Falvai Balázs 2021

építőművészet

Bemutatkozás

A Budapesti Veres Péter Gimnázium elvégzése után a BME építészmérnöki karán 2003-ban Hauszmann Alajos diplomadíjjal szereztem diplomát. Ezután Karácsony Tamás irodájában dolgoztam hat évet.  Az egyetemen a Középülettervezési Tanszéken,  Balázs Mihály vezette doktori képzés során fűződött szoros szakmai kapcsolattá Nagy Mártonnal és Török Dáviddal a barátságunk, akikkel később közös cégünket, a dmb műtermet megalapítottuk. 

Doktori fokozatom 2011-ben szereztem. Ezt követően főállásban tanítok a DE MK Építészmérnöki Tanszékén, 2015-től egyetemi docensként. 2011-ben Junior Príma díjat, 2015-ben a DE MK publikációs díját, 2018-ban a közösségépítési céllal elindított Szárítóműhely projektért Debrencen Kultúrájáért Alapítvány kitüntetését kaptam.  2019-ben a dmb műteremmel Molnár Péter emlékdíjat, 2020-ban a Lendvai főkonzulátus társtervezőjeként Pro Architektúra díjat kaptunk. A Nagykanizsai Boldog Celesztína óvodánkat 2017-ben, az Újpesti Multifunkcionális sportcsarokunkat 2021-ben a nemzetközi Mies van der Rohe díjra jelölték.

Pályázatom a szakmagyakorlás és az egyetemi lét metszéspontjában egy előkészítés alatt álló közösségi építkezés megvalósítására, ennek dokumentálására és publikálására, illetve a saját kutatással történő kiegészítésére irányul.Öt éve indítottuk el a debreceni elhagyatott Tímár-ház értékmentésére irányuló projektünket, amelyben a Szárító műhelyt közösségi- és inkubátorház formájában képzeljük megújítani.

Célom, hogy a közösségi ház kivitelezését a hallgatók bevonásával végigvezessem, s a folyamathoz kapcsolódva egy sajátos, participatív kivitelezési forma építészeti lehetőségeit kutatom. A kézzel készítés, amely mára sajnos eltávolodóban van a szakmánktól, komoly építészeti lehetőségeket rejt: esetünkben a barkácsolás olyan tervezői stratégia lesz, amely leleményességen, jelenléten alapul, kézművességet, hagyományőrzést és egyben innovációt is jelent.

Iskolák

BME Építészmérnöki Kar

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-04-17 17:00:00

Hír

Elindult a munka a Kraft műhely TDK szekciójában

2024-04-19 18:00:00

Esemény

Egy performatív építészet lehetőségei

2024-02-08 18:00:00

Esemény

A Lakóépülettervezési Tanszék bemutatkozó kiállítása a Fuga nagytermében.

2023-12-18 23:46:00

Hír

csoportos épületlátogatás a tímárházban

2023-12-18 23:44:00

Hír

Szentirmai Tamás DLA előadása a tímárház felújításáról

2023-12-18 23:38:00

Hír

Mentori szerepvállalás a DLA iskola tematkius kutatásában. Csoportos kutatás témája: spontán építészet és az építőanyag viszonya.

2023-12-07 17:33:00

Hír

Saját cikk a kézműves szakmagyakorlásról

2023-08-18 18:29:00

Esemény

A hamarosan költözés-kész szárító műhely a PAJTAKULT egyesület érdeklődését is felkeltette

2023-08-18 18:01:00

Hír

Beszámoló a KRAFT műhely tematikus hónapjáról

2023-04-14 22:45:00

Esemény

Kézműves esztétika címen meghirdetett kraft-műhelyhónapunk harmadik FUGA rendezvénye egy anyagpakolós workshop. Témánk a karakter, kézjegy vizsgálata. Vegyes építőanyagokból pakolunk kupacokat. Ezt egészíti ki műhelyünk spontán építményeket feldolgozó félévközi hallgatói kiállítása.

2023-04-14 22:42:00

Esemény

Kézműves esztétika címen meghirdetett kraft-műhelyhónapunk második FUGA rendezvénye egy térmódosító ytong installáció építése, majd ezt követően kerkeasztal beszélgetés volt. Meghívottak: Somogyi Krisztina, Szederkényi Lukács, Bene Tamás, Szacsvay Gergő

2023-04-14 22:32:00

Esemény

Kézműves esztétika címen meghirdetett kraft-műhelyhónapunk első FUGA rendezvénye egy fatörzzsel foglalkozó workshop volt. Szeletelés, darabolás, hasítás, háncsolás, majd a keletkezett anyagdarabok pakolása.