A magyar holokausztirodalom kritikai recepciója az emigráns műkritika diskurzusában

Az irodalmi holokausztemlékezet születése 1975-re tehető, amikor egyszerre öt regény látott napvilágot közel egyidőben, s ez az együttes megjelenés alkalmas volt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a közösségi múlttapasztalat aktualitására. A holokausztmúlt emlékezettörténeti fordulópontját az irodalmi diskurzusban Ember Mária Hajtűkanyar (1974), Kertész Imre Sorstalanság (1975), Moldova György Szent Imre-induló (1975), Bárdos Pál Az első évtized (1975) és Gyertyán Ervin Szemüveg a porban (1975) című regényeinek a kiadása jelöli. 

A holokausztirodalom kritikai recepciójánk első fázisa az emigráns magyar irodalmi folyóiratokban vette kezdetét, a müncheni Új Látóhatár és az észak-amerikai zsidó közösség magyar nyelvű Menóra című lapjában. Ivan Sanders Tétova vonzalmak. Zsidó témák a kortársi magyar irodalomban (Új Látóhatár, 1975/12) és Várnai Pál A zsidóüldözés évei a mai magyar irodalomban (Menóra Egyenlőség, 1978/11) című dolgozatai azért bírnak történeti jelentőséggel, mert a magyar irodalomkritika történetében elsőként tárgyalták összefoglaló igénnyel a "zsidó tárgyú" magyar irodalmi műveket. A két írás a holokausztirodalom magyarországi recepciójának nyitányát jelentő Zsadányi Oszkár A magyar zsidóság tragédiájának visszhangja a magyar irodalomban (1976) és Földes Anna Tudja-e, mi az üldöztetés? (1977) című tanulmányaival egyidőben jelentek meg. A négy kritikai írás közvetlenül az 1975-ös emlékezettörténeti fordulatra adott reakcióként értelmezhető,  s az ekkor megjelent öt regénnyel együtt képezi a magyar holokausztirodalom születésének történeti pillanatát.