Farkas Gábor 2022

irodalom

Bemutatkozás

2002-ben végeztem a Debreceni Egyetem magyar, majd 2014-ben a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola egyháztörténész szakán. 2001 óta jelennek meg verseim, tanulmányaim többek között a Magyar Napló, a Kortárs, a Hitel, a Tiszatáj, a Vigilia, a Bárka, A Vörös Postakocsi, az Agria és a Partium folyóiratokban. 2010-től a Partium folyóirat tanulmány rovatának szerkesztője voltam 2014-ig. Többször voltam előadója a Tokaji Írótábor, és más irodalomtörténeti szakmai konferenciáknak (pl. Szakralitás és személyesség Szilágyi Domokos költészetében - Szatmárnémeti, 2016). Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Díjak: NKA Alkotói Ösztöndíjak 2013, 2015, 2017; A Magyar Művészeti Akadémia Fiatal Művészeti Ösztöndíja 2013; "Együtt a versben" - a Magyar Rádió és a Magyar Írószövetség költészeti pályázata, első díj 2020; "Szonett Párbaj" - A budapesti József Attila Emlékhely költőversenye, közönségdíj 2020; XXIII. és XXIV. Aquincumi Költőverseny, első díj 2020, 2021; Somogy 50. irodalmi pályázat, különdíj 2022.

Pályázati téma

A tenger végén a szél visszafordul: öt szonettkoszorúból álló ciklus. Egy versben elbeszélt történet, amely ábrázolja az egyén identitásának rétegeit a család, a társadalom, a hitvallás és a nemzeti hovatartozás meghatározottságaiban.

A szakrális versbeszéd módozatai modern kori líránkban: többek között Dsida Jenő, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Sík Sándor, Pilinszky János, Nagy Gáspár és Lackfi János költészetében értelmezem a szakrális versbeszéd jellemzőit rávilágítva tartalmi, szemantikai és ontológiai összefüggésekre a versnyelvben.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-12-05 16:59:28

Hír

Ha az ihlet előszed című szonettem és recenzió Szentmártoni János legújabb könyvéről.

2024-11-17 14:31:16

Hír

Hallgatnak a csontok című versem a harmadik legjobb lett a Mohács 500 pályázaton

2024-11-13 09:08:24

Hír

Újabb két versem jelent meg az Életünk folyóirat 2024/3. számában. Köszönet a szerkesztőknek.

2024-11-05 13:43:49

Hír

A tenger végén a szél visszafordul címmel megjelent legújabb verses kötetem az Orpheusz Kiadónál.

2024-10-24 14:32:08

Hír

Egy szonettem és egy tanulmányom jelent meg a Pártium és a Valóság című folyóiratokban.

2024-08-09 00:00:00

Hír

Újabb verseim jelentek meg az MMA ösztöndíjas programban vállalt tervezett kötetekből.

Hír

Megjelent e-könyv formájában a Magyarok Moldvában című művelődéstörténeti vázlatom.

Hír

Az író-olvasó találkozókon igazi lelki feltöltődésben lehetett része a közönségnek.

Hír

Újabb két szonettem az Életünkben, és Áfra János Omlás című kötetéről írt kritikám a Bárkában

Hír

Az Év ódaköltője pályázat 157 beküldött alkotása közül lettem a hetedik. Köszönet a zsűrinek.

2024-04-10 00:00:00

Esemény

Rendhagyó irodalomóra a Költészet Napja alkalmából a halászteleki Bocskaiban!

Hír

Újabb verseim jelentek meg az aktuális MMA pályázati időszakban (februárban és márciusban) az Ország...