Kopriva Nikolett 2022
irodalom
Bemutatkozás
1996-ban születtem Kisvárdán, és a kárpátaljai Munkácson nevelkedtem. 2013 és 2016 között a Debreceni Egyetem szabad bölcsészet szakának alapszakos hallgatója voltam, 2019-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vettem át esztétika mesterszakos diplomám. 2015-ben első helyezést értem el vers kategóriában a beregszászi IV. Tehetséggondozási Program alkotópályázatán, ekkor jelentek meg első verseim és prózáim a kárpátaljai Együtt folyóiratban. 2016-tól az Előretolt Helyőrség Íróakadémia junior, 2020-tól senior hallgatója vagyok. 2020 novemberében megjelent első verseskönyvem Amire csak a fák emlékeznek címen. Második verseskönyvem megjelenése a közeljövőben várható. 2021-től a Magyar Írószövetség tagja vagyok. Elismerések: Irodalmi Jelen Debüt-díj (2018), Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj (2020), Magyar Írószövetség Debütdíj (2021), Együtt Nívódíj (2022).
Az ösztöndíjas időszak alatt három szépirodalmi mű megírását vállalom:
- Egy verseskönyv, melyben képzőművészeti alkotásokat hívok segítségül. A képek kiindulópontjai a líra kibontakozásának, hogy aztán együtt, egymást kiegészítve, a szabad asszociáció elvét követve létezzenek együtt.
- Egy aszklépiádészi strófákban megírt verseskönyv. A könyv témája egy családon belüli probléma, egy gyerek szemén keresztül.
- Egy novellafüzér, melyben egy tizenévei elején-közepén járó gyerek ismerkedik a körülötte lévő világgal és önmagával. A novellákban erősen él a gyermekiség, de időnként beszivárognak felnőtt problémák is. Cél egy szürreális légkör megteremtése.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2024-12-10 09:54:45
Hír
A szerzőt Szabó Eszter csípte el néhány szóra.
2024-12-10 09:45:41
Hír
Tankó Andrea beszámolója Kopriva Nikolett Talán vagytok c. könyvének bemutatójáról.
2024-12-10 09:38:41
Hír
A szerzőt Muszka Sándor kérdezte.
2024-12-10 09:30:05
Hír
Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István író-olvasó találkozója Munkácson. Beszámoló.
2024-11-15 00:00:00
Esemény
Kopriva Nikolett Talán vagytok c. kötetének bemutatója. A szerzővel Miklóssi Szabó István beszélget.
2024-08-12 10:16:59
Hír
Interjú Kopriva Nikolett költővel és Miklóssi Szabó István íróval a Liget.ro oldalán.
2024-08-12 09:21:54
Hír
Az év versei idén is a Magyar Napló Kiadó, a Szép versek a Magvető Kiadó kiadásában jelent meg.
2024-08-12 09:17:39
Hír
Interjú Kopriva Nikolettel a Kultúra.hu oldalán.
2024-06-29 14:00:00
Esemény
Irodalmi beszélgetések és Eső-lapszámbemutató a Szolnoki Művésztelepen.