Takács Nándor 2024

irodalom

Bemutatkozás

Takács Nándor 1983-ban született Móron. Költő, szerkesztő, tanár. 2001-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2009-ben diplomázott kutató biológusként Evolúció–Ökológia–Szisztematika szakirányon. Első tanári oklevelét 2011-ben szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem biológiatanár (MSc) szakán, majd a Pannon Egyetem hallgatója lett, ahol 2017-ben végzett magyartanár (MA) szakon. Versei 2007-ben, a győri Műhely folyóiratban jelentek meg először, azóta rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban. Verseskötetei: Kolónia (Napkút Kiadó, 2014), Rádiócsend (Napkút Kiadó, 2024). 2021-től a Műhely folyóirat szerkesztője, a lap szépirodalmi (vers és próza), valamint pályakezdő költőket felkaroló tehetséggondozó rovatát vezeti. A Művészeti Ösztöndíjprogram keretében Bakonyicum című verseskötetén dolgozik, amelyben Rómer Flóris bencés szerzetes, régész és természettudós nyomába indul, megismételve A Bakony című, 1860-ban megjelent könyvének felfedezőútjait. A versek világát Rómer könyve, feljegyzései és levelei mellett néprajzi, népművészeti és természetrajzi források, valamint a bakonyi lakosként szerzett személyes élményei alakítják majd, forrásként tekintve a Bakonyvidék hiedelemvilágára és történelmére is.

Iskolák

Pannon Egyetem MFTK

Jelenlegi Munkahely

MŰHELY KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

Hírek, Események

2025.11.17

Esemény

Lapszámbemutató és beszélgetés

2025.11.15

Esemény

a 24. Győri Könyvszalonon

2025.11.03

Hír

Cikkeim a Volt egyszer egy beatkorszak oldalán

2025.10.30

Hír

Papp Gréta interjúja Takács Nándor költővel

2025.10.14

Hír

Bakonyicum-versek online

2025.10.13

Hír

...a Bázis-díj döntőjében

2025.09.11

Hír

Bakonyicum-versek a Vár Ucca Műhelyben

2025.09.08

Hír

Bakonyicum-vers a Parnasszusban

2025.09.03

Hír

...valahol a Magas-Bakonyban, egy erdei tisztáson

2025.09.02

Hír

a Széchenyi István Egyetem Művészeti Szakkollégiumában

2025.08.22

Hír

Kisprózák a SZIFONline-on

2025.08.10

Hír

János könyve-epizód az Irodalmi Szemle oldalán