Onhausz Miklós 2022

művészetelmélet

Bemutatkozás

2009-ben szereztem pedagógia-történelem szakos bölcsész és tanár diplomát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd 2013-ban abszolutóriumot Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi doktori Iskolájában. A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának énekese és kórustitkára, továbbá az énekkar támogatására létrehozott Glatt Ignác Hagyományőrző Kulturális Egyesület elnöke vagyok.



2013-ban elnyertem a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatását a "Glatt Ignác pedagógiai és egyházzenei munkássága Pécsett a XIX-XX. század fordulóján" című könyv megírására, amely elkészült, de végül kéziratban maradt. Életkörülményeim úgy alakultak, hogy nem tudományos/művészeti vonalon dolgozom, a témám kutatása és megírása félbemaradt. Ezt az elejtett szálat szeretném most felvenni.



Az 1880-as években a Pécsi Székesegyházat újjáépíttető Dulánszky Nándor püspök ceciliánus mintára egyházzenei reformot vitt véghez főtemplomában. A liturgiában a korábbi zenekaros egyházzenei praxist felváltotta a gregorián énekek és a cappella polifon művek használata. A korabeli egyházzenei eszmény fiúkórust kívánt meg, amelynek képzéséhez Dulánszky énekiskolát alapított, így a dómkórust kizárólag fiúk és férfiak alkották. A regensburgi és római iskolákkal egyenértékű teljesítményt felmutató Székesegyházi Énekiskolát (1888-1953) ugyan elpusztította a diktatúra, és a rendszerváltás után létrehozott Pécsi Püspöki Énekiskola (1990-1997) se tudott hosszú életű lenni, de a székesegyházi énekkar több mint 130 éve - helytállva a legnehezebb évtizedekben is - megszakítás nélkül működik, napjainkban is.



A művészeti együttes és a két zenepedagógiai műhely egybefonódó történetének feldologozása összetett feladat, a levéltári források faggatásán és a szekunder irodalom feltárásán túl aprólékos repertoártörténeti elemzés, továbbá számos mélyinterjú elkészítése és feldolgozása is szükséges lesz a teljes korszakot bemutató monográfiák megírásához.

Ösztöndíjak

  • 2013 — OTHER Nemzeti Kulturális alap

Hírek, Események

2023.11.09

Esemény

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Pécs-Baranya évszázadai című országos helyismereti konferenciát Pécsett, a Tudásközpontban. Onhausz Miklós történész ez alkalommal a Pécsi Székesegyházi Énekiskola történetének harmadik szakaszát ismerteti.

2023.10.14

Esemény

Kétnapos konferenciát rendeznek az egyetem Pécsre költözésének 100. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetemen. A Művészeti Kar "Pécs zenei élete 1923-tól napjainkig" című konferenciáján Onhausz Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa is részt vesz előadásával.

2023.09.06

Hír

A Palestrina Kórus Hergenrőder Miklós vezetésével végzett negyedszázados munkáját bemutató írás a Parlando zenepedagógia folyóirat 2023/4. számában jelent meg.

2023.09.06

Hír

A Hergenrőder Miklós karnagy életútját bemutató tanulmány megjelenése után egy rendkívül gazdag, a teljes életpályát bemutató fényképalbum került elő a művész egyik rokonánál, amely indokolttá tette az életrajz kiegészítését és a legérdekesebb fellelt források közlését.

2023.03.15

Hír

A Palestrina Kórus 35 évi munkáját, egyben Jobbágy Valér egyházkarnagyi pályafutását és eredményeit bemutató írás a Parlando zenepedagógia folyóirat 2023/2. számában jelent meg.

2023.03.01

Hír

A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa működésének támogatására és a Székesegyházi Énekiskola hagyományainak megőrzésére létrejött civil szervezet tízéves jubileumán (2019) emlékéremmel köszönte meg tagjainak és más támogatóinak segítségét. Az emlékérem leírása a Pécsi Dénár c. újságban jelent meg.

2022.12.01

Hír

Az Énekiskola 1938. évi jubileumi ünnepségeire készült jelvénye ismert volt a numizmatika iránt érdeklődők körében, azonban létezik egy azonos tartalmú, nagy méretű érem is, amelyről nem készült leírás. A két tárgy keletkezési körülményeinek nyomába eredtem a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban.

2022.11.23

Hír

A 100 éve született Dr. Hergenrőder Miklós székesegyházi karnagy életútját bemutató írás a Parlando zenepedagógia folyóirat 2022/6. számában jelent meg.

2022.11.17

Esemény

Kétnapos helyismereti konferenciát rendeznek Pécsett, a Tudásközpontban. A második napon a Pécsi Székesegyház zenei életének utóbbi 35 évéről is szó lesz.

2022.09.27

Hír

A hároméves ciklus kezdetén egy olyan munkát kellett elvégezni, amely nem egy-egy részteljesítéshez szükséges, hanem szinte az összes harmadév szakmai munkájának alapját képezi.