Elméleti alapozás Alberto Pérez-Gómez Ráhangolódás (Attunement MIT 2023) c, könyve segítségével

A hetvenhat éves, mexikói Alberto Pérez-Gómez a kanadai Mcgill egyetem tanára, Dalibor Vesely tanítványaként építészeti fenomenológiával foglalkozik. Könyvében, melyet a cseh építész, Martin Zizka ajánlott figyelmembe és karácsonyra feleségemtől megkaptam, az építészet alapvető feladatával foglalkozik, amit körülbelül annyiban összegezhetünk, hogy mivégre építünk, vagy mivégre hozunk létre építészeti alkotásokat? A válasz pedig, hogy egyáltalán nem azért, hogy -akár tág értelemben- fedél legyen a fejünk fölött. Amivel a szerző egyáltalán nem azt akarja mondani, hogy valamiféle építészeti l’art pour l’art-ra, öncélúságra volna szükség, vagy, hogy valaha ez jellemezte volna az építészetet. Nem is a piramis kontra disznóól dichotómiáról van szó, sőt, noha kényszerű, egészségügyi és egyéb okok miatt is van ez az elméleti rész, a fő ok az az, hogy az eddigi interjúim alatt nagyon hasonló motivációt láttam, mint amiről Pérez -Gómez is ír. Tehát a hagyományos disznóólat összeköti a piramissal, hogy építésük alapvető, az ember világban létével összefüggő tevékenység (focal action), és elválasztja ezeket a modern lakóteleptől vagy plázától, hogy azoké nem az, hanem funkcionális vagy pénzügyi feladatok hatékony megoldása. A törés a szerző szerint a descartes-i fordulattal* született meg és nyert teret lassanként az építészeti teoretikában is. Jean-Nicolas-Louis Durand (1760-1834) volt az, aki az objektív karteziánus tér és a pozitív racionalizmus elveit először tisztán megfogalmazta, elvetve érveléséből minden nem racionálisat. Ő volt az első abban is, hogy az építészeti ábrázolást – Gaspard Monge objektív módszere segítségével egy gépiesen lefordítható kódrendszerként fogta föl, az építész adja a rajzokat, az építők meg megépítik belőle a házat. Ami azonban -állítja szerzőnk- teljes tévedés. Az építészet, az építés célja ugyanis nem egy gondolati, vagy különösen jogi absztrakció lefordítása, hanem a Hangulat (Stimmung) megteremtése. Mi ez a Hangulat, amelyre a romantikus elmélet tért ki először, de leginkább azért, mert a pozitivista tudomány csapásai alatt már kezdett elveszni? Pérez-Gómez érvelésének jelentős részét adja az emberi érzékelés elemzése, amely testbeoltott! A legmodernebb idegtudomány sem Descartes-ékat, hanem a régi korok bölcsességét igazolja (amit a könyv hosszasan és mélyreszántóan elemez), mely szerint az ember nem áll kívül a világon, azt nem is tudjuk rajtunk kívülállóként érzékelni. A Hangulat amikor megtaláljuk az egységet a világgal. Ez természetesen összhangban van a költői lakozás hölderlini és Heidegger által is sűrűn idézett gondolatával és a (közvetítő) nyelv metaforikus jellegével. Újra fölmerül a régi kérdés, hogy a prózai, avagy a költői nyelv-e az eredeti? Ami persze a mai világban abszurd, de éppen az a helyzet, hogy „a Hangulat értékének kihangsúlyozása egy költőietlen közvetlen külső környezettel való konfrontációban történt, melynek tériességét a klasszikus fizika homogén és izotróp terével azonosítják: egy olyan világban, ahol a helyet elrejtették (a world where place was occulted).”

Mindebből az is következik, hogy a virtuális valóság nem valóság és az építészeti ábrázolás durand-i útja, mely a valóság számítógépes nyelvre (0-kra és 1-esekre) fordításához vezetett alkalmatlan arra, hogy valódi világra „ráhangolt környezetet” eredményező épületet lehessen belőle építeni. Ez a gondolat egyébként megerősítette, hogy helyes volt az a grafikai út, melyet a naplónál választottam. Pérez-Gómez pozitív példaként hozza föl egyrészt Piranesit, különösen a „nem eukleidészi” Carceri metszetsorozatot, a későbbi korokból pedig Frederick Kiesler és John Hejduk munkásságát. Az építészettörténész szerint „mindez két utat mutat az építészet számára a XXI. században. Elmélyítheti emberi értékeinket és képességeinket, melyet nevezhetünk spiritualitásnak is. Vagy folytathatja a kifejező testi kommunikáció és vágyódás tereinek eltüntetését azáltal, hogy egyre „okosabb” környezetet gyárt le nekünk, hatékonyakat, de végeredményben soha ki nem elégítőket, lett légyenek azok bármennyire fenntarthatóak vagy formailag merészek.

Miért érdekes ez számunkra, vagyis, hogy jön a kivonulók építészeti szokásaihoz?

Ahogy írtam, az a tapasztalatom, hogy a kivonulás egyik fő motivációja a jelentés és jentőségteljes környezet megteremtése.

Tehát új alapokra van szükség. Ez azonban szinte lehetetlen. Mit lehet tenni? Beszélni mindenesetre kéne róla. Ezért elsőként bemutatom a könyvről készült részletes összefoglalót, majd ezek alapján szeretnék az interjúalanyok egy részével -Balogh Péterrel és Koncz Balázzsal mindenképpen- beszélgetni róla.

*Descartes tudományos alapjait pedig Galileo Galilei elmélete (illetve Galilei szerint objektív és bizonyított igazsága) alkotta az égi és földi fizika egységéről, amiben tulajdonképpen a fizikai világ önállóságát, szellemi világtól való elválaszthatóságát mondja ki – érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a Koncz Balázs -az interjú elkészítésének háttérbeszélgetésében (a könyv olvasása előtt) pont ezt a témát hozta föl.