Bemutatkozás
1990-ben születtem Csíkszeredában, néptáncos-népzenész szülők gyermekeként. Nekik köszönhetően a népzene világában nőhettem fel, kapcsolatba kerülhettem énekelt és táncolt anyanyelvünkkel.
Középiskolai tanulmányaimat a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum zene tagozatán végeztem, majd 2009-2012 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció-közkapcsolatok szakának hallgatója voltam.
2013-ban felvételt nyertem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékére, ahol 2020-ban diplomát szereztem népi énekművész-tanár, népzeneelmélet-tanár szakirányon. Diplomamunkámat Virrasztó énekek Szentegyházasfalu hagyományában címmel írtam. 2021 és 2023 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanára voltam. 2020 szeptemberétől az ELTE HTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztályának és Archívumának munkatársaként dolgozom, valamint 2025-től népi ének oktatója vagyok a Martonvásári Művészeti Iskolának.
2008 óta gyakran részt veszek a csíkszeredai Hargita Székely Néptáncszínház előadásaiban énekes és gardonosként. 2011-2013 között hivatásos táncosként dolgoztam az intézménynél. 2016 óta zenei szerkesztőként, zenei rendezőként is feladatokat vállalok az Együttesnél.
2014-től részt vehettem az Erdélyi Prímások Találkozójának szervezésében. E munka során több alkalommal volt lehetőségem népzenét gyűjteni, otthonaikban felkeresve a rendezvényre meghívott idős mestereket.
2019-ben Junior Príma Díjban részesültem Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában, mint népdalénekes, népzenész.
Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként egy lokálspecifikus magyar népi hangszer, az ütőgardon játéktechnikáit, a hagyományőrző mesterek hangszerjátékát, a hangszer változatait, illetve a gardonjátékhoz hasonló egyéb megszólaltatási módokat vizsgálom. Kutatásom eredményeit egy lemezen szeretném összefoglalni, valamint mesterkurzusok keretében továbbadni az érdeklődőknek.

Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Hírek, Események
2026.07.04
Esemény
2026.05.21
Esemény
2026.07.03
Esemény
2026.04.26
Esemény
2026.04.25
Esemény
2026.05.06
Esemény
2026.03.21
Esemény
2026.01.18
Esemény