Hír

2023-01-11 11:28:00

Magyarország, USA

150 éve született Hollywood egyik alapító atyja, a zempléni születésű Zukor Adolf

150 éve született Hollywood egyik alapító atyja, a zempléni születésű Zukor Adolf

A hollywoodi filmgyártás egyik alapító atyja, Zukor Adolf, 1872-ben született a zempléni Ricsén. Szűcsmesternek készült, azonban 1888-ban, 16 évesen, néhány dollárral a zsebében, a jobb élet reményében vándorbotot ragadott.

Trianon előtt, 1867 után, tehát a kiegyezést követően indult meg és az 1880-as, 1890-es években vált tömeges méretűvé, illetve a századforduló utáni években, 1906-1907-ben érte el csúcspontját a kivándorlás. Magyarország tulajdonképpen abba a nagy migrációs hullámba kapcsolódott be az 1880-as és 1890-es években, amelyben Nyugat-Európa országai, döntően Németország, Írország, a skandináv államok az 1840-es évektől vett részt. Tehát Nyugat-Európa után Közép-, Dél- és Kelet-Európát, Olaszországot, a lengyel területeket, az Osztrák-Magyar Monarchiát és Oroszországot is elérte a tengeren túlra vándorlás hulláma.

Elsősorban a nehéz megélhetés, a nyomor miatt a peremvidékekről, főleg észak-keletről (Sáros, Borsod, Ung, Zemplén, Hajdú, Szabolcs megyékből) vándoroltak ki tömegek, döntően az Amerikai Egyesült Államokba. E kivándorlási hullám emigránsai döntően pénzt akartak keresni és haza akartak jönni. Tehát a kivándorlásnak nem politikai, hanem elsősorban gazdasági, másodsorban társadalmi okai voltak. Tőkét szerettek volna összegyűjteni, hogy majd visszatérve hazájukba, földet vehessenek, stb. Összességében 1867-től 1914-ig, főleg az USA-ba, a kivándorlók száma 1,5-1,8 millió fő közé tehető.

Zukor Adolf eleinte New York-ban egy szőrmésnél dolgozott, majd önállósodott nyúlbőrkereskedőként. Jelentős magyar kolónia volt a Nagy Almában. 20 évesen egy film olyan nagy hatást tett rá, hogy később, 1904-ben betársult egy olyan bódéba, ahol egy pennyért lehetett háromperces mozidarabokat megnézni. Ezekből jó üzleti érzékkel, Marcus Loew későbbi mozikirállyal szövetkezve, hálózatot épített ki. 1912-ben, saját vagyonát kockáztatva mutatta be a Sarah Bernhardt főszereplésével készült, akkor példátlanul hosszúnak számító, 45 perces, „Erzsébet királynő” című francia filmet. A film amerikai kizárólagos forgalmazójaként óriási profitot ért el, ám a nyereséget meg kellett osztania a vetítésnek otthont adó színházzal.  Az elért sikeren felbuzdulva megalapította a világhírű Paramount Pictures elődjét, a Famous Players in Famous Plays Company-t. Nagy volumenű, népszerű játékfilmeket gyártottak. Hollywood-ban az első volt, aki filmstúdiót rendezett be. 3500 fő befogadására alkalmas mozit nyitott a Broadway-n. Felismerte azt is, hogy saját sztárokra van szükség, ezért ismert neveket szerződtetett filmszerepekre, akik kizárólag nála vállalhattak munkát. Cége 1916-ban egyesült Jesse L. Lasky játékfilmgyártó vállalatával, majd magába olvasztotta a forgalmazásra specializálódott Paramount Picturest, ezzel Zukor Adolf vezetésével létrejött a Paramount Pictures Corporation. Az 1910-es évek végén az amerikai mozik negyedében rendszeresen lehetett látni a filmjeit. Senki sem tudta túlszárnyalni sikerét. 

Zukor magyar identitását soha nem adta fel, gyökereit nem tagadta meg. 1923-ban hazalátogatott szülőfalujába és mindenkin segített, akinek problémája volt. Később is rendszeresen küldött haza támogatást. Egyesek szerint Zukor 25, mások szerint 40 dollárral a zsebében vándorolt ki az USA-ba, ezért Ricse minden házasulandójának hazaküldött 40, mások szerint 25 dollárt. Neki köszönhetően került felújításra a falu református temploma, a kéttantermes iskola és épült meg a még ma is látható Juhász-kút. Magyarságtudata abban is megmutatkozott, hogy a legenda szerint Zukor irodájában ki volt írva, hogy „Nem elég magyarnak lenni, tehetség is kell hozzá“. És állítólag kisebb betűkkel alatta az volt olvashtó, hogy „De azért segíthet.”

Zukor Adolf vitathatatlanul Hollywood, az amerikai játfilmgyártás alapító atyja. 1949-ben életművét tiszteletbeli Oscar-díjjal ismerték el. 1976-ban, Los Angeles-ben halt meg. 

A másik alapító ugyancsak magyar. Az 1879-ben, Tolcsván Fried Vilmos néven született William Fox, a hangosfilm úttörője, aki kilenc hónapos korában, szüleivel emigrált az USA-ba. 1908-ban a Broadway-n volt mozija, 1915-ben pedig megalapította a Fox Film Corporation-t, a világhírű 20th Century Fox stúdió elődjét. 

„Valójában velük kezdődött minden, amit Hollywoodnak hívunk. Letették a rendszer alapjait, kijárták az utat, és fantasztikus dolgokat vittek végbe a hollywoodi filmgyártás területén – mondta a Múlt-kornak adott interjúban Takó Sándor Adolf Zukor és William Fox kettőséről… Mind a ketten olyan emberek voltak, akik nem készen kapták az életüket, hanem maguknak teremtették meg a sikert, egy olyan szakmába kezdtek, amely még teljesen gyerekcipőben járt. Minden pillanatban újítónak kellett lenniük, minden momentumban előre kellett nézniük. Nem mintákat követtek, hanem mintázatokat hoztak létre. Nem egy iparágba kerültek bele, hanem egy iparágat építettek fel. Ha végignézzük az életútjukat, láthatjuk, hogy mindig új és új utakat kerestek. Az egypercesektől az egészestés filmekig, a kávéházi vetítésektől a mozibirodalmakig jutottak el.” (https://mult-kor.hu/magyarok-nelkul-nem-lenne-hollywood-adolf-zukor-es-william-fox-paratlan-rksege-20210218)
A Hollywood-i Hírességek sétányán csillag viseli mindkettőjük nevét.


Születésének 150. évfordulóján, 2023. január 7-én, Ricsén, szülőfalujában Adolph Zukor emlékház nyílt. „A Nagyközség Önkormányzata, a Magyar Hollywood Tanács és az Origo Film Group által szervezett eseményre Brian Robbins, a Paramount Pictures jelenlegi elnök-vezérigazgatója ünnepi üdvözletet küldött, amelyben hangsúlyozta, hogy az alapítóatya, Zukor víziója megváltoztatta a világot.” (https://magyarhollywoodtanacs.com/hir/adolph-zukor-150)

A Magyarok Hollywoodban című könyvsorozat szerkesztői, dr. Takó Sándor vagyok, jogász, filmalkotó, egyetemi oktató, az MMA ösztöndíjasa és dr. Kollarik Tamás  Magyar Filmdíj-nyertes, Bánffy Miklós-díjas producer, rendező, jogász, egyetemi oktató rendezésében, a New York-i Liszt Intézet felkérésére online megnézhető interjúfilm készült Adolf Zukor és William Fox, a Paramount és a 20th Century Fox stúdiók magyar alapítóinak életéről. 


Felhasznált irodalom:

Tanka László (szerk.) [2003]: Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Portrait gallery of Hungarian Americans. Médiamix Kiadó, Salgótarján, 370 old.
https://mult-kor.hu/magyarok-nelkul-nem-lenne-hollywood-adolf-zukor-es-william-fox-paratlan-rksege-20210218
https://kultura.hu/150-eve-szuletett-zukor-adolf-a-paramount-filmstudio-alapitoja/
https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/05/filmes-csillag-tolcsvarol

A képek forrása:

https://www.google.com/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fkultura.hu%2Farchive%2Fupload%2F2012%2F05%2Fadolphzukorphoto.jpg&imgrefurl=https%3A%2F%2Fkultura.hu%2Ffilm-archivum-szaz-eve-alapitottak%2F&tbnid=rR1q_1fJjD8dFM&vet=12ahUKEwji6PqIp7_8AhUAmf0HHXgLAekQMygKegUIARDRAQ..i&docid=QIxICGW7Wis2FM&w=347&h=432&itg=1&q=adolph%20zukor&ved=2ahUKEwji6PqIp7_8AhUAmf0HHXgLAekQMygKegUIARDRAQ#imgrc=dFO3F8QrIXgnFM&imgdii=hVsu4BObdV3MfM

https://magyarhollywoodtanacs.com/hir/adolph-zukor-150