűnik, igaza lett.

Hogyan osztottad ki a szerepeket?

B. Z.: Figyelembe véve a szerepalakok és a színésznők sajátos dinamikáját. Ahogy korábbi próbafolyamataim során, úgy ezúttal sem árultam el azonnal a szereposztást. Fontosnak tartom, hogy a művészeknek lehetőségük legyen felfedezni az eredeti művet, és fokozatosan megismerni a dramaturggal közösen megalkotott színpadi adaptációt. Így számukra is megragadhatóvá és átélhetővé válnak az írói és a rendezői szándékok közötti összefüggések vagy eltérések. Amíg nem tudják, hogy a koncepcióm szerint kit fognak megszemélyesíteni, minden szereplőre kiemelt figyelmet fordítanak. A darab nagyon érzékeny és fontos témákat érint, mint a vallási szokások és a személyes szabadság határai.

Hogyan közelítetted meg ezeket a kérdéseket a rendezés során?

B. Z.: Világunkban, amely folyamatos átrendeződésben van, az egyetlen bizonyosság: a változás. Ha ezt emberként és alkotóként is képesek vagyunk elfogadni, akkor nyitottan és nagyvonalúan tudunk viszonyulni minden váratlan helyzethez. A mikve legfontosabb szervező ereje, a víz, számomra tökéletes szimbólum: mindig arra folyik, amerre akar, és végül semmi sem állhatja útját. Ha nem tud áttörni egy akadályon, megkerüli azt. Tökéletes életvezető anyag. A szereplők szempontjából különösen meghatározó, hogy miként tudnak azonosulni vele és saját előnyükre fordítani.

Hogyan találod meg az egyensúlyt a szerepek és a színésznők között?

B. Z.: Az integratív szemlélet, valamint a verbális és a nonverbális jelek érzékeny összjátéka által. A mindenkori próbafolyamat legfontosabb része a finom rezdülésekre épülő kapcsolati hálózat kialakítása. Bár Fehér Anna, Horváth Csenge, Kucskár Kamilla, Molnár Zsuzsanna, Pikali Gerda, Szabó Emília, Szabó Gabi és Vianello Julia eltérő személyiségek, elengedhetetlen megtalálni bennük azt a közös nevezőt, ami szándékaikat összetartja és ösztönzi egyéni kibontakozásukat. Nemcsak a szerepek és a színésznők közötti interakció számít, hanem az is, hogy a személyiségük miként rezonál a mikve történetén túlmutató egyéb eseményekre. A Hadar Galron által megalkotott mű olyan, mint egy többrétegű palacsintatorta – folyamatosan épül és rétegződik. A gondolatok, a szavak és a tettek közötti ellentmondás révén a különböző beidegződésekkel terhelt kötelékek komoly feszültségeket teremtenek a szereplők között. Egy félreértett gesztus vagy mozdulat, egy téves hangsúly vagy szó örökké belénk éghet, és az egymásra halmozott lelki törmelékek bármikor ránk omolhatnak. Mivel a Mikvében a hétköznapi és az elvont történések azonos jelentőséggel bírnak, a nézők saját élettapasztalataikkal, képzeletükkel és tudásukkal egészíthetik ki a látottakat. Nemcsak a darab rendezője, de a díszlettervezője is vagy.

Milyen a tér?

B. Z.: Számomra az ideális tér olyan, mint amit az álmainkban látunk: egy absztrakt, mégis hétköznapi funkciókra épülő univerzum. A Mikve tere azt a borzongató érzést kívánja felidézni, mint amikor szétárad ereinkben a vér. Ez a bizsergés csak tovább fokozódik az előadásban játszó színésznők személyisége és temperamentuma által, így az ösztönök és a szellemi ingerek meghatározó jelentőségűek a közönségre gyakorolt hatást illetően. Túl sokat nem szeretnék elárulni a játéktér egyediségéről, hogy ne fosszam meg a publikumot a majdani rácsodálkozás élményétől, de bizton állíthatom, hogy jelentősen eltér a korábbi feldolgozások díszleteitől.

Kinek ajánlanád a darabot?

B. Z.: Elsősorban a női témákra érzékeny hölgynézők számára, akik kíváncsiak önmaguk szerethető visszfényeire. Ugyanakkor a feleségüket, a lányukat vagy az édesanyjukat elkísérő férfiak számára is, hiszen a kortárs izraeli színműben figyelmet követelő asszonyok éppoly titokzatosak, törékenyek, kiszámíthatatlanok és bonyolultak, mint azok a nők, akik szűkebb, tágabb környezetükben nap mint nap körülveszik őket. Ha a férfiak kellően befogadónak és megengedőnek bizonyulnak, észrevétlenül olvadhatnak át a darabban szereplő alakok által generált eseményekbe, és igen sokat tanulhatnak tőlük. A világon mindenütt nagy sikert arató mű egyaránt szól a nőknek és a férfiaknak, akik megőrizték nyitottságukat és érzékenységüket önmaguk felé. Mindazok számára, akik nem félnek a felszabadító szembesítéstől.

Pesti Műsor

BOROS NORINA