Dr. Bedecs László Attila 2020
irodalom
Bemutatkozás
1974-ben születtem, 1998-ban végztem az ELTE magyar és a Miskolci Egyetem filozófia szakán. 1998-tól 2001-ig a Miskolci Egyetem irodalomtudományi doktori iskolájában tanultam. Tandori Dezső költészetéről szóló disszertációmat 2005-ben védtem meg. 2001-től 2009-ig, illetve 2016–17-ben az MTA Könyvtárában dolgoztam, 2009-től hét éven Szófiában, az Ohridi Szent Kelemen Tudományegyetemen voltam magyar irodalmat és nyelvet oktató vendégtanár, 2017-től Bakuban, az Azerbajdzsáni Nyelvi Egyetemen vendégoktató, magyar nyelvi lektor.
Házas vagyok (1996–), három gyerekem van.
2006 és 2014 között a Parnasszus költészeti folyóirat tanulmány rovatának szerkesztője voltam.
1998 óta publikálok. Eddig 5 könyvem, körülbelül 50 tanulmányom és 500 kritikám jelent meg. ezen kívül tartottam körülbelöl 50 konferencia-előadást, ezek egy résztét külföldön (Berlin, Prága, Pozsony, Bukarest, Szófia, Baku). A MMA Lexinomába 30 szócikket írtam 2019 során.
Köteteim:
- A példának oka (Tanulmányok, kritikák). Kernstok Alapítvány – Új Forrás, Tatabánya, 2003.
- Beszélni nehéz (Tanulmányok Tandori Dezső költészetéről). Kijárat, Bp., 2006.
- Nyelvek a végtelenhez (Tanulmányok, kritikák a kortárs magyar költészetről). Napkút, Bp., 2009.
- Mi volt a kérdés? (Beszélgetések kortárs költőkkel). Kijárat, Bp., 2010.
- Egy lehetséges változat (Tanulmányok, kritikák a kortárs magyar költészetről). Parnasszus, Bp., 2016.
Iskolák
Miskolci Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2020-11-26 10:09:00
Hír
Pályakezdő kolozsvári kritikusok mentorálása.