Takács Nándor 2024

irodalom

Bemutatkozás

Takács Nándor 1983-ban született Móron. Költő, szerkesztő, tanár. 2001-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2009-ben diplomázott kutató biológusként Evolúció–Ökológia–Szisztematika szakirányon. Első tanári oklevelét 2011-ben szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem biológiatanár (MSc) szakán, majd a Pannon Egyetem hallgatója lett, ahol 2017-ben végzett magyartanár (MA) szakon. Versei 2007-ben, a győri Műhely folyóiratban jelentek meg először, azóta rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban. Verseskötetei: Kolónia (Napkút Kiadó, 2014), Rádiócsend (Napkút Kiadó, 2024). 2021-től a Műhely folyóirat szerkesztője, a lap szépirodalmi (vers és próza), valamint pályakezdő költőket felkaroló tehetséggondozó rovatát vezeti. A Művészeti Ösztöndíjprogram keretében Bakonyicum című verseskötetén dolgozik, amelyben Rómer Flóris bencés szerzetes, régész és természettudós nyomába indul, megismételve A Bakony című, 1860-ban megjelent könyvének felfedezőútjait. A versek világát Rómer könyve, feljegyzései és levelei mellett néprajzi, népművészeti és természetrajzi források, valamint a bakonyi lakosként szerzett személyes élményei alakítják majd, forrásként tekintve a Bakonyvidék hiedelemvilágára és történelmére is.

Iskolák

Pannon Egyetem MFTK

Jelenlegi Munkahely

MŰHELY KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

Hírek, Események

2026.09.27

Hír

Bakonyicum-versek a Pannon Tükör 2026/3. számában

2026.09.21

Hír

Versem az Ambroozia 2026/4. számában

2026.09.06

Hír

Bakonyicum-vers a Kaleidoszkóp folyóiratban

2026.09.01

Hír

Új Bakonyicum-vers a zEtna legújabb számában

2026.08.21

Hír

Elérhető a Rómer útjain a Bakonyban cikksorozatom új része

2026.08.02

Hír

Bakonyicum-vers a zEtna új számában

2026.07.04

Hír

Bakonyicum-versek a Nyitott mondatban

2026.07.10

Hír

Bakonyicum-versek a júliusi Alföldben

2026.07.04

Esemény

Beszélgetés irodalomról, hitről, lélekről

2026.06.10

Hír

Bakonyicum-vers az Új Forrásban

2026.06.11

Esemény

Megjelent Pápa város folyóiratának 2026/1. száma, benne új Bakonyicum-verseimmel

2026.06.03

Esemény

Könyvheti beszélgetés Gellén-Miklós Gábor költővel