Takács Nándor 2024
irodalom
Bemutatkozás
Takács Nándor 1983-ban született Móron. Költő, szerkesztő, tanár. 2001-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2009-ben diplomázott kutató biológusként Evolúció–Ökológia–Szisztematika szakirányon. Első tanári oklevelét 2011-ben szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem biológiatanár (MSc) szakán, majd a Pannon Egyetem hallgatója lett, ahol 2017-ben végzett magyartanár (MA) szakon. Versei 2007-ben, a győri Műhely folyóiratban jelentek meg először, azóta rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban. Verseskötetei: Kolónia (Napkút Kiadó, 2014), Rádiócsend (Napkút Kiadó, 2024). 2021-től a Műhely folyóirat szerkesztője, a lap szépirodalmi (vers és próza), valamint pályakezdő költőket felkaroló tehetséggondozó rovatát vezeti. A Művészeti Ösztöndíjprogram keretében Bakonyicum című verseskötetén dolgozik, amelyben Rómer Flóris bencés szerzetes, régész és természettudós nyomába indul, megismételve A Bakony című, 1860-ban megjelent könyvének felfedezőútjait. A versek világát Rómer könyve, feljegyzései és levelei mellett néprajzi, népművészeti és természetrajzi források, valamint a bakonyi lakosként szerzett személyes élményei alakítják majd, forrásként tekintve a Bakonyvidék hiedelemvilágára és történelmére is.
Iskolák
Pannon Egyetem MFTK
Jelenlegi Munkahely
MŰHELY KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
Hírek, Események
2025.07.28
Hír
2025.07.10
Hír
2025.05.27
Hír
2025.05.23
Hír
2025.05.14
Esemény
2025.04.16
Hír
2025.04.14
Hír
2025.03.05
Hír
2025.02.17
Hír
2025.02.06
Hír
2025.01.31
Hír
2025.01.22
Hír