Bemutatkozás
Benedek Márton építészmérnök vagyok, az Architectura Hirundo Kft. társalapítója. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium elvégzése után a BME Építészmérnöki Karán szereztem diplomát 2016-ban. Egyetemi éveim alatt számos építőtábor szervezésében működtem közre. A BME Urbanista felsőfokú szakirányú továbbképzésén 2022-ben abszolváltam. 2022 őszén sikeres főépítészi vizsgát tettem. 2016-tól 3 évig voltam a Triskell Épülettervező Kft. munkatársa. 2019-ben Juhász Balázzsal közösen önálló tervezőirodát alapítottunk. Építészeti tevékenységünk főleg kis- és közepes méretű épületek tervezésére és felújítására összpontosul. 2023 februárjától a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szociális lakhatás programjának előbb építész tervezői, majd projekt szakmai vezetői feladatait látom el.
Egyetemi tanulmányaim alatt számos épületfelmérési munkában vettem részt, ekkor kezdett el foglalkoztatni az épületek újrahasznosítására irányuló programalkotás, illetve a települések meglévő épületállományában, köztereiben, emlékeiben rejlő potenciál kihasználása. Urbanisztikai tanulmányaimat azzal a céllal kezdtem el, hogy a főépítészi feladatok ellátásához tudásom releváns szakmai ismeretekkel bővítsem.
A Szeretszolgálatnál végzett munkánk során az ország perifériájára került települések diagnózis alapú, éppen ezért egyedi, ugyanakkor komplex eszközrendszert felvonultató felzárkóztatási módszereket alkalmazunk.

Iskolák
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Jelenlegi Munkahely
Architectura Hirundo Kft.
Hírek, Események