Korpa Tamás 2020

irodalom

Bemutatkozás

Korpa Tamás 1987-ben született Szendrőben. Gérecz Attila-díjas költő, irodalomtörténész, irodalomszervező. 2004 óta publikál, mintegy 150 szépirodalmi és tudományos publikációja jelent meg. 2017 és 2020 között a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) társelnöke, 2014 és 2019 között a Szépirodalmi Figyelő Online (SZIFon) főszerkesztője. Szépíróként az összehangzások költője: verseit egyszerre jellemzi az irodalmi hagyomány és formakultúra sokrétű használata és a formabontó, rendhagyó nyelvi működés iránti érdeklődés. Irodalomtörténészként a határon túli magyar irodalmak kutatója (Kovács András Ferenc, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos, Tőzsér Árpád lírája), amiért 2017-ben Hídverő-díjban részesült. Olyan könyvek szerkesztésében vett részt, mint a Kaf-olvasókönyv (2017), a Memóriapróba - Lászlóffy Csaba Emlékkönyv (2018), A magyar falu poétikái (2018), a "macht nichts mondta / halottak napja van" - Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhez (2019).

Az ösztöndíjprogram keretében egyrészt negyedik - Kolozsvár-tematikájú - verskötetének megírását tűzte ki célul, másrészt annak a tanulmánykötetnek a megszerkesztését, ami az általa szervezett 2017-es és 2019-es Kolozsvárt fókuszba helyező irodalomtörténeti konferenciák előadásain alapul.

Iskolák

Debreceni Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-06-14 11:08:00

Hír

Gaal György irodalom- és kultúrtörténész, kolozsvári helytörténeti alapművek szerzője idén ünnepli 75. születésnapját. Az elmúlt háromnegyed század regényes fordulatairól, temetősétákról, a felfedezés öröméről, kutatási módszereiről kérdezte Korpa Tamás.

2023-05-23 10:59:00

Hír

Nyersfordítások Kolozsvárról címmel látott napvilágot Vincze Richárd kritikus értekezése Korpa Tamás Házsongárd live című verskötetéről a KULTer.hu-n.

2023-03-21 14:16:00

Hír

Korpa Tamás költő képviselte Magyarországot a költészet világnapja (Giornata mondiale della poesia) című rendezvénysorozaton Rómában, március 21-én, a Római Magyar Akadémia vendégeként.

2023-04-10 14:10:00

Hír

Az Élet és Irodalomban című hetilap február 10-ei számában jelent meg Konkoly Dániel irodalomtörténész kritikája Odaátról szól címmel Korpa Tamás Házsongárd live című verskötetéről.

2023-02-01 13:58:00

Hír

2023 januárjának végén a Helikon folyóirat szerkesztői és Nagy Márton filmrendező végigkísérték Korpa Tamás költő egy napját Kolozsváron. A Kolozsvár nyomokban tengert tartalmaz című filmben a szerző felkeresi Házsongárd live című kötetének inspiráló helyszíneit is.

2023-01-18 13:45:00

Hír

Korpa Tamás költő volt a Hónap Szerzője a Helikon folyóiratban 2023 januárjában. A lapszámban a szerző verse, esszéje és két interjúja mellett olvasható a Tamás Dénes kritikája is a Házsongárd live című verskötetről.

2022-12-01 23:20:00

Hír

Korpa Tamás Házsongárd live című verskötete is bejutott a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj három döntőse közé 2022-ben.

2022-11-08 22:59:00

Hír

Demény Péter kritikája Korpa Tamás Házsongárd live című kötetéről a Korunk folyóirat 2022/novemberi számában.

2022-10-26 22:54:00

Hír

Ágoston Enikő Anna interjúja Korpa Tamással Házsongárd live című verseskötetéről

2022-04-11 13:36:00

Hír

A beszéd Miskolc város költészetnapi ünnepségén hangzott el Lillafüreden, a II. Rákóczi Ferenc Megyei- és Városi Könyvtár felkérésére, az Óda-táblánál, 2022. április 11-én.

2022-05-29 15:19:00

Hír

Túrával egybekötött szimpóziumot szervezett Korpa Tamás A lombhullásról egy júliusi tölggyel című verskötetéről a Fiatal Írók Szövetsége a kötet szövegeihez sok szálon kötődő helyszínen, a felvidéki Szádelői völgyben, május 29-én.

2022-06-17 15:05:00

Hír

Korpa Tamás szervezésében, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), Szendrő város önkormányzata és a Közművelődési Központ és Könyvtár támogatásával Oravecz Imre-konferenciára került sor Szendrőn 2022. június 17-én, „Meg is látszott rajta, hogy amerikás” címmel.