Bemutatkozás
Medgyesi Konstantin vagyok. 1975-ben születtem Szegeden. 1999 óta dolgozom muzeológusként. Több mint két évtizede foglalkozom fényképelemzéssel. Évek óta kutatom a kommunista diktatúra időszakának fotográfiáit. 2008-től kedve folyamatosan tanítok a felsőoktatásban a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként. Jelenleg a szegedi Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusaként is tevékenykedem.
1999-ben a József Attila Tudományegyetemen történelem szakos tanári és szociológusi diplomát szereztem. 2002-ben végeztem kommunikáció szakon és 2004-ben vehettem át a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a doctor juris oklevelemet. Doktori fokozatomat szintén a Szegedi Tudományegyetem szereztem meg, 2017-ben lettem a történettudományok doktora (PhD).
2014-ben Balog Zoltán minisztertől Móra Ferenc-díjat vehettem át. 2019-2021 között az NKE Molnár Tamás Kutatóintézet kutatóösztöndíjasa voltam. 2022-től a Szegedért Alapítvány Társadalmi Kuratóriumának elnöke vagyok.
Pályázatom címe és témája: „A kommunista diktatúra időszakának vizuális kódjai a korszak fotóriporteri felvételein.” Kutatómunkám során azt vizsgálom, hogy a propaganda képi dimenziója miként jelenik meg az 1945 és 1989 közötti időszakban.

Iskolák
Szegedi Tudományegyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2019 — OTHER NKE Molnár Tamás Kutatóintézet
Hírek, Események
2026.02.19
Esemény
2025.11.27
Esemény
2025.10.07
Esemény
2025.02.21
Esemény
2025.02.03
Esemény
2024.10.26
Esemény