Kováts Ábel 2023

építőművészet

Bemutatkozás

1977-ben születtem Budapesten. 2002-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, ezután vándoriskolás voltam. Vándoriskolás korom óta az érdekel, hogy a modernitásban egymástól oly végzetesen elvált civilizáció és kultúra közül az utóbbi hol és hogy lelhető fel, hogyan lehetne valami olyan tevékenységet végezni, ami még ezt a nevet viseli?

Ösztöndíjas szakmai munkám címe: Kivonulók építészeti és más kulturális szokásai. Közösségeket szeretnék meglátogatni, melyeket olyanok hoztak létre, akiknek elegük volt a modernitásból, és másféle – igazibb- életet gondoltak élni, és bátorságuk is volt, hogy ehhez nekikezdjenek. Kivonuljanak a rendszerből. Vizsgálódásom fókusza pedig kulturális szokásaikra irányul. Miért? „Munkát mindenkinek, de olyan munkát, melyben gyönyörűsége teljék. Mert a munka előállítása közben érzett gyönyörűség kifejezése: a művészet… a művészethez joga és szüksége van minden embernek egyformán. Minden emberi kor és társadalom olyan mértékben a kultúra kora, illetve a kultúra társadalma, amilyen mértékben részesíti vagy zárja ki minden egyes tagját a művészetben való részesedésből.” –írja Kós Károly. A kultúra az élet dramaturgiájának leképeződése, vagy fordítva, forgatókönyve. Rem Koolhaas szerint a modernitás épített öröksége nem a (magasabb színvonalú) modern építészet, hanem a junkspace, a hulladéktér. Az emberek túlnyomó részének mindennapi tevékenysége, sőt, építési, ruházkodási, ünneplési szokásai is egyre inkább távol vannak bármitől, amit kultúrának vagy a Kós károlyi értelemben művészetnek lehet nevezni. A kivonulók pont azért vonulnak ki, mert érzik ennek égető hiányát. De vajon létrejön-e valami, amit kultúrának, esetleg már hagyománynak lehet nevezni?  És milyen viszonyban van ez régi kultúránkkal, tradícióinkkal?

Iskolák

BME

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-09-09 10:00:00

Hír

Kertész Attila "talajépítész" -építészet és gazdálkodás Magyarhomorogon

2024-09-07 10:00:00

Hír

Balogh Péter geográfus Nagykörűben lakik és gazdálkodik. Harcol a Kárpát-sivatag ellen.

2023-12-16 23:10:00

Hír

A Koncz család nemrég költözött Zsámbékról a zalai Bucsutára. ennek okairól, a szinte teljesen önellátó életmódjukról és még sok mindenről beszélgettünk.

2023-12-15 18:50:00

Hír

Kovács István építész a "Természetesen ház" tervezője és építője.