Az emlékezés narratív módozatai Kaffka Margit Diadal című elbeszélésében

Részlet egy megjelenés alatt álló tanulmányból.

"Kaffka Margit Diadal című novellája, mely 1905-ben A Hétben,[1] egy évvel később pedig az írónő A gondolkodók és egyéb elbeszélések című kötetében jelent meg, eddig meglehetősen kevés figyelmet kapott a recepcióban, és az értelmezők nagyobb része elsősorban az önéletrajzi vonatkozásaira fókuszált. [2] Schöpflin Aladár az említett kötetről írt recenziójában megemlítette a novellát, mely „bevallottan memoire-részlet”,[3] Bodnár György pedig úgy fogalmazott, hogy ebben az elbeszélésében Kaffka „tudatos reflexivitással rajzolja meg zárdista önarcképét”, [4] s ebből adódóan az elbeszélő-főhős ügyetlen, ám gyakran töprengő, színjeles és semmilyen tekintetben sem átlagos diáklány alakjának megformálása során saját maga jelentette a mintát. [5] Bár Radnóti Miklós Kaffka művészi fejlődéséről írt disszertációjában az írónő novellisztikájának tárgyalása során nem említette ezt az elbeszélést, ugyanakkor az önéletrajzi ihletettség kapcsán átfogó igényű megállapításokat tett. Az önéletrajzi alapú Kaffka-művekről azt írta, hogy az írónő túlságosan is az általa átélt élményekre koncentrált az írás során, mely véleménye szerint a „meseteremtő fantázia hiányával magyarázható.” [6] Azonban meglátása szerint a „nyelvi fantázia nagysága”, a „mindig jelenlévő és lenyűgöző élmény szuggesztív ereje” miatt ezek a művek nemcsak lekötik az olvasót, hanem egyúttal „a megbízható emlék hitelét érezzük nála.” (Kiemelés az eredetiben.) Összességében Radnóti úgy vélte, hogy Kaffka novelláiban az események helyett inkább a „körülrajzolt és elhatározott lelki probléma” töltenek be fontos szerepet. [7]

Az önéletrajzi olvasat érvényesítése mellett véleményem szerint érdemes a novellát narrato-poétikai szempontok mentén is megvizsgálni, hiszen ily módon fény derülhet például a Radnóti Miklós által is hangsúlyozott lélekábrázolás, illetve az ezzel összefüggő, a novellában fontos szerepet betöltő emlékezés narratív módozataira, melyek eddig nem kaptak figyelmet a recepcióban; a Diadallal még az olyan tanulmányok sem foglalkoznak, melyek kifejezetten az írónő novellisztikájára koncentrálnak. [8] A most következő írásomban ezért a mű emlékek felidézésére irányuló narratív eljárásait szeretném – a terjedelmi okokból adódóan vázlatosan – megvizsgálni, mivel egyrészt meglátásom szerint a novella ebben a tekintetben figyelemre méltó komplexitással bír, másrészt azért, mert egy ilyen jellegű, szövegközeli elemzés hozzájárulhat a recepcióban egyelőre háttérbe szoruló Kaffka-rövidpróza jellegzetes elbeszéléstechnikai vonásainak meghatározásához."

JEGYZETEK

[1] KAFFKA Margit, Diadal, A Hét, 1905. július 30., 498–501.
[2] Mészáros Zsolt A gondolkodók és egyéb elbeszélések című kötet egyes írásait vizsgáló tanulmányában a Diadalban olvasható ruhaleírásokat is elemzi, s arra az eredményre jut, hogy azok aktívan részt vesznek a cselekményben, a karakterformálásban és a szubjektumábrázolásban. Lásd: MÉSZÁROS Zsolt, „én látom azokat a ruhákat” – Női hangok, divat és irodalmi modernség: A gondolkodók és egyéb elbeszélések (1906) = MÉSZÁROS Zsolt, PARÁDI Andrea, RÁKAI Orsolya (szerk.), Kaffka 100 – Tanulmányok Kaffka Margitról, Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020, 93–116. (PIM Studiolo)
[3] [SCHÖPFLIN Aladár], A gondolkodók, Vasárnapi Újság, 1906. 23. szám, 375.
[4] BODNÁR György, Kaffka Margit, Budapest: Balassi Kiadó, 2001, 16.
[5] Uo., 17.
[6] RADNÓCZI Miklós [RADNÓTI Miklós], Kaffka Margit művészi fejlődése, Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934, 66. (Értekezések a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből, 14.)
[7] Uo., 67.
[8] Lásd: BODNÁR György, A novellista Kaffka Margit, Irodalomtörténeti Közlemények, 1970/2, 178–193.; FARAGÓ Kornélia, A novellaszerkezet módosulásai Kaffka Margit rövidprózájában = Tanulmányok 20., szerk. Csányi Erzsébet – RAJSLI Ilona – THOMKA Beáta, Újvidék, 1987, 63–72.; MURVAI Olga, Szövegszerkezet és stílusforma Kaffka Margit novelláiban = Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról, szerk. Szabó Zoltán, Bukarest: Kriterion Kiadó, 1976, 89–139.